
Sign up to save your podcasts
Or


Új adásunk vendége Kolibri, aki első nagyobb sikerei után
„Amikor elutaztam, abban sem volt biztos, hogy akarok-e még valaha színpadon állni” – mondja Bognár Bandi, aki podcastunkban elmeséli, hogyan jött rá a világ egyik legszebb tengerpartján, hogy neki tényleg a zenélés az útja. Kolibri részletesen beszámol az útjáról, amin egy kukában talált gitáron kezdte el írni új lemezét, amelynek Baba Aziz lesz az executive producere, de szóba kerül az is, hogyan találta meg a boldogságot képkeretezőként, és miért kellett túlélésre játszania Észak-Indiában.
Bandival átbeszéljük a szinte minden helyszínen teltházas visszatérő turnéját, ami előtt teljesen elment a hangja („A bizonyítási vágy ráült a torkomra”), első fellépését, amin a közönség felé ment le a színpadról, mert nem tudta még, mi az a backstage, és azt is, hogyan teljesedett ki a zenéje azóta, hogy Háló Gerivel és Horváth Mátéval trióban, zajos, gerjedő gitárokkal játssza érzelmes, bensőséges számait.
Új adásunk vendége Grandpierre Atilla, a jövőre 50 éves Vágtázó Halottkémek frontembere, aki a Fellázad a Semmibe Vett Öröklét című új lemezükről, a VHK-koncertek eksztázisáról, a Rituális Színházról, és arról is mesélt, hogyan próbáltak forradalmat kirobbantani egy-egy jól sikerült fellépésükkel.
A Koncertsztorik podcast új adásának vendége a Jazzbois, akik a legsűrűbb és legizgalmasabb évükön vannak túl. Nyáron játszottak a Montreux-i Jazz Fesztiválon, lenyomtak két Európa-turnét, ősszel ráadásul az eddigi legnagyobbat, 12 állomással, főzenekarként, teltházat csinálva nem ritkán 5-600 fős helyeken, köztük az újvonalas, fúziós jazz-soul-funk londoni fellegvárának számító Jazz Caféban, megjárták a legmenőbb amerikai showcase fesztivált, az austini SXSW-t, és kihoztak egy nagylemezt, a beszédes című Still Bluntedot.
A podcastban Czirják Tomival, Molnár Benczével és Sági
A Koncertsztorik podcast új adásának vendége a nemrég Grammy-re felterjesztett Söndörgő, akikkel a korai, kombi Trabantos turnéikról, a Chris Potterrel közös albumukról, a Snarky Puppy-hoz fűződő barátságukról, és arról is beszélgettünk, hogyan lett az amerikai turnémenedzserük Prince első számú asszisztense.
Műsorvezető: Soós Tamás
Fotó: Frank Olivér
Műsorvezető: Soós Tamás
Az AWS májusban egy emlékezetes Budapest Park-koncerttel koronázta meg új korszakát, másnap pedig a Viszlát nyár c. slágerük 50 ezer ember előtt hangzott el a Puskásban, amikor Azahriah ezzel zárta poptörténelmi triplázását a stadionban.
Hogyan élték meg az emlékturnét énekesük, Siklósi Örs halála után?
Milyen volt, amikor bedobták a mélyvízbe az új énekesüket, Stefán Tomit?
Hogyan hozták le a Parkos bulit a dobosuk utolsó pillanatos szalagszakadás után?
Miért volt nekik duplán megható, hogy Azahriah eljátszotta a Viszlát nyárt a Puskásban?
Miért rokkantak bele majdnem az Útvesztő című daluk
És mi az a komment, amivel úgy igazán ki lehet hozni őket a sodrukból?
Fotó: Frank Olivér
A Koncertsztorik podcast idei első adásának vendége a dallamos poszt-hardcore szupergroup, a Shell Beach, akik tavaly tíz év után hozták ki harmadik lemezüket, a Solar Flare-t, amivel felléptek angliai fesztiválokon, rangos európai showcase-eken, voltak balti és német turnén, legendás londoni klubban, és még a háború előtt Izraelben, most májusban pedig egyik abszolút kedvencükkel, az ausztrál nu-progos Closure In Moscow-val turnéznak. A Koncertsztorik új adása meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcastsban, vagy más ismert podcasthallgató appokban!
Somló Palival és Mohácsi Matyival átbeszéltük tavalyi nagy évük minden fontos buliját: többek közt a portsmouthi Takedown Festivalt, ahol az azóta szupersztárrá nőtt, rejtélyes Sleep Token előtt játszhattak és összehaverkodtak a Loathe-tal, a volt marhatelep helyén kialakított, extrém/tech/prog metálos Tech Festet és az ottani merchös bandázást, ahol whiskyre cserélik a zenekarok a pólóikat, és a pici, de legendás, londoni kulthelyen, a The Black Heartban tartott fellépésüket, ahol világsztárok szoktak titkos koncerteket adni. Szóba került, hogyan barátkoztak össze menő zenekarokkal (Enter Shikari, Closure In Moscow) és hogyan lettek ebből közös turnék, és elmesélték, milyen volt a hírhedt berlini szexklubban, a KitKatben játszani, ráadásul úgy, hogy az utolsó pillanatban kellett új énekest találniuk a kilépő Totik Zoli helyére.
Felelevenítettük a kétezres évek pezsgő hazai underground színterét és az első, kultiplexes Shell Beach-koncertet is, amiről kiderült, hogy létezik róla egy komplett felvétel, amit Paliék gőzerővel keresnek, és beszéltünk a Stubbornnal és The Southern Oracle-lel közös, első európai turnéjukról is, amin gázpalackról főztek kávét, gyúróterem padlóján aludtak, és walkie-talkival tartották a kapcsolatot.
Baj, ha a zenélés 20 év és több Eu-turné után is még egy költséges hobbi? Kell a külföldi siker, hogy itthon érdekes legyél? Mit tud nagyon az angliai közönség, és miért rohadt jók a német klubok? Milyen volt több kutyának játszani, mint embernek? Mi volt minden idők legjobb Shell Beach-bulija, és miért olyan nagy dolog, hogy most a Closure In Moscow-val turnézhatnak? (A magyar buli május 7-én lesz a Dürer Kertben, a podcastben ajánlott svéd bandát itt tudod csekkolni.)
Műsorvezető: Soós Tamás
Fotó: Frank Olivér
A Koncertsztorik podcast ötödik adásának vendége a Carson Coma. Hogyan élik meg az elsöprő sikert, a több ezer sikítozó rajongót, és a rohadt nagy színpadokat? Miért kerülnek töredék másodpercekre egzisztenciális válságba, és miből születnek a csupaszív, energikus koncertek? A Budapest Parkban a júniusi teltház után szeptember 1-jén saját fesztivállal duplázó zenekar két ritkábban nyilatkozó tagját, Bóna Zsombor gitárost és Gaál Péter ütőhangszerest sikerült mikrofonvégre kapnunk, akik elárulták azt is, hogy milyen hetekig durva gyomorfertőzéssel koncertezni.
Péter mesél arról is, hogy milyen volt frontemberként kiállni a színpadra, és elénekelni a lomtalanítós punkszámot, amit ő írt a IV-re, és kiderül az is, hogy ellentmondásos-e az alkoholizmus társadalmi problémájáról beszélni interjúkban, majd eljátszani a Kurvára bebaszunk című Böiler-klasszikust a koncerteken.
Megkapargatjuk azt a mítoszt is, hogy a Carson Coma is egy-két év alatt futott be, mint a mai újhullámos hiphophelőadók (náluk ez inkább 4-5 év volt), és felelevenítjük a korai turnékat, amikor 40 embernek játszottak a Végállomás Klubban a Parazol előtt, vagy a szúnyogokat csapkodták maguk körül Szolnokon, fel se fértek a színpadra, és Zsombor egy mezőn futkosott gitározás közben.
Beszélünk a legelső Carson Coma-koncert adrenalinrobbanásáról, felgöngyölítjük az első évben lemorzsolódott, hetedik Carson Coma-tag rejtélyét, és kiderítjük, hogy az ősszel bécsi koncertre készülő zenekarnak vannak-e ambíciói a nemzetközi porondon, vagy továbbra is csak a magyar piacra koncentrálnak.
Természetesen szó esik a szeptember elsejei minifesztiválról is, az előzenekar-választásról („szétadom, ha vannak rajongóink, akik csak így eljönnek ránk, és kapnak az arcukba egy kis Kibaszott Embereket meg Hocuspony-t”), és arról is, hogy milyen az, amikor a délutáni napsütésben megnyílik a moshpit a Carson Coma-közönségben.
Az adás a Mastercard támogatásával jött létre.
A Koncertsztorik podcast negyedik adásának vendége a Blahalouisiana, akik augusztus 24-én már a második nagy koncertjüket adják a Budapest Parkban. Hogyan lett az énekesnőjük, Schoblocher Barbara az ország egyik legjobb frontembere? Miért gondolkoztatja el őket az Azahriah-jelenség, és ők miért futottak be lassabban, ha már a Blaha előtt is volt egy sikeres zenekaruk?
A Koncertsztorik podcast harmadik adásának vendége Vitáris Iván, aki júniusban adta élete legjobb és legfontosabb koncertjét az Ivan & The Parazollal a Budapest Parkban. Miért ezen a bulin állt vagy bukott a zenekar jövője, hogyan adja vissza a sors a Parazol-átkot, és menti meg őket a leggázabb szituációkban, és miért írtak motörheades számot a készülő lemezükre?
Ivánnal a júniusi parkos koncertjükből kiindulva göngyölítjük fel, hol is tart ma a Parazol, mennyire tette őket taccsra a covid és a traumatikus tagcserék, és hogyan tudtak úgy megújulni, hogy közben megduplázták a közönségüket. Iván egy hármas csillagrombolóval fejti meg a képletet, kielemzi az 5 legnépszerűbb számukat Spotify-on, és őszintén beszél a koncertezés anyagi oldaláról is.
Megkérdezzük, hogy haverzenekarként mit szólnak a Carson Coma gyors sikeréhez, és mennyire frusztrálják a ma már mindenhol elérhető nézettségi és látogatottsági számok, mire kifejti elméletét arról, hogy a magyar zeneipar is olyan, mint a magyar társadalom: vannak a nagyon befutott „gazdagok” és a kisebb, szintén ügyes, de szegény zenekarok - és a kettő között óriási a szakadék. Kitérünk az élet nagy kérdéseire is (Beatles vagy Stones? Jagger vagy Gillan?), seperc alatt eljutunk Newtonig, és máris a prágai Stones-bulin találjuk magunkat, amit Iván végigzokogott, miután belecsaptak a Street Fighting Manbe. Szóba kerül a bordeauxi Rival Sons-koncertre való kijutásuk filmbe illő története, és az is, hogyan intézte el Iván az utolsó pillanatban, hogy felléphessenek a Szigeten tavaly.
Miért hisz még mindig a kettős beszélben? Hogyan fogja jobban kihasználni a hangját, és miért énekelt eddig baritonként főleg tenor dolgokat? Miért nem mert soha beugrani a közönségbe, és milyen volt, amikor kitörte a bokáját egy koncerten? Tényleg végig kell szívni 13 évet turnézással, hogy igazán jó legyen egy zenekar? Mivel traktálták a sheffieldi Arctic Monkeys-rajongók a Szigeten, és mi a legnagyobb álmuk, amit már két éven belül valóra válthatnak? Hallgasd meg Iván válaszait a Recorder új podcastjában!
A podcast a Mastercard támogatásával valósult meg.
From the publisher's feed