Győrög Márton szerint a Félszavak című versenyszámuknak jól fog állni a világzenei köntös.
Harmadszorra sikerült! A Phoenix RT az idei A Dalban – az előző két alkalommal ellentétben – sikerrel vette az első akadályt, a Félszavak című szerzeményével a válogatóból továbblépve bejutott az elődöntőbe, ahol a dal szombaton világzenei stílusban csendül fel. Ha a zsűri nem juttatná be a döntőbe, a nézőknek köszönhetően még bekerülhet, a megadott telefonszámokra a tizenhatos számot kell elküldeni. A zenekar két tagja: Puss Tamás énekes-basszusgitáros és Győrög Márton gitáros volt a vendége a Pentaton beszélgetős változatának.
miért osztotta meg az együttest az idei nevezés,
Marci mivel magyarázza azt, hogy az általa kevésbé preferált Levegőt! című 2022-es versenyszámuk nagyobb rádiós sláger, mint a 2021-es, Diószegi Kiki közreműködésével készült Jelzőfény, és miért nem érzi a sajátjának azt a szerzeményt,
Tomi hogyan emlékszik vissza a 2014-es X-Faktorban való szereplésükre, ahol a mentorházig jutottak, és hogyan értékeli azt,
Marci hogyan élte meg az első zenei tévéműsoros fellépését a Jelzőfénnyel, és hogyan a többiek,
miért volt nagyobb kihívás az egy évvel későbbi szereplés, amikor a Levegőt! című zeneszámukat adták elő,
hogyan készült idei versenydaluk, a Félszavak, és jó döntés volt-e a lerövidítése,
miért voltak elégedetlenek a kamerapróbán rögzített teljesítményükkel, amelyre Tomi három pontot adott volna…,
Marci mért örült nagyon Ferenczi György szakmai értékelésének, és nagy tévedés volt-e az, hogy a zsűritag nem találta el a gitárja márkáját,
Tomit miért vette le a lábáról a Bikini-frontember Németh Alajos értékelője,
mi lett a hotelszobában felejtett házipálinka sorsa,
ha választhattak volna, Marci miért dream pop stílusban adná elő a Félszavak című szerzeményt A Dal 2024 elődöntőjében, és miért örült a kiosztott világzenei műfajnak,
jó döntés-e, hogy minden résztvevő az átdolgozáshoz segítőt kap maga mellé, Tomiéknak a Magna Cum Laude frontembere, Mező Misi ad tanácsokat,
egy héttel az elődöntős szereplés előtt milyen stádiumban volt az átirat,
nem vész-e el a mondanivaló, az üzenet a világzenei köntösben,
foglalkoztatja-e őket az a gondolat, hogy milyen lenne a Félszavak szimfonikus verzióban…,
hol tartanak a készülő Phoenix RT-stúdiólemez munkálatai, és felmerült-e bennük az, hogy jó lenne a berlini Hansa Stúdióban rögzíteni az albumot…Puss Tamással és Győrög Mártonnal Puha József beszélgetett a Pentatonban.