Szokolay Sándor 1931. március 30-án a Békés megyei Kunágota községben született Szokolay Sándor zeneszerző édesapja Szokolay Bálint két kórust is alapított, édesanyja, Holecska Erzsébet érzékeny, mélyen vallásos asszony volt. Szokolay Sándor zenei tanulmányait a Kodály-módszert elsőként megvalósító Békés-Tarhosi Énekiskolában kezdte. Gulyás György az iskola megálmodója a Wenckheim grófok uradalmi kastélyában, ősparkjában 1946-ban énekiskolát alapított, ahol 1950-ben Szokolay Sándor érettségizett. A diákévek a komponista egész életére meghatározó hatással voltak. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Szabó Ferenctől és Farkas Ferenctől tanult zeneszerzést 1950-57 között. Tanulmányaival párhuzamosan szolfézst tanított a Fővárosi Zeneiskola Szervezet keretében. 1955-61-ig a Magyar Rádió zenei szerkesztőjeként dolgozott, ezt követően néhány évig független művészként próbált megélni. 1966-tól 1994-es nyugdíjba vonulásáig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés-, ellenpont- és prozódia tanára volt. 1977 és 1988 között a Magyar Televízió zenei lektori tisztét is betöltötte. Az 1980-as évek végén aktív közéleti szerepet is vállalt, húsznál több társadalmi szervezet, társaság, alapítvány választotta elnökének, illetve vezetőségi tagjának, köztük a Magyar Kodály Társaság, a Magyar Zenei Kamara, a Nemzeti Alapítvány, a Fészek Művészklub és a Magyar Rádió Alapítvány. Három ízben nyert VIT-díjat (1955, 1957, 1959), 1956-ban a varsói Wieniawski-versenyen ért el első helyezést.
Művészetének elismeréseként már 35 évesen, 1966-ban Kossuth-díjat kapott, de jutalmazták Erkel-díjjal kétszer (1960, 1965), az érdemes művész (1976) és a kiváló művész (1986) elismerésekkel, Bartók-Pásztory-díjjal (1987 és 2001), a Magyar Művészetért Díjjal (1993), a Magyar Örökség-díjjal (1998), Kodály-díjjal (1999) és Télvégi tavaszváró című művéért Artisjus-díjjal (2011).2011-től haláláig a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának rendes tagja volt.
Szokolay Sándor: 1931. március 30., Kunágota - 2013. december 8., Sopron
#zeneszerző #zenész #művész
Az emlék hangverseny fb eseménye: https://facebook.com/events/s/szokolay-sandor-emlekhangverse/952081892466085/https://www.youtube.com/watch?v=tRHfQUeAD7Mhttps://kk.gov.hu/emlektablat-avattak-szokolay-sandor-tiszteletere-bekesenhttps://www.parlando.hu/2014/2014-1/2014-1-32-Szokolay.htmhttps://info.bmc.hu/index.php?node=artists&table=SZERZO&id=94
Szokolay Sándor Alapítvány: https://www.facebook.com/profile.php?id=100064306494980https://www.youtube.com/@SZOKOLAYS/videos
Diszkográfia - zenei felvételek:
1966 Béres Ferenc - Öt évszázad magyar dalai
1978 Mai magyar cimbalomművek
1979 Contemporary Hungarian Choral Works Vol.2
1983 The Glory of Contemporary Choruses for Children
1987 Flowers, Chants, Hymn, Plays and Games for Cimbalom
1988 Éneklő Ifjúság 10
1989 Szokolay Sándor: Vérnász
1996 Magyar kortárs zeneszerzők rézfúvós kamarazenéje
1997 Martin, Bartók, Szokolay, Kocsár Preludio PRECD 9702
1998 Kórusművek Debrecennek
2001 Psy: A cimbalom varázsa
2003 A Mohácsi Park Utcai Általános Iskola kórusai Magánkiadás
2003 Szent és profán - kortárs magyar kórusantológia
2006 New Music for Cimbalom Dedicated to Viktória Herencsár
0:00 Mindjárt kezdünk
0:50 Beköszönés
3:00 Emlekmüsor
10:0013:00
20:0033:00 Zeneakadémia
46:00 Elköszönes