Egyesek szerint a tudomány McDonald’s-izálódott: a kutatóknak egyre több publikációt kell „termelniük”; ráadásul az idejük szétforgácsolódik a sokféle teendő (kutatás, oktatás, pályázatok adminisztrációja stb.) között. Képes-e kitörni a tudomány ebből a mókuskerékből – le tud-e lassulni? S ha igen, helyes-e, ha erre törekednek a kutatók? Tőzsér Jánossal, az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének munkatársával Gébert Judit beszélget.

A tudományos közösség szereplőinek többsége úgy érzi, hogy az idő szorításában él, s emiatt frusztrált és motiválatlan; a kortárs akadémiai élet pedig — szemben valódi küldetésével és autentikus létmódjával — szétforgácsolódott. E negatív jelenségre kínál egy lehetséges megoldást a lassú tudomány (slow science) eszméje. Tőzsér Jánossal, az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének munkatársával Gébert Judit beszélget a tudomány lassulásának előnyeiről és hátrányairól, valamint az alábbiakról: miért nem helyes a projektszemlélet a tudományban? Az egyéni munkastílus megváltozását javasolja-e a lassú tudomány, vagy az egész tudományos intézményrendszer átalakítását? Megtörténhet-e a tudomány lassulása egyéni döntések eredőjeként? Szembe megy-e a tudomány autentikus természetével a tudomány gyorsulása? Lassulhat-e a tudomány, amikor olyan égető problémákat kell megoldania, mint egy világjárvány, vagy klímaváltozás? Mely tudományok esetében tűnik jó megoldásnak a lassulás, és melyek esetében kevésbé? Hogyan gondolkodnak a lassú tudomány hívei a tudományos teljesítményértékelésről? Mi köze a GDP-nek a tudománymetriához? Mutat-e rokonságot a lassú tudomány eszméje a nemnövekedés koncepciójával? A beszélgetés végén arra is fény derül, hogy ki az elkötelezettebb híve a lassulásnak: a podcast vendége, avagy a házigazdája…