Kortárs felbeszélések

Nyáry Krisztián ajánlója

„Verik az icát a tavaszban / ez tisztára egy bestiális” – idézte meg Ischler című korszakos versében a 80-as évek hírhedt pécsi búfelejtőjét Parti Nagy Lajos. 

Nyúlbunda című novellája olyan, mintha a sors által megvert Ica mesélné el nekünk az életét. Merthogy monológgal állunk szemben: a történet narrátora, az italbolt redőnyén már nyitás előtt kopogtató, nyúlbundás öregasszony nekünk magyaráz valamit. 

A szerző kedvelt módszere, hogy az általuk beszélt nyelven keresztül ábrázolja szereplői életét. Prózájának jellegzetessége a nyelv végsőkig vitt átalakítása: ami egy nyelvművelő számára azonnal irtandó hiba, az neki talált kincs, irodalmi alapanyag. Ugyanolyan kedvtelve merít az újgazdag sznobok, mint a társadalom peremén élők elszórt mondataiból, és nem ijed meg a humor, sőt, a paródia eszközeinek használatától sem. 

A novella roncsolt életű főhősnek a nyelve is roncsolt, – valószerűtlenül bizarr, mégis túlontúl ismerős. Az eredmény mégsem száraz szociográfiai leírás, de nem is egyszerű stílusparódia, hanem a legmagasabbrendű irodalom, ami kibillenti az olvasót kényelmi helyzetéből. 

Mindannyiunkból válhat elgonoszosodott öregasszony.

Tóth Krisztina novellájában minden benne van, amit a tankönyvekben a balladákról írnak: tömörítés, elhallgatás, belső monológ, balladai homály. Ez nem is csoda – ha az egyik legnagyobb hatású kortárs költő ír prózát, akkor könnyen találhatunk a szövegben költészetből ismerős megoldásokat. 

A szerző Pillanatragasztó című novelláskötete az ezredforduló utáni Magyarország hol riasztó, hol szívbe markoló mindennapjairól szól; a huszonöt novella egy-egy töredezett emberi kapcsolatba enged betekintést. 

A szereplők élethelyzete nagyon eltérő, de közös bennük, hogy sorsfordító pillanatok előtt állnak.  Az Egyszer már nyertem című elbeszélés is balladai erejű monológ: egy születésnapját ünneplő, gyermekotthonban nevelődött fiú barátnőjével felül a külvárosi villamosra, majd hazamennek minden kényelemmel felszerelt, tágas lakásukba, ahol valaki mással is osztozniuk kell a nappalin, sőt, a hálószobán is. 

Elég szokatlan történet. Miért tűnik az olvasó számára mégis olyan ismerősnek a helyszín? A reménytelen nyomor vagy a pillanatnyi boldogság története? Talán mindkettőé.

Nyáry Krisztián ajánlója

Letisztult, szenvtelen hang, kisszerűségükben egyszerre szánalmas és tragikus hősök: Csáth Géza elbeszéléseinek hétköznapian bizarr világával mutatnak rokonságot Mán-Várhegyi Réka történetei. 

A szerző Boldogtalanság az Auróra-telepen című kötete a közelmúlt egyik irodalmi meglepetése volt. A képzeletbeli lakótelepen játszódó novellák hősei többnyire nők, akik valamilyen életválsággal szembesülnek, vagy csak a fojtogatóan nyomorúságos mindennapokat akarják túlélni. 

A szereplők többsége első látásra kisszerű, hétköznapi figura, ám minél inkább megismerjük őket annál nyugtalanítóbbá válik jellemük groteszksége. 

Így van ez a Viszlát, kamaszkor! című novella főszereplő ikerpárjával is, akiknek fölösleges kilóik mellett az fáj a legjobban, hogy nincs semmilyen különös ismertetőjegyük. A lányok egy unalmas nyári hétvégén kimennek a közeli tóra, ahol megismerkednek egy fiúval, és hamarosan lekerülnek a fürdőruhák is. 

Akár egy filemkből ismert „Kamaszkorom legszebb nyara”–típusú történet is kibontakozhatna ebből, de Mán-Várhegyi Réka tollán természetesen más fordulatot vesznek az események.

Nyáry Krisztián ajánlója

A félszeg gimnazista fiú és barátnője bezárkóznak az iskolai mosdóba csókolózni, de az erkölcscsősz tanárnő rajtakapja őket, és botrányt csinál. Ha az olvasó úgy érzi, nem is novella- hanem filmjelenettel áll szemben, az nem véletlen. 

A mai harmincasok közül sokan ismertek saját magukra Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjét látva. A tehetetlenül sodródó, a semmittevés közben önmagát sajnáló, mégis szerethető főhős figurája megjelenik a generációs kultuszfilm folytatásában, a Rossz versekben is. 

A film sikere után az író-rendező arra kért tizenegy kortárs szerzőt, hogy külön elbeszélésekben írják meg az egyes mellékszereplők történetét. (A tizenkettedik novellát ő maga írta meg.) Reisz nemzedéktársa, Krusovszky Dénes az iskolai fegyelmivel végződő mosdójelenet negatív hősét, az ellenszenves, vaskalapos tanárnőt választotta. 

A szerző empatikusan nyúl a negatív karakterhez, ám ezt úgy teszi, hogy a novella nem írja át, csak kibővíti a film univerzumát. A parodisztikusan rosszindulatú pedagógus hús-vér figurává válik a szemünk előtt, s közben megismerjük egy régi alsóbélatelepi nyár és egy rosszul záródó öltőzőkabin történetét.

Nyáry Krisztián ajánlója

A kortárs magyar próza legfontosabb, iskolateremtő képviselői között tartozik a kolozsvári születésű Bodor Ádám. Prózájának előképei között Tamási Áront, Gabriel García Márquezt és Franz Kafkát is gyakran megemlítik – ő pedig mindannyiszor udvariasan elhárítja ezeket a párhuzamokat. 

A kamaszkorában kommunista-ellenes röplapok terjesztéséért börtönre ítélt író Erdélyben novellistaként kezdte pályáját, ám az egyöntetű szakmai és közönségsikert a már Magyarországra települése után megjelent Sinistra körzet című regénye hozta meg számára. 

A kötet fejezetei önálló novellaként is olvashatóak, s egy különös, sohasem létezett, mégis valóságosnak érzett kelet-európai határvidéken játszódnak. Bodor mégsem ezt az azóta tizenhárom nyelven megjelent művét, s nem is további regényeit tekinti fő művének, hanem a 60-as években született A borbély című elbeszélését. „Minimalista stílusban, tárgyszerűen, érzelemmentesen írtam le egy tényállást – mesélte évekkel később. – A borbély a szakmai rutin elleni lázadásképpen belenyír a vendég hajába, megcsonkítva azt.” 

Ennél sokkal többet csakugyan nehéz lenne elmesélni a történetről, mégis benne van minden, ami egy jó novellához kell: szövevényes emberi viszonyok, mesterien kimerevített pillanatok és egy jó adag titok.

Nyáry Krisztián ajánlója

A Székelyföldön játszódó történeteknek már-már kötelező elemei a medve és a farkas, valamint a természettel harmóniában élő, kevés beszédű, bölcs atyafiak. Ám ha csak ennyi van bennük, akkor a végeredmény nem több, mint közhelygyűjtemény. 

Vida Gábor azonban nem azért lett az egyik legismertebb, s a kritika által is ünnepelt erdélyi prózaíró, hogy ne fordítson egyet a megszokott kliséken. Írásai egyszerre gyökereznek a Tamási Áron-i hagyományokban, de szakítanak is azokkal. 

Prózájának csendes nyugalmát a megszokott fordulatok elkerülése teszi igazán izgalmassá. A kétely meg a hiába című novelláskötetének darabjai a román és a magyar kultúra mindennapos találkozási pontjaihoz kapcsolódnak, a történeteket az erdélyi városokban és falvakban élők nyelvén, szokásain, előítéletein, és persze a külvilág sztereotípiáin keresztül ismeri meg az olvasó. A sztereotípiák határozzák meg az Isten és a farkasok szereplőinek viszonyrendszerét is. A székely falu lakói magától értetődő ellenségnek tekintik a román rendőrt, aki beleszeret a magyar tanítókisasszonyba. 

Minden adott egy igazi modern erdélyi balladához, s nem véletlenül jelennek meg a farkasok sem a falu határában.

Nyáry Krisztián ajánlója

Ahogy a magyar olvasók többsége, a legtöbb prózaíró is a regényeket tekinti életműve csúcsának, a novellákat többnyire hátrébb sorolják. Cserna-Szabó András azonban vérbeli novellista, aki még akkor is novellát ír, ha éppen regénye születik. 

A gyakran töredékes, villanás-szerű rövid történeteket közelebb érzi magához, mint az időrendi sorrendben haladó, klasszikus nagyregényeket. Az abbé a fejével játszik című kötetére ugyan a regény műfajmegjelölés van írva, ám sokkal inkább tekinthető lazán kapcsolódó, önállóan is olvasható novellák láncolatának. 

A humor és a meseszerű történetszövés mellett a magyar történelem alapos ismerete és a szerző sztoikus bölcsessége mégis egységessé teszi a könyvet. A kötetben több valós kultúrtörténeti szereplő is felbukkan – a címben megidézett, lefejezett Martinovics Ignác mellett például Kosztolányi Dezső, Gogol vagy éppen Hamvas Béla. 

A másik Copperfield főszereplője azonban egy fiktív, ám nagyon is tipikus történelmi szereplő: Jáki bácsi, a nyilasból lett egykori ávós, aki öreg napjait olvasgatással tölti. De vajon miért szólnak máshogy az általa olvasott történetek, mint ahogy Dickens papírra vetette őket? Mégis létezik történelmi igazságszolgáltatás?

Nyáry Krisztián ajánlója

Ibusár község a Parti Nagy Lajos teremtette világ egyik központi helyszíne. A rendszerváltás idején itt dolgozik MÁV-jegypénztárosként és reménybeli operettszerzőként Sárbogárdi Jolán, az Ibusár című színdarab széplelkű, ostobácska főszereplője, és itt játszódik a Kispárizs című novella is. 

Amíg Jolán képzeletében főhercegnők táncolnak flitteres ruhákban fess huszártisztek oldalán, addig az elbeszélésben valódi gálaruhák, rókabundák és neccharisnyák játszák a főszerepet. (A novellából 2013-ban kisjátékfilm is készült Pogány Judit főszereplésével.) 

A falu szerelőüzemébe nyugati segélyként érkezik a géprongynak szánt bálás ruha, amit egy élelmes gyári munkás kiárusít az ibusári asszonyok között, s ezzel megteremti Kispárizst, a vágyak netovábbját. „Csoda, ha sok volt a tumultus, s nem ritka az ötkapcsos fejsérülés?” – kérdezi a narrátor, aki stílszerűen Sárbogárdra jár gyors és gépíró tanfolyamra. 

A second hand holmikért ölre menő vásárlók maguk is second hand nyelvet beszélnek, így minden készen áll egy tökéletes Parti Nagy-történethez. 

Vajon miért zárt be végül a Kispárizs, és mi történt az éjszakára eltűnt keresztmamával?

Ajánló Nyáry Krisztiántól

Egy félresikerült betörés hiteles története vagy egy különös álom, amit félbeszakított a vekkeróra csörömpölése? Mindkettő igaz lehet és egyik sem, hiszen a sejtelmes szövésű történetek mesterének, Darvasi Lászlónak novelláját olvassuk. 

A szerző az egyik legsokoldalúbb prózaíró, aki annyiféle hangon tud megszólni, ahány kötete van, mégis képes megőrizni csak rá jellemző, egyedi stílusát. 

Hol középkori mutatványosok, hol kínai bölcsek, hol szerelmes trubadúrok, hol pedig a délszláv háború világába röpíti olvasóit; egyformán biztos kézzel ír vaskos nagyregényt és napilapban is megférő, rövid tárcanovellát. Isten. Haza. Csal. című novelláskötetében a mai magyar valóságba kalauzol el bennünket, s ezúttal nem barokkosan tekergő bekezdésekben, hanem szikár és pontos félmondatokban mutatja be hőseit: a falusi kiskocsmák törzsközönségét, az éttermi termékbemutatókon üldögélő asszonyokat, a ravasz uzsorásokat, vagy az értelmi sérült gyerekeiket nevelő szülőket. 

Az Élmunka című novella egy fiatal betörő és egy titokzatos múltú öregember történetét beszéli el. De vajon ki küldte a fiatalembert és miért hagyták magára az idős férfit? 

Van felelet, de talán nem is a kérdésre válaszol: „Azt hiszed, ez vagy, vagy az vagy. Közben meg semmi se vagy.”

Ajánló Nyáry Krisztiántól

A jó novella azonnal nyomozásra is készteti olvasóját: ki beszél? Egy mindent tudó narrátorral állunk szemben, az egyik szereplő hangját halljuk vagy egy kívülállóét? 

Tar Sándor elbeszélésében éppen ez a lényeg: történet alig van benne, az olvasó és az író közti játék a narrátor lépésről-lépésre történő megismerésére épül. A főszereplőnk élete azonban nem sok könnyed játékot ígér. Egy kétgyerekes gyári munkásnő meséli el egy napját, – tulajdonképpen szenvtelen hangon, sorsába többé-kevésbé beletörődve. 

A legtöbb Tar-novella világa hasonló: az olvasót fullasztó érzés keríti hatalmába, amikor megismeri a szereplők kilátástalan életét, ők azonban rendszerint mindezt elfogadják törvényszerűnek. Legfeljebb apróbb dolgokon bosszankodnak, mint a Még csak elbeszélője a főnökének szándékos gonoszkodásain. 

A szerző mélyen ismerte az általa ábrázolt hősök, a perifériára szorult melósok és alkoholista munkanélküliek világát: ő maga is egy volt közülük. Gyári munkásként írta elbeszéléseit, első kötete 40 éves korában jelent meg, 63 évesen pedig már halott volt. A siker ellenére sosem vált „beérkezett íróvá”, még csak értelmiségivé sem. 

Élete utólagos ismeretében nehezen tudjuk félretenni a kérdést: ki beszél? A gyárban dolgozó főhős, a sorsában osztozó író vagy az ügynökjelentések írására kényszerített, lelepleződése után végleg a társasalom peremére szorult, önpusztításba menekült Tar Sándor?