Fülbevaló

Fülbevaló

By KlubrádióNewsPolitics
Download on the App Store

Fülbevaló episodes

  • Fülbevaló (2022. június 28., kedd 13:00)
    A nyár nem minden esetben a feltétlen, felszabadult pihenés ideje a gyerekek számára. Varjasi Balázs pszichológussal arról beszélgettünk, hogy része legyen-e a vakációnak a tanulás?
    Ezután vendégünk volt Dr. Forrás Bíró Aletta egyetemi tanár, aki az iskola pszichológusok képzésére specializálódott. Hogy mi ma ezeknek a szakembereknek a dolga és hogyan lehet erre felkészíteni őket, erről is beszélgettünk.
    Végül Dr. Mangó Gabriella háziorvostól kértünk tanácsot a hőség elviseléséhez.
    46 min
  • Fülbevaló (2022. június 21., kedd 13:00)
    Áthidalhatóak-e a politikai szakadékok? címmel szervezett program sorozatot a Lehetőségek tere. A szociodráma eszköztárát használták a foglalkozásokon, amelyeket filmre is rögzítettek. Ebből pedig végül egy dokumentumfilm készül. Hegyi Dóra és Blaskó Ágnes, a játék két résztvevője mesélt a tapasztalatokról.
    A gyerekek néha hirtelen nagy indulattal, olykor dührohammal reagálnak váratlan eseménykre, zajokra, fényekre. Ezt a fajta túlérzékenységet szenzorosságnak nevezi a pszichológia. Madarassy-Szücs Anna pszichológussal beszélgettünk erről.
    43 min
  • Fülbevaló (2022. június 14., kedd 13:00)
    Bemutatkozott a Nyakas Pincészet, amely az Év Bortermelője díjat nyerte. Nyúlné dr. Pühra Beáta, az Etyek-Budai borvidéken található Nyakas Pincészet főborásza volt az adás első vendége.
    Mit tegyünk, ha félénk a gyerek? Nem köszön, nem szívesen kommunikál. Majd kinövi? Somosi Melinda szülő tréner beszélt erről.
    Molnár Ferenc Ilcsi bácsival beszélgettünk a bőr nyári előkészítéséről.
    49 min
  • Fülbevaló (2022. május 31., kedd 13:00)
    A Godot Galéria új pályázata fiatal alkotók számára. Erről beszélt Laczkovich Borbála, a galéria művészeti vezetője.
    Bíró Lili családi tanácsadó, trénerrel a családban, az iskolában, vagy a munkahelyen is alkalmazható erőszakmentes kommunikációról beszélgettünk.
    A háborús hírek a gyerekeket is elérik. Kérdéseik, félelmeik, szorongásaik vannak ezzel kapcsolatban, épp mint nekünk felnőtteknek. Hogyan tudunk segíteni a kérdések megfogalmazásában? Hogy tudunk biztonságérzetet adni a számukra? Fehér Tibor pszichológus segített ezek megválaszolásában.
    45 min
  • Fülbevaló (2022. május 24., kedd 13:00)
    Szabó Tímea, a Papírsárkány Alapítvány vezetője volt a műsor első vendége. Az alapítvány gyermekotthonokban és átmeneti intézményekben élő fiatalkorú 15-18 éves lányoknak igyekszik segíteni. Olyanoknak elsősorban, akik már maguk is édesanyák.
    Bemutatkozott a Brancs nevű első hazai közönségre szabott online piactér, melyhez bárki csatlakozhat ötletgazdaként vagy vásárlóként. Toplenszki Réka a Brancs társalapítója és ügyvezető partnere mesélt a közösségi finanszírozási platformról.
    Végül vendégünk volt Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője a nyári szünetre való készülődés jegyében.
    45 min
  • Fülbevaló (2022. május 17., kedd 13:00)
    Terek közti körök címmel szervez városi ismerkedő programokat a közterek múltjával, és önnön térhasználati szokásaink felülvizsgálatával kapcsolatban a Satöbbi Művészeti Egyesület. Lang Dani,az egyesület vezetője volt a vendégünk.
    Bőrünk nyári UV védelmével kapcsolatban dolgozott ki új eljárást az ásványi pigmentek felhasználásával Dr. Gyovai Viola biológus.
    Végül a független alkotói lét nehézségeiről beszélgettünk Galkó Katalinnal és csapatával, akik filmes alkotó teret próbálnak létrehozni közösségi működtetésben.
    51 min
  • Fülbevaló (2022. május 10., kedd 13:00)
    Kovács Orsolya stílus tanácsadó a Yurkov Szalon megalapítója , akivel a női vállalkozók sajátos problémáiról beszélgetünk: önbizalom, időbeosztás, magánélet munka egyensúly, stb.
    Ádám Anna, aki Női erotikus szövegíró kört szervez
    Molnár Ferenc, Ilcsi bácsi a tél nyomainak eltüntetése a bőrünkről
    49 min
  • Fülbevaló (2022. május 03., kedd 13:00)
    Mi van akkor, ha mást mond a szánk, mint amit a testünk? A testbeszéd kommunikációs jelentőségéről beszélgettünk Molnár Zsuzsa párkapcsolati szakemberrel.
    Egészségügyi felkészülés a nyárra akár utazunk, akár táborozunk, akár itthon maradunk. Dr. Mangó Gabriella háziorvos segített eligazodni a kérdésben.
    Kertépítés tudatosan. Hogyan fogjunk hozzá? Dézsi Titusz kertépítő tanácsai.
    45 min

About Fülbevaló

From the publisher's feed

Magazin nőknek, és azoknak a férfiaknak, akik szeretik őket. Nincsenek tabuk, nincsenek határok, minden, ami egy fülbe belefér...

More shows like Fülbevaló

Bonyolult dolgok by Klubrádió

Bonyolult dolgok

0 Listeners

Galaxis kalauz by Klubrádió

Galaxis kalauz

0 Listeners

Szolidaritás by Klubrádió

Szolidaritás

0 Listeners

Másrészről by Klubrádió

Másrészről

1 Listeners

Ki merem mondani by Klubrádió

Ki merem mondani

0 Listeners

Mozgóképizmus by Klubrádió

Mozgóképizmus

0 Listeners

 by Klubrádió

0 Listeners

Lélekben by Klubrádió

Lélekben

1 Listeners

Megbeszéljük... by Klubrádió

Megbeszéljük...

1 Listeners

Tükörfordítás by Klubrádió

Tükörfordítás

0 Listeners

Full HD Klub by Klubrádió

Full HD Klub

0 Listeners

Élni jó by Klubrádió

Élni jó

0 Listeners

Uniszex by Klubrádió

Uniszex

0 Listeners

Örömzene by Klubrádió

Örömzene

0 Listeners

Bréking – A Klubrádió hírpodcastja by Klubrádió

Bréking – A Klubrádió hírpodcastja

0 Listeners

Kilátó by Klubrádió

Kilátó

0 Listeners

 by Klubrádió

0 Listeners

Ötös - Bódy Gergővel by Klubrádió

Ötös - Bódy Gergővel

0 Listeners