SzóBeszéd

SzóBeszéd

By Ma7 MédiacsaládNews
Download on the App Store

SzóBeszéd episodes

  • Óvodaváróban – PODCAST
    Stúdióvendégünk Komzsík Diana, a somorjai Kiskakas óvoda igazgatónője, aki hangsúlyozta, hogy
    nagyon fontos a kommunikáció szülő és pedagógus között.
    A beszélgetésben kitértünk arra is, hogy ha a normálisnak mondott három hónapos adaptációs idő elnyúlik, és kóros jelenségek figyelhetők meg a gyermeknél, nem árt szakszerű segítséget kérni.
    Szmolka Orsolya pszichológust kérdeztük a témában, aki szerint sokszor a szülő maga sem tudatosítja bizalmatlanságát az intézmény irányába, ezzel viszont feszültséget okoz a gyermekben, akinek nehezebbé teszi így a beszokást.
    Megterhelő érzelmi időszak ez a családok számára, de az igazgatónő üzenete csengjen minden édesanya, édesapa és gyermek fülében, nézzék velünk a beszélgetést!
    0 min
  • Poszttraumás stresszben az egészségügyi dolgozók - PODCAST
    Ez azért is fontos, mert az elmúlt napokban egyre több a tüntető, akik azt állítják, járvány nem is létezik. Hogyan látja ezt egy olyan felvidéki fiatal orvos, aki Budapesten az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben a Covid kezelés élvonalában teljesített szolgálatot gyakorlatilag a járvány kitörése óta. Ez az intézet Magyarország legnagyobb tüdőgyógyászati központja, és mivel a Covid 19 éppen a tüdőben hozza létre a leggyakoribb szövődményt, így komoly szakmai kihívás lehetett a szakorvosok számára ennek a betegségnek a kezelése. Stúdióvendégünk Czibula Eszter tüdőgyógyász. 
    Pályakezdő orvosként csöppent bele a hadi állapotba, Eszter azt mondja, az egyik legnagyobb kihívást az jelentette, hogy egy soha nem látott betegséggel néztek farkasszemet. A gyakorlott orvosok is ugyanolyan tanácstalanul álltak a probléma előtt, mint fiatal kollégáik és együtt ötletelve jöttek rá a hatékony terápiákra, aminek köszönhetően rengeteg emberéletet meg tudtak menteni. 
    Emberként pedig hatalmas önismereti utazásról számol be.
    A határaim, tűrőképességem feszegetése, a váratlan helyzetekre adott reakcióim közelebb hoztak saját magamhoz. 
    Ambíciózus, tettrekész és határozott fiatal orvos ült a stúdióban, aki szívből reméli, hogy azok, akik még mindig szkeptikusak a járványt illetően, változtatnak valamelyest a hozzáállásukon, hogy ne kelljen még egyszer senkinek se átélni hasonlókat, mint az elmúlt másfél évben, hiszen elmondása szerint még mindig vannak álmatlan éjszakái valamennyőjüknek az átélt szakmai és emberi megrázkódtatások miatt.
    0 min
  • Papp Sándor: Először a fejekben kell rendet tenni - PODCAST
    A beszélgetés témája elsősorban az,  hogyan élik meg a magyarságukat a Losonc környéki szórványban élő magyarok, vajon miért fogy erőteljesebben a  magyarság Losonc környékén, mint Fülek környékén, illetve miért nem érti meg egymást sok esetben ez a két közeg.
    A Pro Kalondiensis polgári társulás eddigi munkájáról és missziójáról is kérdeztük vendégünket, aki elmesélte miért fontosak az általuk szervezett események.
    A polgári társulás  ereje a közösségformáló hatásban rejlik. Az is kiderül egy-egy ilyen rendezvény, koncert, esemény hogyan segíti egy egészséges közösség kialakulását. 
    Egy kétszázhúsz lakosú faluban mit keres az Edda vagy a Republic?
    Ehhez hasonló kérdésekre is választ kapunk a beszélgetés során. Nézzék velünk!
    0 min
  • PODCAST: Szakképzetlenség?
    Fenes Zsuzsa, a dunaszerdahelyi egészségügyi szakközépiskola szakmai koordinátora úgy véli, a lemaradásokat a diákok már csak a munkába állásuk után tudják elsajátítani kellő mennyiségű gyakorlással, ám hangsúlyozta, hogy iskolájuk igyekezte a lehető leghatékonyabban felzárkóztatni a diákokat az újranyitás után.
    Fenes Róbert, a dunaszerdahelyi építészeti szakközépiskola igazgatója elmondta, hogy egy szakközépsikola szakmai gyakorlatát a lehetetlennel egyenlő online térbe helyezni, éppen ezért ők inkább az elméleti részre fókuszáltak a távoktatás alatt, gyakorlati tanácsokkal látták el a diákokat, a jelenléti oktatás visszatérte után pedig szakkörökkel, plusz óraszámmal motiválják a tanulókat.
    A nagymegyeri Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola pedagógusai nagyon pozitívan értékelték az elmúlt időszakot és az online térben zajló gyakorlati oktatást. Cserman Andrea pedagógus elmondása szerint ez legfőképp annak köszönhető, hogy az iskola igazgatónője remekül összefogta a tanári kart és a diákokat is.
    Összekovácsolódtunk, sokat tanultunk mi is a diákokkal. Ha bármilyen probléma adódott, akkor rögtön oldottuk és azt tudom mondani, hogy a tanulóink bátran lépnek át a következő évfolyamba, mert fel vannak készítve úgy szakmailag, mint általános tantárgyakból.
    - hangsúlyozta a pedagógus.
    0 min
  • PODCAST: Vannak, akik megtapasztalják, milyen is az érettségi vizsga
    A diákok, akik nem voltak elégedettek érdemjegyükkel, kérvényezhették május 21-ig az érettségi vizsgát, amennyiben ezt nem tették meg, az év végi átlag szerepel majd az érettségi bizonyítványukon. 
    A Galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban 12 diák vállalta az érettségit. Minden esetben azért, mert szükségük van az egyetemi továbbtanuláshoz a választott tantárgyakra, illetve nyelvvizsgára. 
    Ott jártunkkor a tanárok egyöntetű véleménye az volt, hogy a diákok nagyon felkészülten jelentek meg a nagy napon és remek elméleti tudással rendelkeznek. 
    Marsall János, az iskola igazgatója elmondta, nem tartja észszerűnek az érettségi vizsga eltörlését, sőt, a tanítási folyamat korlátozását sem, úgy fogalmazott: 
    Sok munka lesz újra a rendszerességet beépíteni a diákok életébe.'' 
    Valamint fájlalja, hogy a diákok e nélkül az élettapasztalat nélkül kerülnek majd egyetemekre és főiskolákra. 
    Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója is egyet ért kollégájával, úgy nyilatkozott, ha rajta múlt volna, a négy kötelező tantárgyból legalább kettőt meghagyott volna, a magyar tannyelvű oktatási intézmények esetében az egyik értelemszerűen a magyar nyelv és irodalom, a másik pedig szabadon választható. 
    A tanárok véleménye szerint a diákok elméleti tudása felzárkóztatható, viszont az elmaradt közösségi élmények és élettapasztalatok visszahozhatatlanok.
    0 min
  • PODCAST: Ijesztően csendesek voltak az utcák - Csallóközből származó orvos mesél az amerikai COVID-hétköznapokról
    A szakemberrel a patológusszakma rejtelmeiről, eddigi pályafutásáról, a rákgyógyászat jövőjéről, a koronavírussal kapcsolatos tévhitekről és arról beszélgettünk, milyen különbséget lát az Egyesült Államok, illetve Közép-Európa járványkezelésében. Gombos Zoltán szerint vannak dolgok, amikben Szlovákia és Magyarország ügyesebben járt el, jobban kezelték a koronavírus jelentette kihívásokat. 
    Miután néhány évvel ezelőtt felkérték, ő legyen Szlovákia Louisiana államban működő tiszteletbeli konzulja, így zárásként a konzuli szolgálat rejtelmeibe is beavatja a Szóbeszéd nézőit.
    Tartsanak velünk egy izgalmas beszélgetésre!
    0 min
  • PODCAST: Hittel könnyebb?
    Evangélikus, református és katolikus lelkipásztor is nyilatkozott a ma7 médiacsalád stábjának. Mindannyian egyetértettek abban, hogy megpróbáltatás volt a közösségnek az, hogy nem élhették és nyilatkoztathatták ki hitüket együtt, ám a Jóisten segedelmével és megtartó erejével vették az akadályokat. 
    Nagy Olivér evangélikus lelkészt éppen a templom nagytakarítása közben értük utol, ahogy mondta: 
    ,Ez a jele annak, hogy újra indulhat az közösségi hitélet, de mindenkit arra kérek, a lelkünben is végezzünk nagytakarítást.
    Tompa Veronika amellett, hogy a dióspatonyi református közösséget vezeti, többgyermekes édesanya is, ezért nem kevés kihívást jelentett neki az elmúlt időszak, de hiszi, hogy mindenki tanulni tudott belőle és lefordította Isten üzenetét. 
    Szlovák Marián a nagymácsédi katolikus híveinek újdonsült plébánosa. Közvetlenül a járvány előtt került a faluba, de ahogy fogalmazott: 
    A hívek kerestek engem, sokan lelki beszélgetést kértek.
    0 min
  • PODCAST: Negyed évszázada gép segíti az életben maradását
    Akarva-akaratlanul is, ha az ember egy ilyen beszélgetésre készül, elképzeli az interjúalanyt, akinek addig csak a hangját hallotta telefonon a többszöri egyeztetés alkalmával. Várakozáson felüli találkozás volt. Minden előfeltételezésem ellenére egy mosolygós, jókedvű emberrel tölthettem hosszú perceket, aki méltósággal viseli sorsát, bár ahogy mondta: 
    Bele nem fogok törődni sosem, csak túlélek.''
    Szűcs Gyula veleszületett rendellenessége miatt kényszerül 29 éves kora óta heti három alkalommal a négy órás kezelésre. Egyik veséjét 8 hónapos korában kivették, a másik pedig 29 éves koráig bírta a munkát, így interjúalanyunk azt mondta, volt ideje felkészülni arra, hogy ő egyszer majd dialízisre fog járni. 
    Tudja, minden rosszban van valami jó, engem rendkívüli emberekkel hozott össze a sors.''
    Elmondása szerint sokszor lehetetlen helyzetekből, szinte a halálból tért vissza, hogy megmutassa, neki ez is megy. Az orvosok is felfigyeltek Gyula élni akarására. Jelenleg kettő olyan emberről tudnak a dializált páciensek közül, akik maguk képesek voltak arra, hogy saját magukat kössék rá- és le a gépről, illetve, hogy magukat szúrják meg. Az egyikük az, akivel az interjú készült. 
    Két egészségügyi konferencián is részt vett, hogy elmondja és megmutassa, mi mindenre képes. Jelenleg is azok mellé a dializált betegek mellé helyezik őt egyfajta terápiaként, akik állapotuk miatt elkeseredtek, hogy Gyula példájából tanulva új erőre kapjanak és vegyék észre, csupán egy másik fajta élet kezdődik. 
    Nem csupán Szűcs Gyula sorstársai találhatják meg a motivációt ebben a beszélgetésben, szeretettel ajánljuk mindenkinek!
    0 min
  • PODCAST: A művészetek szerelmesei is olthatják a kultúra iránt érzett szomjukat
    Pirk Ilona, a Somorján működő Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár vezetője vegyesen értékelte a mögöttük lévő hónapokat. 
    Örömmel tölt el, hogy az emberek a pandémia alatt elkezdtek olvasni. Új tagokkal bővült a könyvtár, amiért viszont fáj a szívem, az az, hogy a kis olvasóinkat elveszítettük. A gyerekek, akiknek az útja az iskolából ide vezetett, nagyon hiányoznak innen."
    Roncz Melinda, a Bibliotheca Hungarica igazgatója elmondta, hozzájuk kutató olvasók járnak, akik száma nem feltétlenül a járványhelyzet miatt csökken. 
    Egy könyvtáros azonban mindig talál motivációt, nekünk pedig hatalmas öröm, ha hetek, hónapok múlva kapunk egy visszajelzést, hogy a mi munkánknak köszönhetően sikerült egy-egy kutatás. 
    Iván Péter, a Kortárs Magyar Galéria vezetője elmondta, nagyon örültek a nyitásnak, de egyelőre új tárlat nem nyílik náluk, mert ünnepélyes megnyitó nélkül elképzelhetetlen az ilyesmi. A korlátozások enyhülése hozhat változást. Kiemelte, hogy a művészek számára is mennyire embert próbáló volt az időszak, hiszen: 
    Egy művész nem csupán abban teljesedik ki, ha alkot, hanem ha visszaigazolást is kap. 
    Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum igazgatója pozitív hozadékként említi meg, hogy sikerült létrehozniuk egy olyan applikációt, amelynek segítségével online is meglátogatható a múzeum. 
     A Múzeumok Éjszakáján ingyenesen hozzáférhető lesz ez az applikáció, amellyel meg lehet látogatni majd a múzeumot online, de a későbbiekben ez nálunk is fizetős lesz.
    0 min
  • PODCAST: Vegyes nemzetiségű családból is a magyar iskola a legjobb választás
    A vegyes házasságokból történő beíratások kérdése a magyar oktatási intézményekbe leginkább az ország két nagyvárosát érinti, Pozsonyt és Kassát, ahol egyre több, elsősorban értelmiségi keresi gyökereit, akik
    sokszor nagyszüleik iránti tiszteletből találják meg a magyar iskola felé vezető utat a gyermekük számára.
    A pozsonyi Duna Utcai Alapiskola és Gimnázium tanulóinak mintegy 30 %-a, a kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola diákjainak közel 40 %-a származik ilyen családból.
    0 min

About SzóBeszéd

From the publisher's feed

Beszéljük meg dolgainkat! A SzóBeszéd a Ma7 Médiacsalád közéleti műsora, amelyben a mindennapjainkat érintő történések kerülnek terítékre. Hallgassa velünk!