
Sign up to save your podcasts
Or


A hazai nemzeti parkok értékeire hívja fel a figyelmet és a fokozódó hulladékterhelést mutatja be az a kettős kiállítás, amely a Föld napja alkalmából nyílt a Zrínyi Miklós Gimnáziumban. A zalaegerszegi oktatási intézmény régóta élen jár a környezetvédelemhez kapcsolódó szemléletformálásban, valamint a tudatos fogyasztói magatartásra nevelésben. A programok által diákjaik közösségépítő élményeket szereznek, nyitott látásmódra tesznek szert, megtanulnak emberi kapcsolatokat építeni, illetve mindezek mellett megtapasztalják a csapatmunkában való együttműködést. A ZAOL Podcast vendége Stárics Roland, a Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatóhelyettese, akivel a Föld napja tiszteletére rendezett kiállítás mellett az iskola további környezet- és természetvédelemmel foglalkozó projektjeiről is beszélgetünk.
A Balaton népszerűségének növekedését a hajózási adatokon is le lehet mérni, az emelkedő számok pedig magukért beszélnek – derült ki nemrég a 177. balatoni hajózási szezont elindító ünnepségen. A BAHART folytatja a 2022-ben megkezdett arculatfrissítést, a társaság megjelenése az online felületeken kívül már a járatokon és a kikötőkben is modernebb, fiatalosabb képet mutat. A fejlesztések részeként megújultak a menetrendi hajók utaskomfort és esztétikai szempontok szerint egyaránt. Tavaly óta pedig már online is megválthatjuk a jegyeket, elkerülve a kikötői sorban állást. A nyári menetrenddel, a programválaszték bővülésével és az online megjelenések fejlesztéseivel kapcsolatos további újdonságokat is soroljuk a ZAOL Podcast vendégével, Veigl Gábor vezérigazgatóval. A beszélgetésből arra is fény derül, hogy idén több lesz a gyermekprogram és növelik a keszthelyi, valamint a balatongyöröki kikötőkből induló bulihajók számát.
Akár már egy hónap is elegendő lehet arra, hogy megtapasztaljuk annak a pozitív egészségügyi hatásait, ha a cukros italokat vízre cseréljük. Keringésünk felpezsdül, izomzatunk és bőrünk tónusosabb lesz, miközben sokkal mozgékonyabbnak érezhetjük magunkat. Mindezt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet szakemberei állítják, akik idén ismét meghirdették a vízfogyasztást népszerűsítő akciójukat. Az Aqua Challenge keretében a résztvevők vállalják, hogy a kihívás hat hónapos időintervalluma alatt a lehető legtöbb napon át csak vízzel oltják szomjukat. A megfelelő hidratáltság és az egészséges életmód támogatására indított nagyszabású kampányhoz előadások, vizes programok és egy applikáció segítségével mobiltelefonos felület is társul. Csapvíz, forrásvíz, vagy palackozott ásványvíz? A felsoroltak közül vajon melyiket érdemes leginkább fogyasztani? Mi szól az alkohol, a szénsavas üdítők, vagy akár a szóda ellen? Miért használjunk szűrőberendezést a csapvíz fogyasztásakor és miért fontos, hogy a kávé mellé mindig igyunk egy pohár vizet is? Az Aqua Challenge kihívás során felvetődő kérdésekre a ZAOL Podcast aktuális adásában Monori Krisztina dietetikus ad választ. A beszélgetésből kiderül, a jó közérzet elnyeréséhez nagyon egyszerű út vezet, érdemes megfontolni a szakemberek tanácsait és elfogyasztani az általuk javasolt napi folyadékmennyiséget.
Létezik vajon az emberek és állatok boldog együttélése? Amennyiben minél többen hallatják hangjukat és jut el fontos információ már a legkisebbekhez, akkor bizony van remény, hogy a felnövekvő generációkat – és sokszor önmagunkat - tanítva gyökeresen változtassuk a szemléletmódunkat és hozzáállásunkat az állattartással kapcsolatosan, amennyiben szükséges.
A 2022. szeptemberében alakult zalaegerszegi Állatvédelmi Nevelés Egyesület célja elsősorban az ismeretterjesztés, méghozzá játékos és könnyed formában. Az indulást követően leginkább a közösségi médiában aktívak, ám idővel egyre több programot szeretnének szervezni. Tartottak már érzékenyítő órát Gutorföldén, nyáron interaktív tábort szerveznek a gyerekeknek Zalaegerszegen, miközben terveben van, hogy az oktatási intézményeket is felkeresik majd. A tartalmak összeállítása során figyelembe vették a leggyakoribb állatvédelmi problémákat, amikkel kapcsolatban a zalai állatvédő szervezetek megkeresésünkre készségesen adták át tapasztalataikat.
Nem véletlen az edukáció iránti vágy, mivel a Zaol-podcast vendége, Jánky Szilvia elnök és Nagy Veronika alelnök maguk is pedagógusok, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Csány László Technikumában tanítanak.
Színes falfestmények, életrajzi ihletésű életképek, valóság és fikció keveredése. A keszthelyi születésű Horváth Csongor Gergő olyan képzőművész, aki „Golden Era” című, legújabb festménysorozatával igazi időutazásra hívja a nézőket. Abba a korba repít bennünket, amit ma már jogosan nevezhetünk retrónak. Abba a korba, melyben nem voltak még mobiltelefonok, és fogalmunk sem volt még arról, mi is az az internet.
Horváth Csongor Gergő volt a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafikusművész hallgatója, a nürnbergi Akademie der Bildende Künste ‘Erasmus’ ösztöndíjasa, volt Dél-Koreában és Japánban bemutatkozó alkotó, a Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanára, de leginkább az a festőművész volt mindig is, akinek portré- és figuratív festészete összetéveszthetetlen stílusjegyeket hordoz.
A gazdag építészeti, néprajzi és kulturális emlékek felvonultatása, a hagyományok ápolása és a csodálatos természeti értékek megismertetése mellett a helyi közösségek formálása is fő feladata a Göcseji Dombérozónak, amit a nyár közepén rendeznek meg több mint 30 zalai település részvételével. A programsorozat fő témája – csakúgy mint tavaly – a népi építészet lesz, ezúttal is megpróbálják minél pontosabban bemutatni a térségben fellelhető autentikus épített kincseket. A Dombérozó több új belépővel bővült, a most csatlakozó helyszínek terveiről is beszélünk, de sok más újdonságot is sorol a ZAOL Podcast aktuális vendége, Magai Ágota főszervező.
Grammy-díjas világsztárok, dámszarvasok, levendula a kertben, nagyszínpad a réten. Így él családjával a Zalacsány melletti Örvényeshegyen Badacsonyi Tamás, aki a Pálos Resort Vendégház tulajdonosaként úgy döntött, világsztárokat hoz a zalai erdő szélére. Színes életútja, valamint a megszokottól eltérő inspirációi arra késztették, hogy valami különlegeset hozzon létre a térségben. Így lehetséges, hogy idén júniusban – más világsztárok mellett – Örvényeshegyen koncertezik a Gipsy Kings.
Kezdetét vette április 1-jén az immár 89. viharjelzési szezon a Balatonnál. Magyarországon a figyelmeztető rendszert a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság működteti, a jelzés kiadásáért és a megfelelő prognózisok elkészítéséért azonban az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Viharjelző Obszervatóriuma felel. Az állomás április 1-jétől október 31-ig a nap 24 órájában szolgáltat viharjelzést a Balatonra. Az elmúlt időszak fejlesztéseiről, az egyre több mobil viharjelző lámpa fontosságáról, a speciális stégeken elhelyezett modern mérőeszközökről és a legújabb előrejelző applikációról is hallhatnak a ZAOL Podcast legfrissebb adásában, amelynek vendége Horváth Ákos, a Siófoki Viharjelző Obszervatórium vezetője.
A meteorológus szakemberrel a létesítmény történetéről és az állomáson végzett fontos kutatási munkákról éppúgy ejtettünk szót, mint a Keszthelyi-öböl speciális időjárási veszélyeiről, vagy a zalai települések jelzőrendszerekkel való ellátottságáról. A beszélgetésből az is kiderül, a globális időjárási folyamatok idén milyen hatással lehetnek a Balaton térségére, azaz szárazabb, vagy inkább zivataros időszak várható-e a tónál.
Óriási tavaszi palántakínálatból válogathatunk április 21-én, pénteken a Zalaegerszegi Helyi Termék Piacon, ahol egy országosan is egyedülálló kezdeményezés indul útjára. A Göcseji Tudásközpont programjainak sorát gazdagítja majd az I. Egerszegi Palántafesztivál, amely a vásár mellett kulturális műsorokkal, kézműves foglalkozásokkal és szakmai bemutatókkal, tanácsadásokkal, előadásokkal csábítja a látogatókat. Szó lesz a különböző palánták neveléséről, a magfogási praktikákról, a zöldségfajták kiválasztásáról, az eper szaporításáról és még a berkenye ültetéséről, gondozásáról is. Az időjárás nem volt kegyes a szervezőkhöz az eredetileg megtervezett időpontban, ezért a rendezvény átkerült április 21-ére, péntekre. Az eseménysorozat már reggel hét órakor elindul, a hivatalos megnyitót pedig háromnegyed tízkor tartják dr. Nagy István agrárminiszter részvételével. Az I. Egerszegi Palántafesztivál részletes ajánlatát kínáljuk Tolvaj Márta polgármesteri főtanácsadóval a ZAOL Podcast adásában.
A helyi termelőket, gazdákat, kézműveseket gyűjti össze és támogatja hagyományőrző munkájukat az éppen egy esztendeje megnyílt Göcseji Tudásközpont. A létesítményben működik a Zalaegerszegi Helyi Termék Piac, az emeleti műhelyekben keramikusok, bőrdíszművesek, foltvarrók, kosárfonók, nemezelők dolgoznak felváltva, valamint a térséghez kapcsolódó témakörökben kiállítások láthatóak. A Tudásközpontban rendszeresen tartanak előadásokat, bemutatókat, szakköröket azért, hogy átörökítsék a hagyományos göcseji kézművesség tudásanyagát a mai korba. Az intézmény hamarosan több új funkcióval, például egy látványkonyhával egészül ki, de még családi szülinapi zsúrokat is érdemes lesz ide tervezni.
From the publisher's feed