JelenHetilap

JelenHetilap

By JelenHetilapNews
Download on the App Store

JelenHetilap episodes

  • Az elmúlt tíz év kihagyott lehetőségei ütnek vissza
    A Jelen hetilap új podcast adásában Bodnár Zoltán egyetemi docenssel, a Magyar Nemzeti Bank egykori alelnökével a magyar kormány gazdasági válságkezeléséről és ezzel összefüggésben az elmúlt tíz év gazdaságpolitikájáról, valamint a jegybank sajátos lépéseiről és a forint árfolyamáról beszélgettünk. Bodnár Zoltán szerint az elmúlt tíz év kihagyott lehetőségei ütnek vissza a válságkezelés idején. A megugró államháztartási hiány mögött nem a háztartások és a vállalkozások részére nyújtott gyors és hatékony segítség húzódik okként, hanem a klientúra - talán utolsó - kontroll nélküli feltöltése gigantikus tömegű pénzzel. Ez a gazdasági értelemben meg nem térülő forráskiáramlás azonban a gazdasági válság leküzdését is veszélyezteti, ebből következően pedig a kormány számára is politikai rizikót jelent - ami azonban e logikában csak még inkább felerősíti a pénzkipumpálás logikáját.
    57 min
  • Nem vagyunk lemaradásra ítélve
    A Jelen podcast e heti adásában Filippov Gábor politológussal, történésszel, az Egyensúly Intézet kutatási igazgatójával beszélgettünk arról, hogyan készül és milyen kérdésekre felel egy olyan országvízió, amely nem a hatalom megszerzéséről, hanem a nemzeti konszenzusok kialakításáról szól. Történelmi példák igazolják, hogy válthat vágányt egy ország, vagyis alapvetően változtathat a sorsán, amihez legfőképpen tudásra és együttműködésre van szükség.
    53 min
  • Bezárt világ, kinyílt lehetőségek
    „…és nem szaporította a világ baját“ - hangzott el az Atlantisz gyermekei című filmben. A mondat, amely aztán Katona Klári Közelség című könyvének egyik írását ihlette, most mindennél aktuálisabb lett, hiszen tavaly egymást érték a nehézségek, amelyekkel a világnak, az országoknak és az egyéneknek szembe kellett nézniük. És még nincs vége. Vajon mennyien gondolkoztak el azon a pandémia hónapjai alatt, hogy ők mit tettek hozzá ahhoz, hogy ennyire sok a baj, és aztán meg azon, mit tudnának tenni azért, hogy ez a sok rossz elmúljon és ne ismétlődhessen meg. Katona Klári, Kormos Lili és Szabó Brigi, a Jelen hetilap szerzői, a többi között az előbbiekről, illetve arról beszélgetnek legújabb podcastjukban, vajon van-e pozitív hozadéka annak, amikor átmenetileg megáll a világ és jut idő szembe nézni önmagunkkal.
    1 hr
  • Magyar gin nemzetközi sikere
    Podcastunk szilveszteri különkiadásában Dámosy Bálint ginkováccsal, az Első Magyar Gin Manufaktúra megalapítójával Ónody-Molnár Dóra beszélgetett többek között arról, hogy egy olyan országban, ahol a pálinka „alapvető élelmiszernek” számít, miért adja egy fiatal ügyvéd gin-főzésre a fejét. Megtudtuk: a „magyar garattól egyáltalán nem idegen a gin”, ugyanis a a 18.-19. században borókapálinka néven az ország több pontján is ismert italt volt. Az Első Magyar Gin Manufaktúra London Dry típusú ginje – az Opera Gin – a vállalkozás alig másfél éves történetében több nagy, nemzetközi sikert is elkönyvelhet, amelyek közül a legkiemelkedőbb az International Wine and Spirit Competition aranyérme. Ezen a megmérettetésen magyar szeszesital által valaha elért legmagasabb pontszámmal, 96-tal végeztek. Bálint mesél a ginfőzés rejtelmeiről, illetve arról, hogyan törte meg a vállalkozás felfutó ívét a Covid-19 járvány. A csapatuk azonban nem csüggedt, hanem előre menekült. Amíg a vendéglátás és a turizmus áll, addig új termékek fejlesztésével foglalkoznak. Ennek a munkának a „gyümölcse” az Opera Vodka. Bálint a podcastban két különleges, de könnyen elkészíthető koktél receptjével is megajándékozza a hallgatókat.
    48 min
  • Kínai irodalom, magyar olvasó
    A Jelen podcast eheti adásában a mind minőségében, mind terjedelmében hatalmas klasszikus kínai regényről, a Három Királyságról lesz szó, melynek most jelent meg magyarul az első harmada. Beszélgető partnerünk Salát Gergely Kína-kutató, akivel megpróbáljuk kideríteni, miért is olyan fontos mű ez a kínaiak számára, s szót ejtünk arról is, mekkora a kínai regényirodalom, mennyire értékelte azt a kínai elit a történelem során, s mi lett belőle. Választ keresünk arra is, hogy az európai embernek miért is jelent nagy nehézséget a kínai művészet befogadása. Felmérjük, mihez is fér hozzá mindebből a magyar olvasó, s hogy kik és mennyire szorgoskodnak azon, hogy ez egyre több legyen, s a klasszikus művek mellett a modernek is a magyar könyvesboltokba kerüljenek. Lapunk egyik szerkesztője, Krajczár Gyula a faggatódzó fél.
    41 min
  • Jót tenni vágyó emberekről
    A karácsonyi podcastunk az adakozásról, a jót tenni vágyó emberekről, cégekről és az elkötelezett, munkájukat szenvedéllyel végző civilekről szól. Regős Judit szociálpolitikussal, a Szülők Háza életre hívójával arról is beszélgettünk, vajon miért "támogatásnak" hívjuk, amikor egy jó ügyet képviselő civil segítőnek pénzzel is hozzájárulunk a munkájához. E mellett persze beszélünk a Szülők Háza programjairól, köztük arról, amelynek keretei között Judit és munkatársai több száz állami gondoskodásban élő gyermeknek próbálta szebbé tenni az idei karácsonyt.
    49 min
  • Mit keres a Fidesz a hálószobánkban?
    A héten a kormánypárti többség megszavazta a kilencedik alaptörvénymódosítást. A járvány helyzet ellenére a kormány azzal foglalkozik, hogy rákényszerítse a saját értékrendjét azokra, akik a saját felfogásuk szerint szeretnék élni az életüket. Az állam leszámolt a világnézeti semlegességgel, mindenki számára előírja annak az ideológiának a követését, amit ők "kereszténykultúrának" neveznek. De vajon meddig fogadja el ezt a többség? Novák Katalin családügyi miniszter napokban megjelent videója - és a megjelenést követő magyarázkodása - azt mutatja, hogy a társadalom nagy többsége nem szereti, ha olyasmibe üti az állam a dolgát, amihez nincs köze. A kormány ideológiai hadviseléséről beszélgettünk Ungár Péterrel, az LMP parlamenti képviselőjével, akit az önkormányzatokat ellehetetlenítő miniszterelnöki bejelentésről is kérdeztünk. Ónody-Molnár Dóra podcastja. (Az egészségügyi kockázatok elkerülése miatt a felvételt nem stúdióban, hanem telefon segítségével rögzítettük. Az esetleges hanghibákért elnézést kérünk.)
    38 min
  • Az örömök urai vagytok, a sóvárgás legyőzői és a vágyak kalandorai.
    „Az örömök urai vagytok, a sóvárgás legyőzői és a vágyak kalandorai. Bármerre is induljatok tovább a gyönyörök útján, keressétek mindig a mértékletességet és az arany középutat" - idén ezekkel a szavakkal zárta a Száraz Novembert, amelynek tapasztalatairól kérdeztük Dávid Ferenc szociológust. A Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány munkatársával azonban nem csak a járvány miatt különleges szárazság nehézségeiről beszélgettünk, hanem arról is, milyennek látjuk magunkat abban a tükörben, amelyet ez a 30 nap önként vállalt józanság tart elénk. Egészséges-e egy kisüsti egy kiadós ebéd előtt? Fertőtleníti-e a torkot a pálinka? A népi hiedelmeken túl azt is megbeszéltük, hogy tudunk-e egyáltalán alkohol nélkül oldódni. Kormos Lili, és Ónody-Molnár Dóra kérdezték Dávid Ferencet.
    54 min
  • Az oktatási rendszer problémái
    Digitális oktatás, az új Nemzeti alaptanterv, a Színművészeti Egyetem blokádja, a szakképzési átalakítás csődje, a felsőoktatásba jelentkezők számának beszakadása: a 2020-as év felszínre hozta az oktatási rendszer valamennyi problémáját. Radó Péter oktatáskutatóval Ónody-Molnár, a Jelen újságírója ebben a podcastban arról beszélget, hogy sorsfordítóak-e ezek az események.
    49 min
  • A poszt-szovjet birodalom
    A Jelen podcast eheti adásában az úgynevezett poszt-szovjet térségben, annak centrumában és a peremein zajló folyamatokat vizsgáljuk meg Miklós Gáborral, aki a téma szakírója lapunkban, s barátunkkal, Nyilas Gergellyel, a Telex munkatársával, aki hosszú évekig tudósította a Népszabadság olvasóit Moszkvából. Áttekintjük Putyin utódlásának kérdéseit, amit szakérőink arra a lehetőségre nézve is fontos találnak, ha hamisak lennének a betegségéről szóló hírek. A „putyinológiai” kérdéseken kívül elsősorban a „birodalom” gondjait, s az erről az orosz elitben való gondolkodást vizsgáljuk, Moszkva rendkívül differenciált megközelítéseit, hogy mikor és miből enged, s mi az, amiből nem engedhet. A beszélgetést lapunk külpolitikai szerkesztője, Krajczár Gyula vezeti.
    46 min

About JelenHetilap

From the publisher's feed

Podcast by JelenHetilap