Az óév végén hányast érdemel az országirányítás képességéből a kormány? Bár már az is kérdés, hogy a pandémia Szlovákiában a politika krízise, vagy a krízis politikája-e? Egy alkotmányos többséggel kormányzó koalícióban lehet-e ötről hatra jutni, ha a céltudatos összetartás helyett, az egymás megkerülésével kijátszott alkalmi szövetségkeresés rögtönzése dominál. Mi indokolja, hogy nem is egész két év alatt a választók jelentős hányada visszapártolt a 2020 februárjában csúfosan megbukott Robert Ficóhoz. Miért került csapdahelyzetbe a nemcsak kormányváltást, hanem látványos reformokat ígért mai kormányzat? Huszonkét hónap elmúltával kit terhel ezért nagyobb felelősség: a házelnök Boris Kollárt, vagy a kormányfőből pénzügyminiszterré lényegült Igor Matovičot? De aktuális kérdés az is, hogy új pártképződményként milyen rajtot vett a Szövetség? Az idei esztendő summázata Zászlós Gáborral, a rendszerváltás utáni időszak politikusait tömörítő K-’89 klub egyik alapítójával.

Fatális hiba volt-e az idén nyáron a biztos bizonytalanban áltatni magunkat, hogy a koronavírusnak már nem lesz újabb hulláma? Miért keletkeznek az egyre újabb és egyre ragályosabb mutációk? Meddig lehetséges a kórházi ágyakkal való zsonglőrködés? Helyénvaló-e, hogy az ország tessék-lássék bezártságban a fegyelmezetten beoltottak nem élveznek semmi előnyt a tudatosan oltatlanokkal szemben? Nálunk az oltási kötelezettség elrendelése jelentené-e a megoldást, ha az oltatlanok tudják ugyan, hogy komoly életveszélyben vannak, de önmaguk és tőlük mások megmentése érdekében alig tesznek valamit! Sőt, a kórházakban kezelt Covid-páciensek 75–80 százaléka oltatlan, így riasztó az őmiattuk járulékos veszteségként ellátatlanul maradó többi beteg száma. Kórházi terhelésről és kimerült személyzetről, az oltatlanok járványos optimizmusáról dr. Pásztor Lászlóval, Miklósi Péter beszélget.

A figyelmeztető jelek szembeszökőek: a hőmérséklet globálisan új maximumok, a faji sokrétűség az új minimumok felé tart, a tengeráramlatokban alapvető változások mutatkoznak, bolygónk hatalmas területei az évszázad végéig az emberiség számára holt zónákká alakulnak. Ebben a valóságban zajlott a skóciai Glasgow-ban az ENSZ 26. klíma-világtalálkozója – egyesek szerint elfogadható sikerrel, a szigorúbb vélekedők szerint képlékeny, sőt lehangoló eredményeket hozva. Melyik hát a reálisabb értékelés? Glasgow-ban a túl sok kompromisszum tényleg felülkerekedett-e annak józan tudatosításán, hogy máig nagy a szakadék a tornyosuló válságjelek és legalább a 2015- ös párizsi klímaegyezményben foglaltak megvalósulása között? A jövőjüket nézve joggal frusztáltak-e a fiatalok? És mert vége a kifogások, az alibizmusok idejének, pazarló életvitelünkben visszaállítható-e még az éghajlat- és környezetóvás éthosza? Miklós László professzorral Miklósi Péter beszélget.

Maguk a tények tagadhatatlanok és erősen aggasztóak: az országban rohamosan súlyosbodik a járványügyi helyzet; a követhető és szigorúan számonkért járványkezelési intézkedések helyett, a kormányzati irányítás hetek óta tétován erélytelen; a kórházak egészségügyi dolgozói pedig fizikailag is, lelkileg is a végletekig kimerültek. Ahogy tény az is, hogy a riasztóan romló szituáció ellenére – már-már törzsi mentalitással és szemrebbenés nélkül – továbbra is farsangol az oltástagadók makacs ostobasága, pedig a ragálynak ez az újabb életveszélyes hulláma 75–80 százalékban éppen az oltatlanok körében tombol! Mi kell/kellene hát ahhoz, hogy például az idei karácsony már békésebb, derűsebb legyen a tavalyinál? De sokakban joggal felvetődik az is, hogy a járvány megtöréséig – ebben a megosztottságba belefáradt társadalomban – még sok türelemre lesz-e szükségük azoknak, akik felelősségteljesen felvették a védőoltás mindkét adagját, vagy talán már a frissítő harmadik dózist is megkapták. Dr. Horváth Zoltán főorvossal Miklósi Péter beszélget.

Miért olyan zavart Szlovákiában a közhangulat, és nem kevésbé a politikai légkör is, miközben jócskán fogy az idő a határozott döntések meghozatalára, az átgondolt reformok megvalósítására. Valóban csak a túlélés érdekében tűri-e a Heger-kormány, hogy Boris Kollár a kormánykoalíció tagjaként szinte kenyerespajtása legyen az ellenzéknek? Októberben átlépte az ötszázalékos küszöböt a Szövetség, így mi biztosíthatja, hogy ez a trend tartós maradjon? Máris léket kapott-e a jogállamiság garanciája, ha a rendőrháború után most a főügyész és a speciális ügyek ügyészségének vezetője csatároznak egymással? Vajon 2021 őszén van-e annyi erő a szlovákiai civil társadalomban, hogy a következményeiben is felismerje annak veszélyeit, amit a csiffári vadászlakból nyilvánosságra jutott videofelvételek sejtetnek. És egyáltalában szükséges--e nálunk holmi választási kampány, ha itt tavaly koratavasz óta mind a kormányzat, mind az ellenzék részéről lényegében amúgy is csak az zajlik! Petőcz Kálmán politológussal Miklósi Péter beszélget.

A minap egy, a hazai magyar középiskolákról szóló mellékletben illusztrációs fotó érzékelteti a tizenévesek általános lelkivilágát: tankönyv és füzethalom fölé görnyedve, asztalra kókadt fejjel, ül egy gimista, a kezében segítséget kérő táblácskával. Noha a helyzet aligha ennyire kilátástalan, mégis felvethető: milyen is ma Szlovákiában a középiskolai oktatás? Ennek a korosztálynak esélye van-e színvonalasabb oktatást kapni, mint 20–25 éve? Miben haladtunk jobban: az oktatás nívójában, a művelődés minőségében vagy csak a szabadabb légkörben? Rávezeti-e a mai iskola a diákjait a kritikai gondolkodásra, és arra, hogy a demokrácia mindennapi küzdelem?! A lexikális tudás mellett szárnyakat kap-e a diák? És hát kívülállóként eretnekség-e egy pedagógusnak azzal szembesíteni, hogy a középiskolai oktatás sikerességében nem minden a pénz függvénye. Andruskó Imre gimnáziumigazgatóval Miklósi Péter beszélget.

Már 1956 tavaszán melyek voltak az erősödő magyarországi társadalmi pezsgés fő témái, és ehhez hogyan viszonyult a csehszlovák állambiztonsági hatóság? Milyen feladatokkal, kik voltak a moszkovita Csehszlovákia, úgymond, „Budapesten tartózkodó elvtársai? A közvéleményben miért fedi mindmáig homály az 56’-os forradalomnak azon mozzanatát, hogy október 23-a után az ottani kommunista pártkáderek egész sora Csehszlovákiába menekült. A csehszlovák pártvezetés miben segítette a november 4-e utáni pártállami visszarendeződést? És immár bő fél évszázaddal később, vajon eléggé nyíltan beszélünk-e a szlovákiai magyarság akkori derekas magatartásáról, illetve – nem csak a szépre emlékezve – arról, ami viszont saját berkeinkben, állampárti befolyással, hivatalos intézményi szinten zajlott! Az 1956-os magyar forradalom 65. évfordulóján Bukovszky László történésszel Miklósi Péter beszélget.

Milyen irányba tartanak Szlovákia és Magyarország kapcsolatai a diplomáciai pengeváltás, illetve a kormányfők párkány-esztergomi hídsétája után? Mi az üzenete a csehországi parlamenti választás eredményének Közép-Európa, kiemelten Szlovákia számára? Hol tart ma az ország tíz évvel a Radičová-kormány bukása után, és azoknak van-e igazuk, akik szerint az akkor történtekért a SaS-nek bocsánatot kellene kérnie?! Napjainkban viszont meddig fenyegetődzhet hetente s büntetlenül Boris Kollár pártja a koalícióból való kilépéssel? Meg hát a tavaly koratavasszal beígért, de máig késlekedő átfogó reformok megvalósításának ügyében, meddig húzható még a kormány lassan is soká tart, se ne késsél, se ne siess tempója?í Indulataiban pedig miért olyan ez az ország, mint egy bicska?... Gál Zsolt politológussal, egyetemi oktatóval Miklósi Péter beszélget.

Németországban két hete lezajlott a szövetségi választás, viszont a kormányalakításban érdekelt pártok még csak az ország markáns megújulása irányait kereső egyeztetések elejénél tartanak. Vajon a lassú rajt egyetlen oka a Mutti, azaz Angela Merkel távozása, vagy az EU legerősebb állama mára a komolyabb társadalompolitikai dilemmák állapotába jutott-e? Tény, történelmének leggyengébb választási eredményét érte el a kereszténydemokrata CDU, annak kancellárjelöltjét: Armin Laschetet pedig többen gúnyolják, mint támogatják. A fiatalok zöme pedig a jövő gondjait forszírozó Zöldekre és a liberális FDP-re szavazott. Így ez az úgynevezett „két kis” párt lesz – miként mondani szokás – a kancellárcsináló! A kérdések egyike csak az, valóban megbíznak-e a népszerű Olaf Scholzban, aki a győztes SPD, tehát a szocdemek csúcsjelöltje, viszont pártjának egy erős szárnya vitathatatlanul neomarxista beállítottságú. Milyen irányba fog hát tisztulni ez az egyelőre ködös körkép, lesz-e karácsonyra már új kormánya Németországnak; és vajon megtörténhet-e, hogy Franciaország veszi át Európa vezető államának pozícióját? Minderről Sidó H. Zoltánnal, Miklósi Péter beszélget.