Tulajdonképpen a hazai politikai aréna melyik oldalán áll ma Boris Kollár pártja, ha az egy kulcsfontosságú helyzetben az extrémista ellenzékkel együtt szavaz? Robert Ficót a vizsgálati fogságtól megóvó 76 képviselő jelenti-e most azt a parlamenti többséget, amely bármikor rászámolhat a gyengus lábakon álló Heger-kormányra? Egyáltalában lehetséges-e 2024-ig állandóan csak az önmentőöveket keresve kormányozni? Ha pedig végül is bukna a kormány, akkor az egymást sokat szapuló pártok elnökei közül Richard Sulíkon, Boris Kolláron vagy az áskálódásban jeleskedő Igor Matovičon marad a blamát hozó felsülés szégyenfoltja? És ez pusztán pár kérdés az ország belpolitikai helyzetének akut dilemmái közül, amelyekről Gál Zsolt politológussal, egyetemi oktatóval Miklósi Péter beszélget.

Május 8-a már 77 éve a II. világháború végét jelző győzelem napja, az Európai Unióban az Örömódával ünnepelt Európa-nap is. Ez idén azonban – emelkedettség helyett – Putyin katonai agressziója mérgezi Európa békéjét; sőt, Moszkva Ukrajnát megszálló hódító háborúval akarja aláásni a háromnegyed évszázada fennálló nemzetközi világrendet! Mi az hát, amit a háború szörnyű képsorai láttán az erkölcsi és az emberiességi princípiumok szerint át kellett, át kell értékelnünk magunkban? Mekkora cinizmus újfasizmussal nácitlanítást és béketeremtést hirdetni? Miért hisznek a diktátorok a saját cáfolhatatlanságukban; egy érett nemzet miért nem hangsúlyozza folyvást a saját nagyságát; és autokrataként vajon gólyalábról vagy a diktátori székről könnyebb lepotyogni? A harmadik hónapja tartó háború puskaporos levegőjében miként vélekedik minderről az az íróember, aki kötelező katonáskodásának két éve alatt sem fogott fegyvert a kezébe?! Hodossy Gyulával, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnökével Miklósi Péter beszélget.

A tavalyi népszámlálás hivatalos számai szerint Szlovákiában 156 ezer roma nemzetiségű polgár él; ebből 67 ezren jelölték be a romát első és 89 ezren második nemzetiségként. De az állam vajon miként áll hozzá ehhez a tényhez? Tárcaközi szinten, és a velük együttműködő szakmai és civil szervezetek bevonásával, folyik-e szakszerű vita arról: hogyan hasznosítható majd ez az adat belőle levezethető gyakorlati teendők viszonylataiban? Például azzal a természetes céllal, hogy csökkenjen a szegregáció, vagy hogy kiderüljön: napjaink cigánysága milyen jelentősséggel bír a társadalmi szocializáció folyamatában és rangsorában. Az elmúlt évtizedek sokrétű tapasztalataiból ugyanis tudjuk, hogy sem a társadalom, sem a roma közösség szempontjából nem az elkülönítés, nem az asszimiláció, hanem a beilleszkedés – lenne – a létfontosságú cél. Ravasz Ábel korábbi kormánybiztossal, Miklósi Péter beszélget.

A hosszan húzódó koronaidők, most pedig az ukrajnai háború okozta gondok terhe alatt milyennek látja a korábbi szakminiszter a hazai agrárium helyzetét? Vajon lenne-e receptje a fogyasztókat sújtó árvágta megfékezésére? A jogállam respektusát nézve, miért lett több egy napihírnél, hogy a NAKA bűnügyi eljárást indított Robert Kaliňák és Robert Fico ellen, és a parlamentnek – rossz választása tudatában – nem kellene-e lépnie a posztján önkényeskedő főügyész: Maroš Žilinkával szemben? Számunkra viszont akut kérdés az is, hogy miért nincs mindmáig konszenzuson alapuló, valóban hatékony koncepciója az itteni magyarságnak, hiszen a pártként ősszel egyesült Szövetség hitelét a belső súrlódások gyöngítik, a Magyar Fórum pedig a saját, külön útját járja. Miklósi Péter vendége e héten Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke.

Bizonyítékok sora jelzi: Ukrajnában az orosz hadsereg a civil lakosság ellen is elborzasztó bűntetteket hajtott/hajt végre. Emmanuel Macron francia elnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár gyalázatos embertelenségről, elviselhetetlen látványról, Olaf Scholz német kanacellár állatias vérengzésről beszélt; Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék volt főügyésze büntetőbíróság mielőbbi létrehívását sürgette, Joe Biden amerikai elnök pedig a népirtás bűntettében nyíltan háborús bűnösnek mondta Vlagyimir Putyint. Nos, a Bucsában, Borogyankában, Mariupolban meg másutt történt bűncselekmények jogi tisztázásában mit segíthetnek a nemzetközi emberi jogi szervezetek és intézmények, mit tehet a diplomácia s mit a demokratikus közvélemény? Reális-e a felelősök számonkérése, mit léphet az ENSZ, és egy elfogulatlan büntetőeljárásban felülkerekedik-e majd a jogszerűség az orosz sereg Ukrajnában elkövetett brutalitásain?! Miklósi Péter vendége ezúttal Petőcz Kálmán, emberi jogi szakértő, diplomata, a Szlovák Helsinki Bizottság korábbi elnöke.

Éppen hetvenöt éve, 1947. április 12-én vette kezdetét Csehszlovákia és Magyarország között a lakosságcsere. Államközi szinten hogyan zajlottak ennek előzményei, melyek voltak a diplomáciai tárgyalások kényes pontjai, illetőleg a csehszlovák félben miként erősödött ennek terve már a II. világháború közepétől? A szlovákiai magyarok deportálásán és a reszlovakizáción túl, a lakosságcsere miért lett/lehetett az úgynevezett magyar kérdés megoldásának harmadik súlyponti eleme? És ha az újjáalakult Csehszlovákiában ’45 után megbélyegző sors várt a németekre meg magyarokra, a nagyhatalmak miért hagyták reflexió nélkül, hogy Tiso Szlovák Állama a háború végéig Hitler csatlósa maradt? Bukovszky László történésszel, 2016 óta Szlovákia kisebbségi kormánybiztosával Miklósi Péter beszélget.

Kormányzati ciklusának félidejénél jár a kormánykoalíció. De mert programjának teljesítése jó esetben is csak közepes szintű, pártjai parlamenti frakcióiban megszólalt-e már a vészcsengő? Tény, hogy váratlan kihívásokkal kellett szembesülnie, ám a politika íratlan törvénye szerint a kormány rátermettsége éppen a válsághelyzetekben mutatkozik meg. És emellett sorjáznak az önreflexiót is igénylő kérdések: például, hogy miért érinthetetlen a belügyi tárca élén halványan teljesítő Roman Mikulec személye; nálunk miért űz sportot a parlament abból, hogy fumigálja az ombudsman személyét; vagy ahogyan a sokasodó gondok között fölvethető az is, vajon az országház – legalábbis annak demokrata képviselői – miért nem figyelmeztették/figyelmeztetik Maroš Žilinkát, hogy pártatlan és nem a sztálini idők stílusát ébresztgető főügyésznek választották. Egy kormányzati első félidő tapasztalatairól és a második félidő kilátásairól Grendel Gáborral, a parlament alelnökével, Miklósi Péter beszélget.

Putyin egy hónapja tartó romboló háborúja Ukrajnában a békés világ kereskedelmi-gazdasági együttműködését is megtámadta, járhatatlanná tette annak kitaposott útjait. A politika ismét fegyverkezési képességekre összpontosít; közben a Nyugat nem kis tandíjat fizet azért, hogy más alapokon kell újraépítenie gazdasági életképességének támaszait, a Kreml pedig ezzel a brutális agresszióval öngyilkosságba küldte Oroszország gazdaságát. A nemzetközi szervezetek arra figyelmeztetnek, nem az a kérdés: globális krízis lesz-e, hanem hogy mekkora. A hazai gyártók és termelők meg arra, hogy a már ma drága élelmiszerekért hamarosan akár negyedével többet fogunk fizetni. Amúgy is huzatos pénztárcánkra gondolva, mit gyaníttat a jövő? Gál Zsolt politológussal, egyetemi oktatóval Miklósi Péter beszélget.

Nyilván nagyon sokan érzik úgy, hogy már elegük van a Covidból, csakhogy úgy tűnik, a Covidnak még nincs elege belőlünk! Hiszen az országban naponta elvégzett PCR-teszteknek legalább 50 százaléka továbbra is pozitív leletet mutat, mégha egyébbként visszaszorulóban van is a járvány. Hazánkban így március 14-étől megszűnt az óvintézkedések zöme. Ez mit jelent hát a járványkezelés napi gyakorlatában, a reinfekciók kérdésében, vagy annak láttán, hogy országosan már alig van érdeklődés a vakcinák iránt. Illetőleg: befolyásolhatja-e, és ha igen, milyen mértékben az itteni járványhelyzetet, hogy a Szlovákiába tíz- meg tízezerszámra érkeznek a háború elől menekvők a nem egész 40 százalékos beoltottságú Ukrajnából? És a háborút említve persze az is felvetődik: különösen egy orvos szemszögéből mekkora galádság egy szülészetre, gyermekkórházra célzott bomba- vagy rakétatámadást intézni?! Dr. Pásztor Lászlóval, Miklósi Péter beszélget.

Jövőre lesz tíz éve, hogy megjelent a Görföl Jenő és Kovács László szerzőpáros „Hol sírjaink domborulnak” című kötete, amelyben a fotós meg a történész arra vállalkozott, hogy összegyűjtse és bemutassa az 1848–49-es forradalom és a szabadságharc, tehát a nemzeti emlékezet szerint történelmünk legfényesebb napjainak Szlovákiában található emlékeit. De a negyvennyolcas forradalom kitörése után 174 esztendővel – mai szemmel és áttételesen – ez a könyv arról is szól, hogy nemcsak március 15-e emelkedett tónusú ünnepkörében, hanem a hétköznapok körforgásában szintén ott él-e a magatartásunkban, az emlékhelyek iránti tiszteletben és érdeklődésünkben március idusának időtlen tradíciója? Görföl Jenővel, a Csemadok központi titkárával és a szóban forgó kötet képanyagának szerzőjével Miklósi Péter beszélget.