JelenHetilap

JelenHetilap

By JelenHetilapNews
Download on the App Store

JelenHetilap episodes

  • Vírus, vakcina, vétó és Orbán gyáva nyúl játéka
    A Jelen podcast e heti adásában Krekó Péter politológussal, pszichológussal, a Political Capital ügyvezető igazgatójával a vírus, a vakcina és a vétó összefüggéseiről, valamint mindezek szociálpszichológiai vonatkozásairól beszélgettünk. Kezdve azzal, hogy az uniós költségvetés ellen emelt lengyel és magyar vétó tipikus szociálpszichológiai szituációnak, gyáva nyúl játéknak tűnik, amelyben az a kérdés, hogy az egymásnak feszülő felek közül melyik fúj majd elsőként visszavonulót. Bár Orbán Viktor kormánya tíz éve többnyire sikeresen szlalomozik a sokrétű uniós erőviszonyok és a változatos érdekcsoportok között, s most sem kizárt, hogy kompromisszumot kényszerít ki, a költségvetés és a helyreállítási alap ellen emelt vétó egy minden korábbinál elszigeteltebb politikus képét rajzolja elénk. Annál is inkább, mert az elhúzódó gazdasági válság miatt a magyar kormánynak ugyanúgy szüksége van az uniós forrásokra saját hatalma megerősítése érdekében, miként a többi uniós országnak. A vakcina ugyanis nem hoz azonnali fellélegzést, s az általa szállított megoldás egyáltalán nem biztos, hogy már áprilisban megszületik. Ráadásul a kormánynak meg kell küzdenie a vakcina-ellenességgel is. Bár az ezzel kapcsolatos összeesküvési elméleteket az Orbán-rezsim nem támogatja, saját, más összeesküvés-elméletekre építő propagandája sokakban elültette a bizalmatlanságot a tudománnyal és a tényekkel szemben, ami a válságmegoldás újabb korlátját jelentheti.
    54 min
  • Soha ilyen rosszul nem állt az Orbán-rendszer
    A Jelen podcast új adása arról szól, meddig hajlítható a valóság a propagandához, hogyan értelmezi a járvány és a nyomában érkező gazdasági válság miatt kialakult politikai helyzetet a kormány, milyen érdekek vezetik döntéseiben, milyen tévedéseket és hibákat követett el az elmúlt hónapokban és hetekben, miként próbálja újra és újra visszanyerni az irányítást az események felett, és milyen választási következményei lehetnek az elhúzódó gazdasági válságnak. Szűcs Zoltán Gábor politológussal Lakner Zoltán beszélgetett.
    55 min
  • A megosztottság Amerikája
    A Jelen című hetilap beszélgetése a választások közbeni és utáni Amerikáról. Nagy Gábort, a HVG vezető szerkesztőjét és Kaló Mátét, lapunk szakíróját kérdezi Krajczár Gyula szerkesztő arról, milyen képet mutat Amerikáról a választás a világnak, vannak-e gondok a demokráciával, milyen perspektívái vannak a megosztásra épülő politikának. Kulcsszavaink lettek a türelmetlenség, a gyűlölet, de sok szó esett a kompromisszum-keresés lehetőségeiről is.
    51 min

About JelenHetilap

From the publisher's feed

Podcast by JelenHetilap