A gyermeknevelés amellett, hogy a világ legcsodálatosabb dolga, legyünk őszinték, sokszor egyáltalán nem könnyű
feladat. A dackorszaktól kezdve a kamaszkoron át a leválásig, és még azon is túl, rendszeresen felbukkannak olyan élethelyzetek, nehézségek, amelyek kezeléséhez – bár mindent megteszünk – kevésnek érezzük magunkat. A szülő–gyermek kapcsolat igazi érzelmi hullámvasút, mélységekkel és magasságokkal. A kérdés az, hogyan reagálunk a kilengésekre, és észrevesszük-e a saját részünket, felelősségünket bennük.
A Spiritusz stúdiójában legutóbb Deliága Éva gyermekpszichológus beszélgetett Németh Szilviával, többek között a szülői önismeret fontosságáról, a gyerekek szorongásának, kiborulásainak okairól, valamint a kezelés és a megelőzés eszközeiről. A műsor célja, hogy ítélkezés nélkül tükröt tartson és felhívja a figyelmet arra, hogy a berögzült, mára már elavult gyermeknevelési módszereket érdemes újragondolni, és nem továbbörökíteni. Apró lépésekkel, változtatásokkal enyhíthetők a súrlódások; az empátia erősítése, a másik viselkedésének megértése révén helyreállítható a családi béke, a harmónia, amire alapvetően mindenki vágyik.
A beszélgetés során megelevenednek a legtipikusabb szülői viselkedésformák: a helikopter, a haver, a perfekcionista és a többiek. Az adást kellő öniróniával rendelkező, kisgyermek(ek)et nevelő hallgatóinknak ajánljuk, valamint azoknak a nagyszülőknek, családtagoknak és barátoknak is, akik aktív szereplői a családi életnek.
A tartalomból:
– Igaz, hogy a gyerek tulajdonképpen a szülők viselkedésének tükörképe, a család „tünete”?
– Hogyan dolgozik egy rendszerszemlélettel működő gyermekpszichológus?
– Mitől szoronganak ma leginkább a gyerekek (iskolai bánásmód, otthoni
feszültség, tabusítás, titkolózás, határok nélküliség), és milyen tünetei
vannak ennek?
– Mit tehet a szülő a szorongás feloldásáért?
– A dühkitörést kezelni nehezebb, mint megelőzni. Hogyan csináljuk?
Deliága Éva nemrég a folyamatosan magukat ostorozó, hibáztató szülőkről írt a közösségi médiában, tulajdonképpen felmentést adva nekik.
Idézet a posztból:
„Minden egyes elakadással küzdő család egyedül érzi magát. Meg vannak róla győződve, hogy ők rontanak el valamit, és hogy a problémájuk szégyellnivaló és egyedi.
Ők nem találkoznak vagy beszélnek egymással, így az az összkép, hogy mennyire hasonlók a megkeresések, mennyire hasonló nehézségekkel küzdenek a ma gyermeket nevelő családok, bennem áll össze.
A szülők azt érzik, hogy abból, ahogyan őket nevelték, nem sok minden alkalmazható a mai gyerekekre, nem válna be, vagy nem szeretnének autoriter irányba elmozdulni. Így sokszor a keretek szabása marad el…”
– Mi áll az egyes, nagyon tipikus szülői attitűdök, viselkedési módozatok hátterében? Értsük meg, miért van kiemelt jelentősége annak, hogy a szülők foglalkozzanak önismerettel.
– Miről árulkodik, miből fakad a túlféltés? Miért nehéz és káros a gyereknek, ha a szülei helikopterként óvják, lesik minden léptét?
– Perfekcionista szülők: hogyan vetkőzhető le a megfelelési kényszer? Hogyan ne hasonlítgassuk folyton másokhoz a gyereket, és ne akarjuk általa megvalósítani azt, ami nekünk nem sikerült?
– Hogyan oldható fel a folyamatos lelkiismeret-furdalás, az az érzés, hogy nem vagyunk „elég jó” szülők?