„Nagyapám pap volt, apám hithű kommunista. Anyám arra tanított, hogy azt kell tenni, amit mondanak. Otthonunkban mindenbe beitta magát a savanyú kenyér szaga, a ledugaszolt gázcsőre húzott vécépapír-gurigát belepte a por. Poharainkban kénes bor, a falak tövében cigarettacsikk és egérürülék.”

Dobosi Beával a novelláskötete kapcsán a mikroszkopikus látásmódról, a szüleik által gyerekként kezelt felnőttekről, a verbális abúzusról, a szégyenről, a nagyapák továbbhurcolt ósdi mondatairól beszélgettünk.