
Sign up to save your podcasts
Or


A Rókamáj soron következő adásában Szilágyi Balázs, a Hungexpo Zrt. kereskedelmi igazgatója, valamint Lovasi Enikő, a FeHoVa kiállítási igazgatója a vendégeink. A beszélgetésben érintjük az ingyenes parkolás, az állítólagos – horgászok számára járó – ingyenes belépők, a kiállítók, vagy a programkínálat témaköröket is.
A Rókamáj soron következő adásának vendége Gőbölös Péter, a Gyulaj Zrt. vezérigazgatója. Témánk a tavaly december 11-én, Tamásiban, a Miklósvári Parkerdőnél található Szent Hubertus kápolnánál, ünnepélyes keretek között felszentelt harang és annak története.
A Rókamáj hallgatói már megszokhatták, hogy az újév első adásában immár hagyományosan Bajdik Péterrel, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkárával beszélgetünk a vadászattal, vadászokkal való aktualitások kapcsán.
A Rókamáj idei első adásában Csőre Gábor, Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész a vendégünk, aki – miután kicsit beszélgetünk a vadászatról és az élet mindennapos dolgairól – felolvassa olvasóink számára Fekete István egy örökzöld novelláját, a Karácsony és Szilveszter közöttet.
A Rókamáj soron következő adásában Csőre Gábor, Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész a vendégünk, aki egy rövidke karácsonyi ráhangolódás után felolvassa olvasóink számára Fekete István egyik kiváló írását, A csillagot.
A Rókamáj soron következő adásában Bors Richárd főszerkesztő-helyettes értékeli a 2025-ös esztendő főbb vadászati és nimródos történéseit. A műsor Fekete István emlékévtől az éjjellátókig számos témát érint.
A Rókamáj mai adásában ifj. Hovány Márton, a Hovány Optimum Kft. tulajdonosa érkezik hozzánk, hogy bemutassa a terepjárók piacának egyik legújabb és legizgalmasabb szereplőjét: a Jaecoo 7-et.
A Rókamáj mai adásában immár negyedik alkalommal köszöntjük a stúdióban Blaumann Ödönt, az ország egyik legelismertebb vadfotósát. Ödön tovább folytatja a hazai vadászható nagyvadfajokról szóló, nagy sikerű fotós monográfia-sorozatát – ezúttal a dám került a kötet fókuszába.
A Rókamáj podcastban visszatérő témánk az Országos Jótékonysági Vadászat, hiszen a Nimród hosszú évek óta kiemelt partnere a kezdeményezésnek. Mai vendégünk ismét Fejes László, az Országos Jótékonysági Nonprofit Kft. vezetője, akivel áttekintjük a 2024-es és 2025-ös év legfontosabb aktualitásait.
A Rókamáj podcast legújabb részében ismét velünk tart Bán Beatrix, a Vadászati Kulturális Egyesület Diana Vadászhölgy Klubjának elnöke, valamint Boros Zoltán, lapunk illusztrátora. Ezúttal egy muflonbírálati adással készültünk! A felvételek alapját Blaumann Ödön által készített kisfilmek adják, amelyekben különböző kosok szerepelnek – a feladat pedig az, hogy vendégeinkkel együtt megtippeljük a vad csigahosszát és korát.
From the publisher's feed

13 Listeners

22 Listeners

14 Listeners

2 Listeners

4 Listeners

20 Listeners

4 Listeners

52 Listeners

3 Listeners

0 Listeners

0 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

3 Listeners