
Sign up to save your podcasts
Or


A Kiszálló második társfüggőséggel foglalkozó adásában Marjai Kamilla addiktológiai konzultánssal, a „Vízből katicát? A Hozzátartozói jelenlét a függőségben” című könyv egyik szerzőjével a társfüggőséghez kapcsolódó mítoszokat jártuk körbe.
Kitértünk jó pár tévhitre, és beszélnünk kellett arról is, hogy a társfüggőség kinek milyen nyereséggel jár, és milyen hatalmi viszonyok alakulnak ki egy szenvedélybeteg és egy hozzátartozója között. A társfüggőségre rátanul az ember, azaz mint annyi mindennek, ennek is van gyerekkori kapcsolódása, ezeket is a beszélgetés asztalára tettük.
Sok hozzátartozó általános véleménye az, hogy „tudom, hogy így nem lehet, de nem tudom hogyan lehet”. Mármint a segítség. Az adásban megvilágítottuk ennek a mondatnak a hátterét, akárcsak a hozzátartozói öngondoskodás fontosságát. És amiről még beszélnünk kellett, azok a segítői játszmák. Mert olyanok is vannak.
Turné 2025
—
Idén is folytatjuk országjárásunkat! A magyar nyilvánosságban alultárgyalt jelenségeket megmutatunk be makró- és mikro perspektívából. A helyszínről, a stúdióból, szakértőkkel és érintettekkel. Tarts velünk, találkozzunk a turné állomásain!
https://turne.partizan.hu
Támogatás
—
A mögöttünk álló közösség biztosítja kérdéseink valódi erejét, fennmaradásunkat és függetlenségünket. Az alábbi módokon tudod támogatni munkánkat:
Csatlakozz adód 1%-ának felajánlásával!
https://szja.partizan.hu
Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány
Adószám: 19286031-2-42
Iratkozz fel!
Értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról, maradjunk kapcsolatban:
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban
Legyél rendszeres támogatónk!
Szállj be a finanszírozásunkba közvetlen támogatásal:
https://cause.lundadonate.org/partizan/support
Legyél önkéntes!
Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez
Tematikus hírleveleink
—
Szerdánként külpolitika: Heti Feledy hírlevél
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledy
Péntek Reggel, a Partizán hírháttér podcastjának levele:
https://pentekreggel.hu
Szombaton Vétó hírlevél:
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere
A Partizán Podcast oldalait itt találod:
YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/
A Partizán videóit itt tudod megnézni:
https://www.youtube.com/c/@Partizanmedia
By Partizán PodcastA Kiszálló második társfüggőséggel foglalkozó adásában Marjai Kamilla addiktológiai konzultánssal, a „Vízből katicát? A Hozzátartozói jelenlét a függőségben” című könyv egyik szerzőjével a társfüggőséghez kapcsolódó mítoszokat jártuk körbe.
Kitértünk jó pár tévhitre, és beszélnünk kellett arról is, hogy a társfüggőség kinek milyen nyereséggel jár, és milyen hatalmi viszonyok alakulnak ki egy szenvedélybeteg és egy hozzátartozója között. A társfüggőségre rátanul az ember, azaz mint annyi mindennek, ennek is van gyerekkori kapcsolódása, ezeket is a beszélgetés asztalára tettük.
Sok hozzátartozó általános véleménye az, hogy „tudom, hogy így nem lehet, de nem tudom hogyan lehet”. Mármint a segítség. Az adásban megvilágítottuk ennek a mondatnak a hátterét, akárcsak a hozzátartozói öngondoskodás fontosságát. És amiről még beszélnünk kellett, azok a segítői játszmák. Mert olyanok is vannak.
Turné 2025
—
Idén is folytatjuk országjárásunkat! A magyar nyilvánosságban alultárgyalt jelenségeket megmutatunk be makró- és mikro perspektívából. A helyszínről, a stúdióból, szakértőkkel és érintettekkel. Tarts velünk, találkozzunk a turné állomásain!
https://turne.partizan.hu
Támogatás
—
A mögöttünk álló közösség biztosítja kérdéseink valódi erejét, fennmaradásunkat és függetlenségünket. Az alábbi módokon tudod támogatni munkánkat:
Csatlakozz adód 1%-ának felajánlásával!
https://szja.partizan.hu
Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány
Adószám: 19286031-2-42
Iratkozz fel!
Értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról, maradjunk kapcsolatban:
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban
Legyél rendszeres támogatónk!
Szállj be a finanszírozásunkba közvetlen támogatásal:
https://cause.lundadonate.org/partizan/support
Legyél önkéntes!
Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez
Tematikus hírleveleink
—
Szerdánként külpolitika: Heti Feledy hírlevél
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledy
Péntek Reggel, a Partizán hírháttér podcastjának levele:
https://pentekreggel.hu
Szombaton Vétó hírlevél:
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere
A Partizán Podcast oldalait itt találod:
YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/
A Partizán videóit itt tudod megnézni:
https://www.youtube.com/c/@Partizanmedia

12 Listeners

43 Listeners

8 Listeners

21 Listeners

13 Listeners

2 Listeners

4 Listeners

24 Listeners

5 Listeners

55 Listeners

3 Listeners

0 Listeners

4 Listeners

3 Listeners

1 Listeners