Hatalmas csinnadrattával zárjuk le Werner Herzog filmjeivel foglalkozó sorozatunkat: operát viszünk az őserdőbe! Az 1982-es Fitzcarraldo címszerepében Klaus Kinski újra felkerekedik, hogy meghódítsa Dél-Amerikát, ám ezúttal nem az arany, hanem a haszontalanság konkvisztádoraként.

A Fitzcarraldo elkészüléséről legalább annyit lehetne beszélni, mint magáról a filmről, így sorra is vesszük a filmet ért katasztrófákat, amelyek miatt több mint négy évig húzódott a pokoli forgatás. Érhet-e még meglepetés az Aguirre és a Nosferatu után Klaus Kinski játékát illetően? Melyik szereplőt dolgozza ki jobban Herzog: Claudia Cardinale madame-ját, vagy Fitzcarraldo gőzhajóját? Miért nem lehet beszélni erről a filmről a kulisszák mögötti események nélkül? Az adásban megvitatjuk, lehet-e együtt lelkesedni a főhős nagyravágyásával, és hogy egy rendező veszélyes megalomániája kifogásként szolgálhat-e egy mestermű megalkotására.

Linkek

• Egy kis ízelítő Werner Herzog prózájából, amelyet Frog_SB küldött nekünk
• A Vakfolt podcast Facebook oldala
• A Vakfolt podcast a Twitteren
• Vakfolt címke a Letterboxdon
• A Vakfolt az Apple podcasts oldalán
• András a Twitteren: @gaines_
• Péter a Twitteren: @freevo
• Emailen is elértek bennünket: [email protected]