Megint egy olyan fejezet, ami olyan háromtestőrös. Mindenkinek jól alakul, eltekintve szegény angol lovaktól.

A könyv tán legvidámabban alkoholista jelenetét követően a második legparább jelenet következik, mindkettőnek Athos a főszereplője. 

Ebben az epizódban a latin bölcsességek tengtek túl. Nem csak nekünk, hanem D'Artagannak is.

Bakiparádé, felírtam, hogy leragadó szemekkel nem veszünk fel. Mert amúgy a fejezetben csodás dolgokat tudunk meg Porthos inasáról és a kedves papájáról.

Majdnem átugrottuk, pedig D'Artagan halálra aggódja magát és kivételesen teljesen jogosan is teszi. Nem egyszerű szerelmes húszévesnek lenni, aki az országa ellen cselekszik. 

Megint csak arról nincs szó, amit a cím ígér. Cserébe viszont Tréville egy csomó tök jó tanáccsal látja el D'Artagant, aki ezeket mind nem fogja megfogadni. 

Melyben egy csomó olyan francia nemes neve kerül elő, akikkel soha többé nem fogunk találkozni, ellenben remek nyelvtörő a nevük. Ja, és Richelieu hoppon marad.

Senki ne izgulja túl a részt, ha valamiről nincs szó a fejezetben, akkor az Winter grófnő. Van viszont SOS ékszerészet, lovaglás, és bakiparádé, mert ma valahogy összefolytak a betűk.

Na ez egy olyan fejezet, amilyenre az emberek emlékeznek, hogy milyen volt A három testőr. Szóval tök eltér az eddigiektől, tele van akcióval. Jelzem, eddig még egyszer sem hangzott el a mindenki egyért, egy mindenkiért jelszó!

A csapat összeáll, elkezdődik a küldetés. Irány London. Most jöttem rá, hogy lehet egy nagyon lassan kezdődő szerepjátékként is olvasni a regényt. "Egy fogadóban szálltatok meg..."