VILÁGPONT

VILÁGPONT

By Kossuth Rádió PodcastNewsPolitics
Download on the App Store

VILÁGPONT episodes

  • Arabok, perzsák, muszlimok-sztereotípiák a muszlim világról #041

    Sok az akár jóhiszemű félreértés és fogalmi keveredés is arabokról, muszlimokról, perzsákról. Pedig érdemes tisztában lennünk a fogalmakkal, kivált manapság, amikor például alkalmasint kevésbé vagyunk tisztában azzal, hogy nem minden arab muszlim és nem minden muszlim arab. A ciszjordániai palesztinok jó része például keresztény, vagy az egyiptomi arabok egy része is ortodox (kopt) keresztény. A pakisztáni muszlimok nem arabok, és a maláj szigetvilágban vagy indonéz földön élő muszlimok pedig másképpen, mondjuk úgy, békességesen hívei a Prófétának, mint például a Mohamed nevében fellépő nigériai terroristák.E fogalmakat és hátterüket világítja meg az arab/muszlim világ egyik kiváló hazai ismerője, N. Rózsa Erzsébet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára.

    Vendég: N. Rózsa Erzsébet, Közel-Kelet-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára


    30 min
  • Kuba libre #040

    2026 május közepén Kubában járt John Ratcliffe, az amerikai hírszerző szervezet, a CIA igazgatója, és találkozott Raúl Castro kubai alelnök unokájával, Lázaro Álvarez Casas belügyminiszterrel és a kubai hírszerző szolgálatok vezetőjével. Pár napra rá az amerikai igazságügyi minisztérium bejlentette: vádat emel a 94 esztendős Raúl Castro (a néhai Fidel Castro öccse) ellen, mert 1996-ban részt vett amerikaiakat szállító, két kisrepülőgép lelövésének szervezésében. A jelenlegi kubai elnök, Miguel Díaz-Canel elítélte az amerikai lépést, és „jogi alapot nélkülöző politikai manővernek” minősítette. Kijelentette: Havanna a végsőkig harcol majd Washington ellen, emlékeztetve arra, hogy Donald Trump május elején kijelentette: „Kuba szinte azonnal a miénk lesz”, korábban pedig azt közölte, lehet, hogy baráti átvétel lesz, de lehet, hogy nem.

    Mi zajlik – és miért – Kubában és mi várható ebbe az Egyesült Államokhoz oly’ közeli szigetországban? – ezt elemzi Dr. Nagy Sánor Gyula a Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének tanára.


    36 min
  • Ki választja meg a román kormányfőt? #039

    Mindössze tíz hónappal a megalakulása után, május elején megbukott Romániában az Ilie Bolojan vezette koalíciós kormány. A koalícióból először kilépett a Szociáldemokrata Párt (PSD), majd a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) összefogva, bizalmatlansági indítvánnyal buktatta meg a Bolojan-kabinetet Nicusor Dan államfő azonban nem írt ki előre hozott választásokat, hanem egy parlamenten kívüli párt vezetője, Eugen Tomac kapott kormányalakítási megbízatást. Pár nap elteltével ő is visszaadta megbízatását.

    Politikai káosz uralkodott el Romániában. Mivel magyarázható ez a helyzet? Megannyi a kérdés. Szakáli István Loránd, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány stratégiai igazgatója válaszol.


    39 min
  • Kinek a legfontosabb a Visegrádi Együttműködés? #038

    Az elmúlt időszakban a visegrádi együttműködés – vagy másképpen: a V4-es együttműködés – mintha veszített volna a súlyából, a befolyásából. Vajon így van-e ez, és ha igen, akkor lesz-e megint jövője ennek a közép-európai együttműködésnek. S ha lesz – kivel?

    Szakáli István Lóránd, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány stratégiai igazgatója elemez.


    00:00 – Bevezető

    2:55 – Az együttműködés lanyhulásának fő oka

    4:56 – Budapest és Varsó nélkül nincs V4! De miért éppen Lengyelország?

    9:34 – A V4 Magyarország számára a legfontosabb

    11:52 – Vannak közös érdekeink

    16:22 – A magyar-szlovák viszony és a pragmatikus Fico

    20:08 – Az Európai Unió még soha nem támogatott magyar nemzetpolitikai célokat

    23:36 – Érdemes-e bővíteni a V4-es együttműködést?

    29:26 – Bővítés, koncepcióváltás és jövő

    33:50 – Monarchia-nosztalgia Csehországban és lengyel földön

    37:32 – Üzenni a nagyvilágnak


    40 min
  • Merz marad? #037

    Vendég: Bauer Bence Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója

    Annak ellenére, hogy gazdasága gyöngélkedik és belpolitikája bizonytalankodónak látszik, Németország változatlanul Európa meghatározó ereje. Ezért sem mindegy, hogy ki és hogyan irányítja a német politikát. „Lecserélik-e”, vagy marad a posztján Friedrich Merz kancellár? Akinek támogatottsága a megválasztása óta eltelt egy esztendőben meghökkentően gyorsan zuhant.A helyzetet Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója elemzi.


    Alcímek:

    01’41” – Merz már akkor megbukott, mielőtt megválasztották

    06’41” – A kancellár pontosan és jó elemzi a helyzetet, de…

    10’50” – A CDU számára fontos a kancellári poszt

    14’16” – Németországban tizenhat ország van! Ki kivel működhet együtt?

    19’48” – Hogyan befolyásolja a tartomány a központi kormányt?

    22’12” – Nem a fegyverkezés a jó megoldás a gazdaság bajaira

    29’17” – Berlin „kétsebességes” Európát szorgalmazna


    33 min
  • Megbánta-e Putyin az Ukrajna elleni háborút? #036

    Vendég: Siklósi Péter, a Külügyi Intézet vezető kutatója.

    Leírás:

    A brit Financial Times című lap Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping pekingi tárgyalása után azt röpítette világgá: az orosz elnök kifejtette kínai kollégájának, hogy megbánta az Ukrajna ellen indított háborút. Hszi erről – a brit lap közlése szerint – tájékoztatta Donald Trump amerikai elnököt.

    A történet mindhárom szereplője nyilvánosan cáfolta a brit lapot.


    Alcímek:

    01’58” – Putyinnak van miért megbánnia az ukrajnai háborút

    06’03” – Befagyott konfliktus vagy békeszerződés?

    08’08” – Washington számára az ukrajnai – mellékes háború

    11’42” – A háború miatt Oroszország „Kína-függő” lett

    19’32” – Az Egyesült Államokat az iráni háború köti le

    23’51” – Oroszországnak lesz sürgős a békekötés

    30’45” – Európai pénzen és ukrán vérrel féken tartani Oroszországot?


    36 min
  • Thuküdidész csapdájában #035

    Vendég: Magyarics Tamás Amerika-szakértő, az ELTE emeritus professzora, volt diplomata.


    Leírás: Graham Allison, harvardi professzornak köszönhetően honosodott meg a külpolitikai gondolkodásban a „Thuküdidész csapdája” fogalma, mégpedig az Egyesült Államok és Kína közötti vetélkedés leírására. Thuküdidész az ókori görögök történésze volt, aki Spárta és Athén vetélkedését írta le az „A peloponnészoszi háború” című monumentális alkotásában. Késői utódja, Allison professzor szerint, ahogyan annak idején a status quo fenntartásában érdekelt Spárta és a felemelkedő Athén háborúskodott egymással, most ugyanolyan (de legalábbis hasonló) háborúskodás zajlik az Egyesült Államok és Kína között. Elfajulhat-e ez az egyelőre hidegháború a két óriáshatalom között, és ez a vetélkedés hogyan befolyásolja a világ jelenét és jövőjét?

    Magyarics Tamás Amerika-szakértő, az ELTE emeritus professzora, volt diplomata elemzi a helyzetet.

    Alcímek:

    02’45” – Három hatalmi központ és amerikai „hibajavítás”

    06’37” – Miért békülékeny Donald Trump?

    11’16” – Sakk és go, avagy két világbirodalom küzdelme

    15’18” – Kerüljük el Thuküdidész csapdáját!

    21’24” – Kína erőforrásokat szerez, például Afrikában

    27’32” – Kínai jelenlét az amerikai felsőoktatásban és kultúrában

    33’50” – Hanyatló birodalom-e az Egyesült Államok?

    40 min
  • Energia, mint fegyver #034

    Vendég: - Németh Viktória az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója A világ sok helyütt forrong: kormányválságok és helyi háborúk, vagy háborús készülődések feszítenek. Mégis: a legfőbb aggodalom ma, szinte mindenütt, az energiaválság. Vajon fegyvere lett az energia? S ha igen: miért és meddig? Dr. Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója ezt elemzi. Alcímek:05’06” – Kifogyhatnak a hagyományos energiaforrások?09’53” – Európa csak részben kezeli az energiaválságot12’45” – Nabucco helyett Török Áramlat22’29” – Az Északi-sark: új energiaforrás és „kis” hidegháború32’44” – Az Európai Unió erősödik az Északi-sarkvidéken


    38 min
  • Trump háborúi? #033

    Vendég:

    — Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója


    Az Irán ellen indított támadássorozat lehetséges hátterét/háttereit sokan és többféleképpen értelmezik. Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány politikai elemzési igazgatója szerint a háború fő célja az Egyesült Államok fizetőeszköze, a dollár általános nemzetközi dominanciájának megőrzése.


    Alcímek:

    01’39” – Amerikai dollár kontra unit és jüan

    07’59” – Az amerikai államadósság és Trump háborúi

    09’49” – James Monroe, Theodore Roosevelt és Donald Trump

    14’59” – A „fordított Kissinger” cupákot dob Moszkvának

    19’11” – Kuba: az újabb konfliktus színhelye?

    23’31” – Impérium-váltás: a termelés már Kínában nagyobb

    26’17” – Meggyengíteni Törökországot és Iránt?

    31’07” – Ideológiák és az energiabiztonság

    35 min
  • Megdönthető-e bombákkal az iráni rendszer? #032

    Vendég:

    – Dr. N. Rózsa Erzsébet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára, Közel-Kelet szakértő


    Nehéz szakaszban van az Egyesült Államok és Izrael indította háború Irán ellen. A perzsa rendszer ugyanis, az amerikai és izraeli várakozásokkal ellentétben, nem látszik megbukni. Sőt: a külső fenyegetés és az a tény, hogy Iránnak lassanként már barátai sincsenek sem a közeli, sem a távolabbi térségben, megerősítette a perzsa társadalmi kohéziót. Irán belpolitikai helyzetét N. Rózsa Erzsébet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára elemzi. Az elemzésben megannyi kérdés is megfogalmazódik…


    Alcímek:

    01’17” – Ki a „rossz fiú” ebben a konfliktusban?

    05’04” – Mégis, kinek a háborúja ez?

    14’08” – Irán és az urándúsítás és a veszélyek

    23’10” – A nagyon diplomatikus Amr Moussa

    32’53” – Iráni ellenzéki: a háború miatt elnapoljuk a rendszerrel szembeni elégedetlenséget

    37’30” – Irán van nyeregben?

    41 min

About VILÁGPONT

From the publisher's feed

VILÁGPONT - Járai Judittal