
Sign up to save your podcasts
Or


Október 31-én hunyt el Sean Connery, akinek közel ötvenéves filmes pályafutása számos világsikert hozott, de az, ami megalapozta ezt az nem volt más, mint James Bond figurájának megformálása. Connery 1962-ben, több mellékszerep eljátszása után húzta magára a keményöklű sármőr, 007-es ügynök szmokingját, melyet aztán hétszer viselt még. Eközben számos más filmben is szerepelt, illetve, miután szögre akasztotta Bond elegáns ruháját, több olyan produkcióban is alakított, melyek például már nem az akciófilm kategóriát jelentették. A James Bond: Goldfinger című 1964-es filmjének kritikájával Sean Connery zseniális művészete előtt tiszteleg a 2020 Filmodüsszeia.
A podcast két állandó műsorvezetője, Géczy Dávid filmrendező és Pöltl Oxi Zoltán újságíró a következő kérdésekre keresi a választ a Goldfinger, illetve a James Bond-filmek kapcsán. Mennyiben voltak a Bond-filmek az aktuális nemzetközi politikai helyzethez igazítva? Miért kaphatta meg Sean Connery az első Bond-film főszerepét, hogy utána még további hat részen át ő legyen az etalon? Milyen tulajdonságokkal rendelkezik az Ian Flemming író által megálmodott ügynökfigura? James Bond valóban betegesen szexmániás? És belül tényleg lenézi a nőket? Milyen célja lehet a Bond-filmekben, így a Goldfingerben is szereplő bámulatosan szép hölgyek szerepeltetésének? Hogyan maradhattak a kultdarabbá váló, Connery-féle Bond-változatok még a 90-es években is az ideális szériák? Van-e bármilyen fennköltebb üzenete a Bond-filmeknek a látványos akciójeleneteken túl? Mai szemmel nézve mennyire cikisek az 1964-es Goldfinger azon jelenetei, ahol a korabeli filmes trükköket alkalmazták? Hogyan váltak az idő előre haladtával egyre hatásosabbá a James Bond-filmek a főszereplő, a főgonosz, a női szereplők és a különféle Bond-jellegzetességek felvonultatásával?
Facebook: 2020 Filmodüsszeia
Instagram: 2020 Filmodüsszeia
YouTube: 2020 Filmodüsszeia
Weboldal: Könyvkultúra Magazin
E-mail: [email protected]
Hosszú hónapok óta téma mifelénk, Magyarországon is, hogy a Facebook és más közösségi oldalak felhasználói lényegesen kevesebb bejelölt ismerős posztját látják a hírfolyamban, illetve, hogy a felhasználók által írt messenger, e-mail és más privát, elvileg zárt rendszerű üzenetekben lévő bizonyos témák fordulnak elő a közösségi oldalakon számukra felbukkanó posztok között. Tényleg egy bolygóméretű, gigantikus megfigyelési rendszer áldozatai vagyunk? A Társadalmi dilemma című filmben azok szólalnak meg és kongatják meg a vészharangot, akik mintegy 20 évvel ezelőtt elindították a világ mára legnépszerűbbé vált közösségi oldalait, így például a Facebookot, az Instagramot, a Twittert és hasonlókat.
A 2020 Filmodüsszeia két állandó műsorvezetője, Géczy Dávid filmrendező és Pöltl Oxi Zoltán újságíró a következő kérdésekre keresi a válaszokat a Társadalmi dilemma című dokumentumfilm kapcsán. Mennyire vált a mindennapok elengedhetetlen részévé az interneten való rendszeres csüggés? Tényleg felnőtt egy új nemzedék, mely már nem tud meglenni az internet és az okoskészülékek nélkül? Orvosi értelemben valóban függőségről beszélünk azoknál, akik képtelenek nélkülözni a digitális kütyük folyamatos használatát? Hányszor nézzük meg egy nap az okostelefonunkat? Hihetünk-e a Társadalmi dilemma című filmben megszólaló szilícium-völgyi menedzsereknek, programozóknak? Tényleg egy igazi Mátrixban élünk, csak nem tudunk róla? Mi lehet a megoldás arra, hogy ne manipulálja a felhasználókat a sok közösségi oldalon működő algoritmus?
Facebook: 2020 Filmodüsszeia
Instagram: 2020 Filmodüsszeia
YouTube: 2020 Filmodüsszeia
Weboldal: Könyvkultúra Magazin
E-mail: [email protected]
Két heroinista kirabolja az amerikai maffia egyik külvárosi kártyaklubját. A jelentős összegű zsákmány és a maffia tekintélyén esett folt megköveteli, hogy a gengszterek legfelsőbb vezetése egy megoldóembert küldjön a helyszínre. Jackie Coogan feladata ezzel együtt nemcsak a tettesek felkutatása és likvidálása, hanem az egyre bonyolultabb esethalmaz bogainak kicsomózása. A történet végéhez közeledve egyre több a kivégzés, a gyilkosság és éppen ezért a hulla, ahogy az egy maffiatörténetben lenni szokott.
A 2020 Filmodüsszeia két állandó műsorvezetője, Géczy Dávid filmrendező és Pöltl Oxi Zoltán újságíró a következő kérdésekre keresi a választ az Ölni kíméletesen című film kapcsán. Hova lehet besorolni Andrew Dominik ezen filmjét a maffiafilmek galaxisában? Mennyiben viszi tovább ez a produkció a Coppola, Scorsese, De Palma által is kitaposott korábbi utat? Milyen új megvilágításokat kínál a Killing Them Softly? Mennyiben rombolja le ez a film a korábbi maffiamozik által kínált idealizáltságot, romantikát? Az Ölni kíméletesen tényleg egy formabontó szocio-dráma is? Valóban van egyezés Dominik filmje, illetve Szomjas György hasonló témájú produkciói között? Milyen súllyal teszi jelentőssé Brad Pitt ezt a fimet? Hogyan értékelhető James Gandolfini alakítása a produkcióban? Melyik szereplőnek „érdemes” drukkolni egy olyan történetben, ahol mindenki aljas bűnöző?
Facebook: 2020 Filmodüsszeia
Instagram: 2020 Filmodüsszeia
YouTube: 2020 Filmodüsszeia
Weboldal: Könyvkultúra Magazin
E-mail: [email protected]
Facebook: 2020 Filmodüsszeia
Instagram: 2020 Filmodüsszeia
YouTube: 2020 Filmodüsszeia
Weboldal: Könyvkultúra Magazin
E-mail: [email protected]
Szomorú aktualitása van a 2020 Filmodüsszeia legújabb adásának: szeptember 5-én elhunyt Jiří Menzel cseh filmrendező, akinek egészen korai pályaszakaszában Oscar-díjat hozott a Szigorúan ellenőrzött vonatok című mű. Az 1966-os filmről tehát kettős érzésekkel beszél „a két fickó”, Géczy Dávid filmrendező és Pöltl Oxi Zoltán újságíró.
A 2020 Filmodüsszeia kétfős legénysége a következő kérdésekre keresi a választ a Szigorúan ellenőrzött vonatok című Jiří Menzel film kapcsán. Milyen jelentőséggel és hatással bírt a cseh rendező pályafutására ez a film? Mi a mű központi témája: a fasizmus elleni civil harc vagy Milos Grimasz és Tapicska forgalmista nők utáni hajszája? Milyen merész eszközökkel élt Menzel ebben az alkotásában a szexualitás ábrázolásában? Valóban filmtörténeti jelentőségűnek számít-e az a jelenet, ahol a távírász lányka fenekére pecsétel a huncut forgalmista? Hogyan függ össze a főhős két találkozása a halállal? Miért kellett Milos Grimasznak meghalnia? Melyek a film jellegzetes, „menzeles” elemei, melyek a híres rendező későbbi produkcióiban is visszaköszönnek? Mennyiben járult hozzá a film itthoni sikeréhez a korabeli hazai szinkron? Mennyire aktuális és korszerű ma is a számos elemében előremutató Szigorúan ellenőrzött vonatok?
Facebook: 2020 Filmodüsszeia
Instagram: 2020 Filmodüsszeia
YouTube: 2020 Filmodüsszeia
Weboldal: Könyvkultúra Magazin
E-mail: [email protected]
A Tenet a második legmegosztóbb dolog volt 2020-ban a vírus után. Christopher Nolan rendező legendás maximalizmusa ebben a produkcióban ugyanúgy kikészíti és ámulatba ejti a nézőket, mint korábbi munkái, a Batman Dark Knight vagy az Eredet. Ezúttal azonban Nolan az időutazás tébolyító harcmezején inverz-harcosokat küld főhőse ellen. Géczy Dávid filmrendező és Pöltl Oxi Zoltán újságíró a podcast eddigi történetének egyik legnehezebb feladatára vállalkozott, amikor úgy döntött, megfejti a Tenet titkát.
Te csak hallgass, majd a két fickó megmondja!
Facebook: 2020 Filmodüsszeia
Instagram: 2020 Filmodüsszeia
YouTube: 2020 Filmodüsszeia
Weboldal: Könyvkultúra Magazin
E-mail: [email protected]
Hölgyeim és Uraim, kedves Lányok és Fiúk, ezennel bejelentjük, itt az új horrorfilmes korszak, melyben a trendi produkciók a desktop film kategóriába sorolandók. Ezek lényege, hogy a film majd egészét egy számítógépes monitoron keresztül láthatjuk, mivel a szereplők egymással videócsetelve láthatók. Az Ismerős törölve is egy ilyen horrormozi, mely egy, a főhős által eltulajdonított laptop körül bonyolódik. A rideg képernyő mód ellenére a film nem szűkölködik akciókban és persze – ahogy egy horrorhoz illik – véres gyilkosságokban.
A 2020 Filmodüsszeia két állandó műsorvezetője, Géczy Dávid filmrendező és Pöltl Oxi Zoltán újságíró az Ismerős törölve című horrofilmmel kapcsolatban a következő kérdésekre keresik a választ. Valóban kellő látványvilágot nyújt-e az új nemzedékeket megszólítani kívánó, ún. desktop filmek statikussága? Miért emelkedik ki az ehhez a vonalhoz sorolható korábbi produkciók közül ez a film? A desktop filmek valóban a digitális forradalom gyermekeinek életérzéseit és világát tükrözik? És ez a fent idézett nemzedék tényleg élete nagy részét a számítógép és/vagy az okostelefon vonzásában és rajta csüngve éli le? Mennyiben örökölte meg az Ismerős törölve a korábbi, ehhez hasonló filmek cselekmény-sablonjait, az internet sötét bugyraiból a felhasználók felé irányuló, látszólag kivédhetetlen rettegést és pusztítást?
Facebook: 2020 Filmodüsszeia
Instagram: 2020 Filmodüsszeia
YouTube: 2020 Filmodüsszeia
Weboldal: Könyvkultúra Magazin
E-mail: [email protected]
Az elmúlt évtizedek egyik legdurvább szexuális ragadozójának történetét feldolgozó dokumentumfilm főszereplője Jeffrey Epstein, amerikai multimilliomos. Története ugyan a kilencvenes években indult, de fiatal lányok megerőszakolását és prostitúcióra kényszerítését az ezredforduló utáni években követte el. A „szennyes gazdag” sztorija fölöttébb kényes, hiszen Epstein az Egyesült Államok, illetve a nyugati világ legbefolyásosabb politikusaival, pénzembereivel és sztárjaival tartott közeli kapcsolatot. A film az áldozatok szemszögéből mutatja be az Epstein által kidolgozott erőszakrendszert, valamint bukását egészen az öngyilkosságig.
Géczy Dávid filmrendező és Pöltl Oxi Zoltán újságíró a mostani podcastben a következő kérdésekre keresi a választ. Milyen karriert futott be Jeffrey Epstein a tengerentúli pénzvilágban? Kikkel állt kapcsolatban a legnagyobb sztárok közül, még akkor is, amikor bűnös üzelmeit szinte a nyilvánosság előtt űzte? Miért nem félt Epstein a törvénytől? Vajon kik fedezték a bűnüldözés előtt? Miért nem csapott le rá az FBI, holott idejekorán tudomására jutottak a bűncselekmények? Szociopata vagy pszichopata volt-e Epstein, netán mindkettő? Mennyiben hibáztathatók, vagy inkább, hibáztathatók-e egyáltalán az áldozatok? Mi vesz rá egy fiatal, tinédzserkorú lányt arra, hogy kétszáz dollárért engedjen egy perverz idős férfinak? Amikor végül Jeffrey Epsteint lecsukják, öngyilkos lesz a börtönzárkájában, de vajon tényleg öngyilkosság volt-e? Mennyiben volt bűnös Epstein barátnője Ghislaine Maxwell? (Az amerikai ügyészség Maxwellre harmincöt év börtönre kért a bíróságon.)
Facebook: 2020 Filmodüsszeia
Instagram: 2020 Filmodüsszeia
YouTube: 2020 Filmodüsszeia
Weboldal: Könyvkultúra Magazin
E-mail: [email protected]
Minden idők legnagyobb westernfilmje olyan sztárokkal, mint Henry Fonda, Claudia Cardinale és Charles Bronson. Sergio Leone monumentális vadnyugati vízióját Ennio Morricone felejthetetlen zenéje tette tökéletessé. A coltpárbajok csúcsáról, egy mindenki által vágyott nőről, egy bosszú beteljesedéséről Géczy Dávid filmrendező és Pöltl Oxi Zoltán újságíró osztja meg gondolatait.
Te csak hallgass, majd a két fickó megmondja.
Facebook: 2020 Filmodüsszeia
Instagram: 2020 Filmodüsszeia
YouTube: 2020 Filmodüsszeia
Weboldal: Könyvkultúra Magazin
E-mail: [email protected]
Műsorunk egyik állandó vezetője, Géczy Dávid filmrendező nagyon rákapott a Vikingek című sorozatra, ugyanakkor a másik rezidens Pöltl Oxi Zoltán a Valhalla Rising című film felől közelíti meg a viking témát. A Vikingek immár a tizedik évadnál tart, és a Trónok harcához hasonlóan hatalmas kultusz-sorozattá vált. A mű minden képzeletet felülmúló csatajelenetekkel ejti rabul a nézőt, emellett a történet ezer szállal kötődik a történelemkönyvekben és a viking legendáriumokban leírtakhoz. Sokan – ahogy Dávid is – éppen ezért szeretik a Vikingeket: mert kifejezetten szórakoztató, de nagyon is tanulságos.
A 2020 Filmodüsszeia két podcastere a következő kérdésekre keresi a választ a Vikingek című filmsorozat kapcsán. Miért alakulhatott ki a vikingeknek ilyen kultusza a 20. század második felére és a 21. század első éveire? Mennyiben térnek el a korábbi vikinges filmek a valóságtól? A ma embere tényleg a fantázia-filmekből szerzi ismereteit a vikingekről? Mennyire pontos történelmi szempontból a Vikingek című sorozat? Milyen digitális és egyéb technikákat vetettek be a sorozat készítői a látványvilág fokozása érdekében? Mennyire kell komolyan venni a szériában megjelenő vallási, történelmi, néprajzi és egyéb tudományos vonalat? Sikerül-e a vikingeknek legyőzni a nyugati kultúrát vagy éppen fordítva, őket győzték-e le a keresztény országok?
Facebook: 2020 Filmodüsszeia
Instagram: 2020 Filmodüsszeia
YouTube: 2020 Filmodüsszeia
Weboldal: Könyvkultúra Magazin
E-mail: [email protected]
From the publisher's feed