Sign up to save your podcasts
Or
A Spiritusz legújabb adásában egy rendkívül fontos, ám nagyon nehéz témát fogunk boncolgatni, a szülő és a már felnőtt gyereke közötti konfliktusokról lesz szó. Vajon létezhet-e kibékíthetetlen ellentét, megbocsáthatatlan sérelem a családi kapcsolatokban?
Vannak ajtók, amelyek úgy tűnik, örökre bezáródtak. Hogyan lehet elérni a közeledést, a békülést azok között, akik évek óta szóba sem állnak egymással? Szakértő vendégünk dr. Barát Katalin pszichiáter, pár-és családterapeuta, aki segítőként több mint negyven éve foglalkozik családi nehézségek, konfliktusok kezelésével.
Szükségünk van egymásra, gyereknek a szülőre, szülőnek a gyerekére, érezzük ezt mindnyájan, és bár sokszor pokolian nehéz megtenni az első lépést, félretenni a büszkeséget, de érdemes, mert gyakran a másik is csak egy apró gesztusra vágyik, és rögtön el is kezdődik az enyhülés…
Az adásban felmerülő témák, kérdések
– Sokat változtak a családi konfliktusaink az elmúlt negyven évben, vagy inkább csak a világ körülöttünk, de az, hogy alapvetően mit várunk az emberi, rokoni kapcsolatainktól, az nagyjából változatlan?
– A jogszabályok 18 év felett tekintenek az emberre nagykorúként. Pszichológiai értelemben mikortól nevezhető valaki felnőttnek?
– Normál esetben mikor és hogyan kezdődik a leválás a szülőkről, és meddig tart ez a folyamat? Milyen körülmények, tényezők nehezíthetik ezt?
– A saját identitás kialakulásával az ember önmegvalósításra törekszik és egyre nehezebben viseli, ha a szülei más irányba terelnék az elképzeléseit. Jobb egyetem, jövedelmezőbb hivatás választását presszionálják, és a párválasztásba is rendre beleszólnak puszta „jó szándékból” persze. Mi állhat az ilyen, „gyermekére rátelepedő” szülői attitűd hátterében?
– Sokan jóval 18 éves koruk után is még meg akarnak felelni a szüleiknek, amikor azonban ők is szülővé válnak, ez a korábbi alá-fölé rendeltségi viszony egyre feszítőbbé válik. Ha eddig nem történt meg, hogyan kell helyesen elkezdeni kijelölni a határokat úgy, hogy ne mérgesedjen el a kapcsolat?
– A mai fiatalok már foglalkoznak önismerettel, transzgenerációs témákkal, míg korábban az érzésekről sem nagyon lehetett családon belül beszélni. Hogyan lehet feloldani ezt a disszonanciát?
– Mi zajlik abban a szülőben, aki képes megszakítani a kapcsolatot a gyerekével, unokáival, akinek a szeretete haraggá alakul pusztán amiatt, hogy felnőtt gyereke meghúzta a határait, és már nemet mond bizonyos elvárásokra, és igyekszik átírni a régi családi mintázatokat?
– Általában a folyamatos összetűzéstől, a kapcsolat megszakadásától szenved mindkét fél, de vajon kinek kell nyitnia, megtennie az első lépést a másik felé?
– Az unokák érkezése képes enyhülést hozni akár egy hosszú ideje befagyott kapcsolatban is?

8 Listeners
6 Listeners
24 Listeners
13 Listeners
3 Listeners
3 Listeners
3 Listeners
4 Listeners
0 Listeners
61 Listeners
2 Listeners
0 Listeners
3 Listeners
3 Listeners
1 Listeners