„Könnyebb elképzelni a világvégét, mint a kapitalizmus végét” – szól a Fredric Jamesonnak tulajdonított mondás. És valóban, az emberiség, úgy tűnik, könnyebben tudja elképzelni, hogy elhagyja ezt a bolygót, ha már egyszer tönkretette, mint azt, hogy egyszerűen másként kezdjen el élni, és megtartsa a maga szépségében. Miért vesztettük el a képzeletünket, és hogyan szerezhetjük vissza? Ebben az adásban Köves Alexandra beszélget Zilahi Anna költő, képzőművésszel és Süveges Rita képzőművésszel.

Társadalmi berendezkedésünket és a történelmet a narratíváink irányítják. Az is egyértelmű, hogy a friss narratívák teljesen hiányoznak és a jövőképünk teljesen beszűkült vagy egy rendkívül technooptimista tudományos fantasztikus világ létrejötte, vagy egy világégést vizionáló disztópiákra építő - ember embernek farkasa - elképzelésekre. Még itt Magyarországon – ahol az emberek fele átélt már egy teljes rendszerváltást – képtelenek vagyunk arra, hogy elképzeljük, létezhet másfajta társadalom. Vendégeim oroszlánrészt vállaltak az ACLIM! Klímaképzeleti Ügynökség kiállításának létrejöttében. Credójukban az alábbi szerepel: „Az ökoszisztéma kizsákmányolását előidéző gazdasági és politikai érdekek nemcsak élőhelyünk tönkretételéért felelősek, hanem korlátozzák a társadalmi képzelőerőt is, amely kiutat mutathatna a zsákutcából. Az ACLIM! ügynökei azt képviselik, hogy a rögzült gondolkodási sémáinkat el kell vetnünk a klímaképzelet felszabadulása érdekében. Ehhez azonban új tudáseszményre is szükség van, amelyben a tudományosság mellett egyaránt helyet kaphat az intuíció, az érzelmi intelligencia, a testtapasztalatok összessége, a művészeti tudás vagy maga a párbeszéd. A tét otthonunk fennmaradása.” Ezt a témát járja körül Köves Alexandra Zilahi Anna költő, képzőművésszel és Süveges Rita képzőművésszel.