
Sign up to save your podcasts
Or


Bolgár György és a hallgatók negyed évszázados műsora, amely 2002 januárja óta hallható a Klubrádióban.
Nemzetközi médiaszemle
DÁTUM: 2023.05.04. SZERZŐ: CSERNYÁNSZKY JUDIT
A magyar nép nagy árat fizetett már eddig is ezért a háborúért – jelentette ki Szijjártó Péter a CNN műsorában szerda este, ugyanis Richard Quest Budapestről jelentkezett be. Minden bizonnyal meghívást kapott a CPAC ma kezdődő amerikai–magyar rendezvényére is, aminek, például, egyik panelbeszélgetése ezt a címet kapta: Gyereket csinálj, ne háborút!
A világ talán legnagyobb hírszervezetének tv-csatornája adásában a magyar külügyminiszter felsorolta, hogy a háborút kell okolnunk az emelkedő árakért, az energiaválságért. Több mint egymillió menekültet fogadtunk, jelezte, amikor Quest közölte, hogy nem működik együtt a kormány a NATO-val, hisz’ nem engedi át területén és légterén sem a katonai szállítmányokat Ukrajnába. Miközben Szijjártó leszögezte, hogy a NATO nem része ennek a konfliktusnak, ami némiképp ellentmond Orbán véleményének, úgy folytatta a mondatot: mindent el kell követnünk, hogy megakadályozzuk a háború kiterjedését, ezért követeli a kormány a békét. Richard Quest lényegre törő összeállításban, miniriportban foglalta össze a 2010 óta történt magyarországi változásokat, kiemelve: Orbánék radikálisan átírták a magyar alkotmányt, ellenőrzik a sajtót, az igazságügyi rendszert, és kitért a LMBTQ-közösségeket sértő intézkedésekre is. Még Ursula von der Leyen mondatát is bevágták ennek kapcsán a kisfilmbe, amikor az Európai Bizottság elnöke nemzetközi sajtótájékoztatón kijelentette: mindez szégyen Magyarországra.
Richard Quest lazára vette, amikor úgy fogalmazott: nem fogom azt mondani, hogy Magyarország nem demokrácia, mert úgyis meg fogja cáfolni. És valóban, a külügyminiszter közölte, az EU-nak, amelyik teljes mértékben liberális elveket vall, az a fő problémája, hogy a főárammal szembemegy Magyarország. Meg azt is nehezen viseli Brüsszel, hogy „sikeres a magyar gazdaság”. Csaknem ugyanebben a stílusban cáfolta az EBESZ-nek a magyar parlamenti választásokról szóló, igencsak kritikus összefoglalóját, amit Quest szó szerint idézett. Erre Szijjártó kijelentette: politikailag elfogult az EBESZ-jelentés. Azzal is hiába érvelt Quest, hogy a gazdasági élet átláthatóságát tekintve a magyar a legrosszabb az EU-s országok között. Mire a válasz Szijjártótól: a magyar gazdaság töretlenül növekszik. Növekedne, ha korrupció lenne? Na, ugye? – érvelt a külügyminiszter.
Uganda melegtörvényét példaként hozta fel Quest, mire Szijjártó határozottan állította: senkinek sem kell félnie nálunk, bármilyen kisebbséghez tartozik is. Az alaptörvény is biztosítja jogait.
Bod Péter Ákos, az MNB exelnöke volt a második vendég a CNN Budapestről közvetített adásának, ami olyan volt, mint egy évvel ezelőtt a Fox Newstól érkezett Tucker Carlson, aki exkluzív interjút készített Orbán Viktorral, és akik (Carlsont!) most rúgtak ki a munkahelyéről. Vajon nyilatkozik-e a CNN-nek is a magyar kormányfő?
Mindenesetre Bod Péter Ákos elmondta: rekord infláció uralja az országot, miközben az államháztartási és a költségvetési hiány is nagyon magas. Biztosabb lenne az ország gazdasága, ha már az eurózónában lennénk, mivel nem kis részben a magyar forint ingadozása is okozza a problémát.
Orbán Viktorról is készített portrét a CNN, amiben a Brüsszellel fennálló, kiéleződött konfliktusára helyezte a hangsúlyt, bejátszva azt a felvételt is, amikor Jean-Claude Junker, volt bizottsági elnök „Hello, diktáror!”-ral köszönti a nagy nyilvánosság előtt a magyar kormányfőt és „finoman egy taslit” is ad neki. Végül Dunai Mártont, a Financial Times budapesti tudósítóját kérdezték. Az újságíró elmondta: az Európai Unióval feltehetően kiegyezés lesz, amint teljesít egy-egy követelést a kormány, apránként jönnek majd a pénzek is.
Sok helyen nyoma van a nemzetközi sajtóban a budavári Karmelitánál (kormányfői hivatalnál) történt szerda esti, újabb könnygázos tömegoszlatásnak. A Reuters alapján az US News and World Report is beszámol arról, hogy legfőképp a tizenéves diákok szenvedték el a rendőrségi akciót, öt személyt le is tartóztattak, miközben ők az oktatás reformjáért mentek az utcára tiltakozni. Kordont bontottak és dobálták a rendőröket. A rendőrség eközben felvételt készített és ez alapján állították elő a tüntetőket.
Szintén kiemelt helyen szerepel a magyarországi hírek között, hogy hiába fogadta el a parlament az ún. igazságügyi reformcsomagot, ami igyekszik ugyan depolitizálni az érintett intézeteket, ettől automatikusan még nem jönnek a jogállami normasértés miatt visszatartott uniós pénzek -írja a Bloomberg tudósítása alapján például a Yahoo News. Vera Jourova EU-bizottsági alelnök figyelmeztetett: ha életbe léptetik ezeket az elképzeléseket, akkor tette meg az Orbán-kormány az első lépést a források megszerzéséhez.
Bolgár György és a hallgatók negyed évszázados műsora, amely 2002 januárja óta hallható a Klubrádióban.
Bolgár György és a hallgatók negyed évszázados műsora, amely 2002 januárja óta hallható a Klubrádióban.
Kvári Sinkó Zoltán: Kiskorú nemzet
27/04/2023 17:04A 2023. április 27-i csütörtöki betelefonálós Ezitta Fórum című műsorunkban egyik hallgatónk olvasott be egy 1992-ben megjelent publicisztikát a Veszprémi Naplóból, mert úgy érezte, tanulságos ma is. Többen is betelefonáltak, hogy hol érhető el ez az írás. Így újraközöljük azt, mivel az Arcanum Digitális Tudománytárban rábukkantunk.
Kiskorú nemzet olyan vezetőket választ ki magából, akik kiskorúak vezetésére alkalmasak. A kiskorú nemzet imádja a nagy hadvezéreket és a diktátorokat. Szenved tőlük és vérét hullatja és imádja őket.
A diktátorok kezdetben szeretik kiskorú nemzetüket, aztán türelmetlenkedni kezdenek, amiért semmi sem halad úgy ahogyan ők akarnák. Idővel felháborodnak nemzetük tehetetlenségén és fegyelmezetlenségén. Végül meggyűlölik nemzetüket és megkínozzák. Ilyenkor a kiskorú nemzet üvölt és az égre tekint:
– Miért mérted ránk e csapást?!
Mert a kiskorú nemzetnek rossz a memóriája, elfelejtette, hogy ő emelte pajzsra vezérét.
A kiskorú nemzet memóriája úgy működik, hogy két dologra emlékezik saját történelméből. Az egyik, hogy mindig dicsőségesen küzdött, diadalt diadalra halmozva, a másik, hogy ő mindig szerencsétlen volt, hiába akarta a szépet és a jót, a sors, az az átkozott, nem engedte.
A kiskorú nemzet bámulja és irigyli a nagykorú nemzetet, de nem hajlandó tőle tanulni. Azt mondja: – Ja, ja, te azért vagy gazdag és boldog, mert az én véremet szívtad, kihasználtál és kizsákmányoltál engem. Add meg az adósságodat! És nem érti, hogy a nagykorú nemzet ezt nem érti.
A kiskorú nemzet sok mindent nem ért. Nem érti, hogy miért fordult el tőle az Isten, amikor ő annyit imádkozott hozzá. De azt sem érti, hogy minek annyit dolgozni. Nem tudja a jámbor, hogy minek annyit dolgozni, amikor az kényelmetlen, meg fárasztó is. A kiskorú nemzet azt mondja:
– Minek lyukat csinálni a levegőbe?
Meg olyanokat is mond:
– Ugyan, minek azt?
Meg olyanokat:
– Mit csináljunk? Ez van.
A kiskorú nemzet, ha valamit véletlenül létrehozott, akkor rettenetesen nagy lármába kezd és mindenkinek mutogatja: - Nézzétek milyen tehetséges, milyen szorgalmas, milyen értelmes vagyok. Igen, mi vagyunk a világon a legértékesebbek, a többi kutyagumi.
A kiskorú nemzet úgy képzeli el, hogy a Nap, mivel az ő országhatárán belül süt, akkor az övé. A vizek, melyek a szomszédból folynak át hozzá, az is az övé, minden cseppjéig. Övé a szél, amely átsuhan a határon, és az ő szellője, még akkor is, amikor a másik országban lengedez. A kiskorú nemzet úgy tudja, hogy Ádám és Éva az ő nemzetének tagja volt és az Úr kiskorúnemzetül szólította meg az első emberpárt. A kiskorú nemzet történelme ezzel a bizonyossággal kezdődik és így is ér véget.
A kiskorú nemzet hazafisága abból áll, hogy gyűlöli az idegeneket. Titokban – anélkül, hogy ezt tudná – irigyli, fél tőlük és alacsonyabbrendűségi érzésekkel küszködik a más nemzettel szemben. Éppen ezért agresszív. Minden alkalmat kihasznál, ha nálánál gyengébbre bukkan, hogy azon megmutassa az erejét. Ha erősebbel találkozik akkor gyönyörűen meghunyászkodik és behódol neki.
A kiskorú nemzet, amikor összeméri magát a nagykorú nemzetekkel, egyik pillanatban nagyon kicsinek, a másikban nagyon nagynak érzi magát. Ez okozza a kiskorú nemzet tudathasadását.
Hasadott tudattal semmire sem lehet menni előre, de hátra annál inkább. így a kiskorú nemzet nem felépít, hanem leépít, nem dolgozik, hanem harcol, nem gondolkodik, hanem üvöltözik.
Végül sírva fakad.
Birodalmakat is lakhatnak kiskorú nemzetek, akik, amikor a birodalom összeomlik, egymás torkának esnek és újabb hősi regéket gyártanak a maguk dicsőségéről.
Kvári Sinkó Zoltán
Megjelent a Veszprémi Napló 1992. november 5-i számában.
Kvári Sinkó Zoltán: Kiskorú nemzet
Veszprémi Napló 1992.11.05. / Arcanum Digitális Tudománytár
Szóból ért az ember, és Megbeszéljük a hetet (0:52:30).
Bolgár György és a hallgatók negyed évszázados műsora, amely 2002 januárja óta hallható a Klubrádióban.
Hogyan lett Tolsztoj utcából Boris Johnson utca?
28/04/2023 12:39Szerző: Bodnár Barna/KlubrádióA Világháló e heti adásában több kontinens fővárosaiba is ellátogatunk. Szó lesz Kairóról és Új Kairóról, a Buenos Aires-i orosz szülési turizmusról, Astanáról, a világ leggyakrabban nevet változtató fővárosáról és az orosz-ukrán háború kulturális frontvonaláról is. Öveket becsatolni!
Azt mondják, egy háború mindenképpen megváltoztat mindenkit: a győztest és a vesztest is, sőt, úgy tűnik, hogy a harcok során az utcák, városok nevei sincsenek biztonságban. Németh András, a HVG szakértője beszél arról, hogy az orosz-ukrán háborúban nem csak egymás ellen, de a kultúra ellen is harcolnak a felek, avagy hogyan lett Tolsztoj utcából Boris Johnson utca, illetve pontosan mire neveznék át egész Oroszországot?
- Kairó, Új Kairó, még újabb Kairó? Hány főváros kell még Egyiptomnak, és miért? Hogy lesz valaki tábornagyból elnök, aztán pedig ingatlanspekuláns? Bodnár Barna a piramisok országának Arab Tavasz utáni jelenéről és új – egyelőre még névtelen – kormányzati fővárosáról beszél.
Balról jobbra: Bodnár Barna, Hardy Mihály és Benda László
Fotó: Mátyus László
- Hardy Mihály elmeséli, hogy alakult ki az orosz szülési turizmus Argentínában, és hogy mit is jelent ez. Kiderül, mennyibe is kerül ma pontosan egy orosz anyának, ha születendő gyermekét Buenos Airesben szeretné világra hozni, és egyáltalán miért jó ez neki?
- A főúr, Benda László pedig a világ leggyakrabban nevet változtató fővárosának történetét mondja majd el. És ez nem vicc. A jelenleg éppen Astana néven jegyzett kazah település a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült nevének enyhén szólva is gyakori módosításai miatt.
From the publisher's feed
Megbeszéljük című műsor telefonszámai:
+36-1/387-8452 , +36-1/387-8453
Cím: 1068 Budapest, Benczúr u. 45.
Weboldal: https://www.klubradio.hu
Telefon: +36-1/2406-953 , +36-1/2407-953 , +36-30/3030-953
SMS: +36-30/3030-953
E-mail: [email protected]
Facebook: https://www.facebook.com/klubradio
Instagram: https://www.instagram.com/klubradio
YouTube: https://www.youtube.com/klubradiotv
Kedves Hallgató, kedves Klubtárs!
Több mint harminc évvel a rendszerváltás után kiszolgáltatottabb a média, mint azt józan ésszel korábban bárki képzelte volna. A civil értékek közvetítése szinte irreális kihívás lett. Olyan helyzet állt elő, amely mellett felelős polgárként nem lehet szó nélkül elmenni. Morális és szellemi leépülés fenyegeti a nyilvánosságot. A demokrácia, a szabadelvűség, a baloldaliság, a polgári eszme hirdetői könnyen fórumok nélkül maradhatnak, a szabad sajtó ma még létező maradványai is elveszíthetik önállóságukat, gazdasági és politikai érdekkörök kiszolgálójává válhatnak.
A Klubrádió az egyetlen szabadelvű, a demokrácia iránt elkötelezett rádió ma Magyarországon, amely a kiélezett helyzetben is meg tudta kétszerezni az átlagos hallgatottságát. A különleges eredmény forrása a világos értékrendre alapozott függetlenség. A hazai médiaviszonyok egyik természetellenes jellemzője, hogy a hallgatottság növekedése és a kereskedelmi bevételek alakulása között nincs egyenes összefüggés. Részben azért, mert ma a piac szereplői is kiszolgáltatottak. Üzleti döntéseiket gyakran vélt vagy valós elvárások alapján hozzák meg.
A Szabad Sávért Alapítvány annak az elősegítésére jött létre, hogy a drasztikusan megváltozott médiaviszonyok között támogatást nyújtson a rádiózás magas színvonalú szakmai, etikai és tartalmi értékeinek folyamatos felszínen tartásához, megőrzéséhez. A Klubrádió csaknem két évtizede szolgálja a vélemények szabad nyilvánosságát. Napjainkban már szinte egyedül – és egy ideje csak online.
Tisztelt Klubtárs! Most Önhöz fordulunk: közreműködése hallgatóként és véleményalkotóként a rádió számára nélkülözhetetlen. Mostantól azonban másfajta részvételre is szükség van. Ha teheti, lehetőségeihez mérten, jelképesen fogadjon örökbe évi tizenkét műsorpercet, tizenkétezer forintért, hozzájárulva az immár többszázezer állampolgár által igénybe vett szolgáltatás fenntartásához. Minden perc számít!
Ha banki átutalással akar támogatni, íme a Szabad Sávért Alapítvány számlaszámai:
______________
HUF 10918001-00000068-67980006
____
SWIFT (BIC): BACXHUHB
____
IBAN HU 83 10918001 00000068 67980006
______________
EUR 10918001 00000068 67980020
____
SWIFT (BIC): BACXHUHB
____
IBAN HU 93 10918001 00000068 67980020
______________
USD 10918001 00000068 67980037
____
SWIFT (BIC): BACXHUHB
____
IBAN HU 22 10918001 00000068 67980037