
Sign up to save your podcasts
Or


Nagyon kevés olyan játékos játszott valaha az NBA-ben, akik Haitiről származnak. És azon emberek száma is nagyon kevés, akik hallottak már egy Olden Polynice nevű játékosról, aki 1964. november 21-én született Haiti fővárosában, Port-au-Princeben. A legtöbben, akik ismerik a nevét, csupán annyit tudnak róla, hogy Ő volt az a játékos, akit Scottie Pippen ellenében adott a Chicago Bulls a Seattle SuperSonics csapatának. Pedig Polynice története ennél azért valamivel többről szól...
Előfordul, hogy egy-egy játékos hatalmas tiszteletnek
Európa északi részén van egy kis ország, ahol a kosárlabda nemcsak nemzeti sporttá vált, de olyan magas szinten űzik, hogy még azok is tartanak tőlük, akik talán a térképen se tudnák megmutatni a helyet.
Innen származik mai játékosunk, aki többszempontból sem felelne meg a műsor alapvető tematikájának. Először is, mert mindössze 7 éves NBA karrierje alatt gyakorlatilag semmilyen örökséget sem hagyott maga után. Nincs bajnoki címe, nem volt All-Star, sem All-NBA. Nincs egyéni díja, sem trófeái. Ezért is lehet meglepő, hogy mégis tagja a Hall of Fame elit körének.
Sokakkal előfordul, hogy különböző okokból nem képesek beteljesíteni azt a sorsot, amit mások látnak bennük. Nem kétséges, hogy Eddie Jones egyike volt az egyik ilyen, talán leginkább kedvelhető sztárjátékosoknak a ligában. Rendelkezett a teljes csomaggal, mert nem csak remek védőjátékos volt, hanem közben csapatainak nem egyszer a házi gólkirálya is; sőt, a triplavonal mögül ugyanolyan veszélyes volt, mint amikor lendülettel támadta a gyűrűt.
Karrierjét talán csak az árnyékolta be, már az örökségének hiányán túl, hogy Jones kétszer is olyan legendás csapattársat kapott maga mellé, aki aztán elvette helyét a rotációban. Így pedig nem volt rá lehetősége, hogy legendává váljon...
A Seattle története bővelkedik híres játékosokban, de a mai kosárlabda rajongók talán már elfelejtették, hogy volt egy olyan játékos is a csapat történelmében, akit annyira szerettek, hogy nem kisebb becenévvel tüntették ki Őt, mint: Mr. Sonic.
Mr. Sonic helyi legendává vált, ám csak a csapat szurkolóinak körében. Bár sohasem volt tagja az NBA szélesebb körben is ismert sztárjainak, és statisztikai mutatói is csak ritkán tűntek ki a mezőnyből, a konzisztens teljesítménye és megbízhatósága aranyat érővé tette őt. Ha manapság meghalljuk a nevét, hajlamosak lehetünk megfeledkezni a játékos éveiről, és inkább arra gondolunk, hogy mennyi kudarcot megélt már edzőként. Sokszor, sok szempontból lesajnált trénere Ő az NBA-nek.
Volt egyszer egy játékos, akit a 90-es években minden egyes csapat edzője, tulajdonosa, szurkolói, játékosai gondolkodás nélkül, azonnal a maguk oldalán szerettek volna tudni. Az, hogy a tehetsége hatalmas volt, csak puszta szófecsérlés. Csendes volt, kimaradt a balhékból, alig lehetett róla hallani bármit is. A pályán azonban rettegtek tőle az ellenfelek. Olyan irányító nagyságok, mint Magic Johnson, Isiah Thomas, John Stockton, Gary Payton, Tim Hardaway… mind egytől egyig tartottak azoktól az alkalmaktól, amikor vele kellett szembe nézniük. Játéka alapján szinte igazságtalanságnak tűnik, hogy a mai napig sem tagja a Hall of Famenek.
Viszont, ha őt magát megkérdeznénk az NBA pályafutásáról, számára az csak egy szakasza volt életének, mert igazi örökségének a politikában elért sikereit tartja, amiben szintén kimagasló eredményeket ért el.
Minden elismerés és kitüntetés közül a legnagyobb, amit egy NBA játékos elérhet, az az, hogyha beválasztják a Hall of Fame-be, vagyis a Halhatatlanok Csarnokába. Ritkán ugyan, de előfordul azonban, hogy néha jön egy-egy játékos, aki ugyan sohasem lesz Hall of Famer, de mégis úgy érzem, hogy talán a Hall of Fame intézménye az, ami gazdagodna azzal, ha köreibe venné az adott játékost. Kevés ilyen ember karrierjét ismertük meg eddig, de Rony
Gyakori jelenség, hogy az NBA szurkolók meg nem történt dolgokról elmélkednek. Mi lett volna, ha a Seattle SuperSonics nem adja át a drafton Scottie Pippent a Bullsnak? Mi lett volna, ha a Charlotte Hornets nem passzolja át Kobe Bryantet a drafton a Lakersnek?
A mai műsorunk arról szól, hogy vajon mi lett volna, ha Roy Tarpley nem nyúl alkoholhoz és drogokhoz?
A profi sportolói karrier velejárója, hogy egy játékost bármikor eladhat a csapata egy másiknak, és ilyenkor bizony a költözés, az új városba való beilleszkedés is részét képezi ennek az életmódnak. Azonban az NBA történetének egyik legkevésbé érthető anomáliája egy Jim Jackson nevű játékoshoz köthető, aki nehezen átlátható okokból lett a csapatok között őrlődő flippergolyója a ligának. Információ nincs róla, hogy esetleg a játékos személyisége vagy más volt-e az oka annak, hogy Jackson egyik klubtól vándorolt a másikig, de pályáját teljes mértékben beárnyékolta, hogy mindig az első beáldozható ember volt minden egyes csapat számára.
Egy olyan játékos bemutatása következik, aki sajnos már régóta nincs köztünk. Szerette az életet, élvezte is azt, de semmit sem annyira, mint kedvenc játékát, a kosárlabdát. Karrierjének nagy részében a nagy sztárrá válás küszöbén táncolt, voltak is nagyon nagy szezonjai, és bizonyos értelemben róla is elmondható, hogy Michael Jordan miatt nem lett belőle az, aki lehetett volna. Ő nem más, mint „Obocop”, vagyis Orlando Woolridge.
From the publisher's feed