Könyvben utazom Oláh Andreával

ELTE-legendák - Kiss Róbert Richard


Listen Later

Az ELTE-legendák olyan írók, költők és kutatók novelláit, verseit, tudományos munkáit tartalmazza, akik egyetemi éveiket az Eötvös Loránd Tudományegyetem falai között töltötték. A szerkesztő, Kiss Róbert Richard a Könyvben utazom vendége, és ebben az interjúban megmutatjuk, mennyire sokszínű, mégis egységet mutató ez a remek kötet.

Az antológia szerzői: Berg Judit, Boldizsár Ildikó, Bosnyák Viktória, Fábián Janka, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kiss Judit Ágnes, Kiss Róbert Richard, Lackfi János, Rácz Zsuzsa, Radványi Péter, Tóth Krisztina, Vass Virág és Vörös István.

"Ebben a kötetben az a csodálatos, hogy szerzőinek külön-külön is szívesen forgatjuk műveit, most azonban mindegyikükből egyszerre kaphatunk egy kis ízelítőt. Olyan ez, mint egy doboz finom csokibonbon, amelyet akár egyszerre is elfogyaszthatunk szépen sorjában, de ha csak kevés időnk van, akkor szemezgethetünk is belőle. Az élményt tovább fűszerezi, hogy az összes szerző az Eötvös Loránd Tudományegyetem növendéke volt egykor, így büszkén, az egyetem rektoraként szinte atyai büszkeséggel tekintek erre a könyvre és megalkotóira. Bízom benne, hogy a színes, igazán változatos kötet mindenkinek elnyeri tetszését, és folytatása lesz annak a kezdeményezésnek, hogy tehetséges volt ELTE-s növendékek műveit jelentethessük meg" – írja a kötetről Borhy László akadémikus, az ELTE rektora.


...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Könyvben utazom Oláh AndreávalBy Könyvben utazom Oláh Andreával


More shows like Könyvben utazom Oláh Andreával

View all
Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

Az Utazási Podcast by Mátai András

Az Utazási Podcast

7 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

24 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

57 Listeners

Buksó - 24.hu by 24.hu

Buksó - 24.hu

4 Listeners

Lírástudók by Líra Könyv, Fidelio, Grisnik Petra, Csabai Máté, Liszkai Attila, Bérczes Anna, Várhegyi András

Lírástudók

0 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

2 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

3 Listeners

... és boldogan éltek by Dr. Kádár Annamária & Vörös István

... és boldogan éltek

1 Listeners