A soproni Plasticocean műfaja a zenekar elmondása szerint a metalcore, a deathcore stílusokból építkezik, zenéjük meghatározására a Soproncore jelzőt használják. A soproni PLASTICOCEAN zenekar 2017-ben alakult, dalaikat a modern metal, metalcore stílusok jellemzik. Indulásuk óta számos hazai tehetségkutató dobogós helyezése mellett, a 2018/2019-es évad Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogram támogatottjai közé kerültek egyetlen metal zenekarként. 2019. szeptemberében megjelent a zenekar második lemeze BÉKÉTLEN címmel. Míg az első, 2017-es WAVE című albumon angol nyelvű dalok sorakoztak, az új lemezen már csak magyar szövegek hallhatók és hangzásban is eltér a korábbi anyagoktól. 2019 nyarán több hazai fesztivál színpadán is bemutatkozott a zenekar (Feszt!Eger nagyszínpad, Campus Fesztivál, FEZEN, ProgCamp, Provakáció), az AWS előzenekaraként zárták a nyarat a Barba Negra színpadán, majd ősszel elindult az első országos lemezbemutató turnéjuk. A 2020-as év első fele csendesebb, alkotói időszak volt. Ez év őszén előzenekarként csatlakoztak a Leander Kills zenekar országos lemezbemutató turnéjához, de a vírushelyzetre való tekintettel a turné később valósult meg. Az év hátralévő része és a 2021. első időszaka ismét koncertmentesen telt, de a zenekar nem tétlenkedett, kiegészült a formáció plusz egy taggal gitár fronton és elkészült az Adj levegőt című dal. 2021-ben a Leander Kills turnét pótolta a zenekar, valamint fesztiválfellépések és saját szervezésű koncert is szerepelt a naptárban. 2022 első időszakában a dalíráson volt a fókusz, december elején jelent meg a zenekar single-je HAZUG címmel, melyet megelőzött januárban az EGYETLEN, valamint március végén a XXII. Az őszi szezonban a Depresszió és a Down for Whatever zenekarok turnéinak 2-2 állomásához csatlakoztak. a 2023-as éveben is több single-lel is készülnek, a már megjelent SZABAD című dalt, hamarosan a KESERŰ fogja követni. Ebben az évben a USEME és Mudfield zenekarok budapesti fellépése előtt is láthatták őket, illetve az első SopronFest-re is meghívást kaptak, valamint az AWS zenekar őszi turnéjának vendégeként járják be az országot.
Sopron, soproni, Plasticocean, modern metál, Hangfoglaló Program, fesztivál, turné, Leander Kills, zenekar, koncert, AWS zenekar,
#metál #sopron #zenekar
https://www.rockbook.hu/hirek/vegtelen-sokszinuseg-az-inspiralo-ero-hogy-valami-egyedit-
alkossunk-plasticocean-interju
https://www.facebook.com/plasticoceanofficial/
https://linktr.ee/plasticoceanofficial
0:00 Intro
0:12 Beköszönés
0:30 Halloween koncert
1:13 2017-es indulás Szeméttenger körbevesz minket...szerintetek mekkora a baj?
2:00 Pesszimista dalszövegek
4:00 Sopron Feszt
5:20 Régi dobos: Kocsis Dani (marketinget és menedzsmentet viszi tovább)
6:00 Új dobos: Bukri Benjamin
7:00 Barba Negra az AWS-sel
9:00 Őszi, téli koncertek
10:00 2024, Új dalok
11:00 Kétlaki élet
12:00 Ocean Tv
14:00 Metalcore, Soproncore
14:30 2023.10.28., Soproni koncert
15:00 Elköszönés
15:20 Outro
itt az adás: https://we.tl/t-dcyFsWdcPg
Gitár: Cihlár Helmut
Ének: Pap Gergő 'Geo'
Gitár, sampler-ek: Pilló Péter
Dob: Bukri Benjamin
Bass, sampler-ek: Csordás Bálint
Kontakt:
Hivatalos e-mail: [email protected]
Manager: Pflum Tamás ([email protected])
-----------------------------
🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! - Köszönöm! 🙏
További linkek hozzám:
👉https://meregattila.de/
👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja
👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila
👉Instagram: https://www.instagram.com/vilagjarokklubjabecs/
👉Fb oldal: https://www.facebook.com/pg/vilagjarokklubjabecs
👉Fb csoport: https://www.facebook.com/groups/667224653811137
👉Podpad: https://podpad.hu/vilagjarok-klubja-becs
👉Anchor: https://anchor.fm/attila-mreg
🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859
Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!