
Sign up to save your podcasts
Or


Vendég: Dr. Bernek Ágnes,, a BME közgazdasági tanszékének geopolitikai oktatója
Washington, pontosabban a jelenlegi amerikai kormányzat stratégiai hibát követett el, amikor megtámadta Iránt. Donald Trump elnök ugyan szeretné átrajzolni a Közel-Keletet s ezzel új geopolitikai realitást is létrehozni, ez meg is történhetik, ám az amerikai elnök szándékai ellenére nem úgy, ahogyan elképzelte. Hanme éppen az Egyesült Államok kárárra.Erről beszél Bernek Ágnes, a budapesti műszaki egyetem (BM) közgazdasági tanszékének tanára. Aki egyben felvázolja az ázsiai térség, ezen belül Belső-Ázsia várható megerősödését és hatalmi felemelkedését is.
Alcímek:
01’08” – Miért fontos Irán?
03’48” – Christine Lagarde igaza
07’13” – Trump súlyos geostratégiai hibát követett el
12’21” – Az iráni háború geopolitikai változásokat hoz, de Washington veszít majd rajta
20’40” – A kínai stratégiai gondolkodás és Szun-ce
25’52” – Amerika szerepe komolyan meggyöngül majd
26’52” – Közép-Ázsia felemelkedik
32’41” – Kissinger: Iránnal muszáj tárgyalni!
Vendég: Erdélyi Rezső Krisztián politológus, a Nézőpont Intézet elemzője
Az elmúlt napokban halt meg az Egyesült Állanokban Robert Muller, az amerikai elnökválasztásba 2016-ban történt állítólagos orosz beavatkozás vizsgálatával megbízott különleges vizsgálóbíró. Néhány nappal ezt követően az amerikai igazságügyi minisztérium csaknem másfélmillió dolláros kártérítést fizetett Michael Flynn tábornoknak, Donald Trump első nemzetbiztonsági tanácsadójának, akit az oroszokkal történt összeesküvés koholt vádjával állítottak félre 2016-ban. Az oroszokkal történő „titkos” együttműködés és az „orosz beavatkozás” globalista narratívája ismert fegyver a politikai ellenfelek lejáratásához. De 2016-ban vált először komoly fegyverré a politika befolyásolásában.
Alcímek:
01’42” – Vélemény-nyilvánítás és/vagy beavatkozás
07’33” – Az orosz beavatkozás narratívája, mint új antiszemitizmus?
11’16” – Nem szeretni kell az oroszokat, hanem üzletelni velük14’42” – Az energiaválság megoldása: dolgozzunk otthonról…
15’57” – Mindenki figyel mindenkit
21’59” – Orosz narratíva és globalisták médiafölénye
26’01” – A cél: minél kevesebb döntési pont legyen
28’55” – Az orosz narratíva a közeljövőben erősödik
31’27” – Ha eljátszunk a gondolattal…
Vendég:
— Pogrányi Lovas Miklós filozófus, az Alapjogokért Központ vezető kutatója
Az amerikai politikus és közíró Pat Buchanan, még hosszú-hosszú évekkel ezelőtt, azt mondta: az igazi politikai kérdés az, hogy ki dönt az életünket meghatározó normákról, például az abortuszok szabályozásáról, vagy az egyetemeket eluraló szélsőbaloldali ideológiák „kezeléséről”. A normák meghatározása a kultúrharc; amelynek értelmezése eltérő országonként, térségenként, történelmi korszakonként. Magyarországon általában a marxizmus olasz „atyját” szoktuk idézni, aki szerint, akié a kultúra, azé a hatalom. Csakhogy a kultúrharc sokkal több a napi kulturális történéseknél, jelenségeknél.
Alcímek:
0’00’’- Bevezetés
01’41” – Mi az igazi politikai kérdés: ki határozza meg a normákat?
10’27” – Trumpnak sikerült újfajta konszenzust teremtenie
16’01” – Az életformánk a kultúra
18’01” – A kultúrharc, mint a politikai és gazdasági küzdelem eszköze
22’05” – Nagy törésvonalak és küzdelmek a civilizációk között
Vendég: Kálnoky Boris politikus, újságíró, az MCC Média Iskola vezetője
Európa nyugati fertályán egyes témákat tabuknak minősítenek, a fősodratúnak mondott sajtó megbélyegez és kirekeszt és az Európai Unó hármas rendszert alakított ki, hogy gátat vessen a sajtó-, és szólásszabadságnak.
Erről beszél, konkrét példákat is említve, Boris Kalnoky (Kálnoky Borisz), aki székely édesapa és német édesanya gyermekeként német földön látta meg a napvilágot. Gyermekkorát négy különböző országban töltötte, végül Hamburgban diplomázott és a Die Welt című lapnál helyezkedett el. Több országban volt tudósító, jelenleg Budapesten él és az MCC médiaiskolájának vezetője. Reális – és egyben kritikus – képet rajzol a nyugateurópi sajtóviszonyokról, a kirekesztésekről, a félelmekről és a sajtó szabadságáért folytatott küzdelmekről.
Vendég:
— Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, a Kommentár folyóirat főszerkesztője
Leírás:
Mellérendelő világrend és ezt éppen most váltja valóra a többpólusú berendezkedés – írja legújabb, „Világrendszerváltás” című könyvében Békés Márton történész-politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója, a Kommentár főszerkesztője. Aki szerint a földrajzi, politikai szerveződések helyett a civilizációs alapú együttműködések kora jön el. Ezt a világrendszerváltást – vagyis a XXI. századért folyó küzdelmet, a világok harcát és az úgynevezett nagytér-rendet – elemzi a tekintélyes szerző.
Alcímek:
0.00.- Bevezetés
03’08” – Az eurocentrikus világnak vége van
09’06” – Jöjjenek a Cézárok!
13’43” – A liberális szellemiség aláhanyatlott
18’58” – A kétpólusú világrend mellett/helyett alakulóban a harmadik pólus
23’59” – Földrajzi és politikai szerveződések helyett civilizációs alapú együttműködések?
29’51” – A háború az háború!
38’58” – A civilizációk egyenrangúságának kora.
Tizenhét ritkaföldfém van, amely nem is olyan ritka, mint az elnevezése mutatja, ám valamennyi ritka fontosságú, sőt, nélkülözhetetlen elem, különösen a mai modern technológia (például az elektronika) számára, vagy akár a hadiiparban, a biotechnológiában, vagy akár csupán az akkumulátor-gyártásban. És a gazdasági élet megannyi területén.
Sok országban vannak ritkaföldfém-lelőhelyek, ám kibányászásuk bonyodalmas, így a világ pillanatnyilag szinte Kínától függ. A globális hatalmi játszmában ma a ritkaföldfémek birtoklása igazi ütőkártya. Ezért (is) folyik az ádáz harc értük.
Alcímek:
01’16” – Mi az a ritkaföldfém? És a kritikus ásvány?
04’10” – Az amerikai Mojave-sivatag kincse és az amerikai-kínai párharc
08’57” – Orosz iparágak, amelyek ellen egyáltalán nincsenek szankciók
14’19” – Miért akarná Trump Grönlandot és miért szorgalmazta a békét örmények és azeriak között?
18’23” – Tanácskozás a kínai dominancia megtöréséről
25’16” – Mit csinált Lavrov Szudánban, avagy Afrikában a harmadik nagy játékos: Oroszország
30’57” – Az Európai Unió a pálya széléről kiabál be
34’05” – Az egyetlen biztos a bizonytalanság
Francois Mitterrand, a franciák szocialista államfőjeellenezte a német újraegyesítést, a vele egyetértő Margaret Thatcher brit miniszterelnök pedig 1989-ben arra is figyelmeztetett, hogy az újraegyesített Németország túlságosan erős és nagyhatalmú lesz, s „alááshatja az egésznemzetközi helyzetet és veszélyt jelenthet a biztonságunkra”.
Az 1980-as évek e a jelenlegi németországi fejlemények – például az erőteljes fegyverkezés, a háborús készülődés – indokolt aggodalommal töltheti el Európa népeit.
Vajon nyugtalanító-e a német dominancia? Bauer Bence, az MCC Magyar-Német Intézetének vezetője fejti ki álláspontját.
Alcímek:
01.57. – Merz: a német hadseregnek kell a legerősebbneklennie Európában!
05.25. – Németország mára meggyengült, szerepe a világbanrosszabb, mint volt
08.10. – A jóemberkedést a németek rákényszerítenék másokra is
1409. – Németországnak egyszerűen elfogyott a pénze… azállam nem tudja ellátni a feladatait
18.22. – Lesz-e német hegemón szerep?
20.37. – Európa gyengébb lett, de hajszolja az eddigipolitikát, kivétel Magyarország
23.31. – Jót tett a németeknek az újraegyesítés? Sikeres isvolt?
27.17. – A németek európai érdekekbe burkolják a sajátérdekeiket
31.36. – Foch marsall és jóslata
Bár a kommunista rezsimek – egy-két kivétellel – mindenüttmegbuktak, eltűntek, megvetés tárgyai, de tömeggyilkosságokhoz vezető embertelen téveszméik és megint feltűnőben vannak, terjednek és népszerűek; ráadásul nem is szegény és elmaradott vidékeken, országokban. Hanem Európában és főként az Egyesült Államokban.
Alcímek:
0.00. Bevezetés
01.05. – A történelem legtöbb halálos áldozatát követelőideológia
05.01. – Amikor Kohl Horn Gyulát javasoltakülügyminiszternek
09.32. – Dél-Amerikában jezsuiták kísérleteztekkommunizmussal
20.11. – A nyugati értelmiség miért hallgatott?
26.57. – Nyugaton ismét terjednek a szocializmus téveszméi
30.11. – Szélmalomharc, de meg kell vívni a kommunizmusellen
Ment-e a homoszexuális közösségek világa előrébb, vagyis javított-e az e közösségekhez tartozók életén a nevükben és állítólag az érdekükben fellépő LMBTQ-lobbik tevékenysége? Professzor dr. Tényi Tamás pszichiáter, a Pécsi Egyetem klinika-igazgatója elemzi a sokakat foglalkoztató és a társadalmak életét is alkalmasint befolyásoló kérdést.
Alcímek:
0.00. - Bevezetés
02.05. - A mozgalmár LMBTQ: tévedések és tragédia-sorozatok
06.21. - Melegjogi aktivizmus: elérni, hogy ez legyen a normalitás
09.25. - Kulturális marxizmus: éljenek a szexuális kisebbségek!
12.40. - Nagy pénzek a lobbi mögött
15.37. - És mit szólnak az orvosok?
18.45. - A mai értelmiség szerepe
23.58. - Vagy itt vagy, vagy ott!
26.39. - Az LMBTQ-lobbi sem tűri a más véleményt
31.45. - A kisgyermekekre bizonyíthatóan káros az LMBTQ aktivitása
From the publisher's feed