Anne Frank naplójáról talán mindenki hallott már, a második világháborúban zsidó származása révén az életét elvesztő fiatal lány utolsó éveiről azonban a legtöbben csak keveset tudnak. Például arról, hogy Anne másik 7 emberrel bújkált több mint tíz évig 'a hátsó traktusban', ahogy ő hívta.
Ahhoz azonban, hogy ilyen sokáig olyan körülmények között tudjanak bujkálni, (legalább) egy segítő is kellett, aki nem volt más, mint Miep Gies. Ő volt a Frank család fejének, Otto Franknak a titkárnője, majd férjével és pár kollégával a Frank család bújtatója, és róla szól a május 2-tól a Disney+-on megtekinthető 'Anne Frank bújtatója' sorozat, mely bemutatja, hogyan jutottak el idáig, hogyan is teltek a mindennapok a bujtató számára ez alatt a több mint 2 év alatt, és utána.
A Micsoda nők voltak! podcastunk legújabb részében Miepről és a sorozatról is mesélünk, amely zseniálisan mutatta be a korszak eseményeit érzéseit.Anne Frank naplójáról talán mindenki hallott már, a második világháborúban zsidó származása révén az életét elvesztő fiatal lány utolsó éveiről azonban a legtöbben csak keveset tudnak. Például arról, hogy Anne másik 7 emberrel bújkált több mint tíz évig 'a hátsó traktusban', ahogy ő hívta.
Ahhoz azonban, hogy ilyen sokáig olyan körülmények között tudjanak bujkálni, (legalább) egy segítő is kellett, aki nem volt más, mint Miep Gies. Ő volt a Frank család fejének, Otto Franknak a titkárnője, majd férjével és pár kollégával a Frank család bújtatója, és róla szól a május 2-tól a Disney+-on megtekinthető 'Anne Frank bújtatója' sorozat, mely bemutatja, hogyan jutottak el idáig, hogyan is teltek a mindennapok a bujtató számára ez alatt a több mint 2 év alatt, és utána.
A Micsoda nők voltak! podcastunk legújabb részében Miepről és a sorozatról is mesélünk, amely zseniálisan mutatta be a korszak eseményeit érzéseit.