A globális klímaváltozás üteme azt jelzi, hogy szinte minden egyes késlekedéssel töltött nap távolabb visz bennünket a fenntarthatóság számos kérdést fölvető egyensúlya visszaállításának, a nemtörődöm környezetrombolás megfékezésének, a klímastabilizáció fontosságának sürgető céljaitól. Dátumhoz köthetően évről évre erre figyelmeztet április 22-e, a Föld napja. Indokolt hát a kérdés: miként látja ezt a jövőért zajló játszmát Sólymos László környezetvédelmi miniszter, akivel Miklósi Péter beszélget.

Hogyan lesz valakiből jó pedagógus? És ha tényleg az, manapság miért nincs meg ugyanaz a becsülete – de a szakmának sem –, mint valaha? A tanító, a mai viszonyok között, miképpen lehet/lehetne mintakép a diákság szemében? Miért zilált és döcögős a hazai közoktatás? Színvonal meg tekintély dolgában mennyiben önmaga felelőse a szlovákiai magyar iskolahálózat? A mai iskola megtanítja-e nálunk a diákot a polgári tudatra és a civil kurázsira? Ez pár kérdés azon felvetések közül, amelyekről Andruskó Imre, az oktatási minisztérium szakmai díjával minap kitüntetett komáromi gimnáziumigazgató és Miklósi Péter beszélgetnek.

Miért nem versenyképesek a közelgő hazai parlamenti választások előtt a már 2016 óta ellenzékben lévő demokratikus ellenzéki pártok? Az államfőválasztás első fordulójában miért kaphatták az extrémista és rendszerellenes erők a leadott szavazatok 25-27 százalékát? És akár ennek tükrében, mi lesz a kimenetele nálunk az Európa parlamenti választásoknak? Milyen mértékben fogja átrajzolni a politikai erőviszonyokat, ha Andrej Kiska valóban pártot alapít? Befolyásolhatja-e, megbízhatóság és hitelesség dolgában, az MKP és az OĽaNO közötti tárgyalások sikerét egy választási koalícióról, hogy Menyhárt József még február derekán szinte megfutamodásszerűen föladta az államfőjelölti versengést? Grendel Gábor parlamenti képviselővel Miklósi Péter beszélget.

Januárban Andrej Kiska államfő magas rangú kitüntetésben részesítette Zalabai Gyula mezőgazdászt, növénynemesítőt. A széles körű szakmai tudás mellett, vajon mennyiben szenvedély is a kutatás? És mennyiben kell hinni, a kitűzött cél eredményességében, hiszen a tudós körökben azt is hallani, hogy a siker valószínűsége – bárminő igyekezet dacára – általában nem több négy-öt százaléknál! És hát egyáltalában: Szlovákiában milyennek mondható a tudományos kutatás és a hatalom viszonya? Illetve: a magnemesítés tudományának milyenek a hazai, illetőleg a nemzetközi pozíciói? Minderről, és persze az államdíjas kutató személyes habitusáról is Zalabai Gyulával, Miklósi Péter beszélget.

Mit sejtet az államfőválasztás első fordulója a közelgő Európa parlamenti, illetve a jövő tavaszi hazai parlamenti választások lehetséges kimeneteléről? Reális esélye van-e még Maroš Šefčovičnak, hogy jelentősen csökkentse, netán behozza Zuzana Čaputová impozáns előnyét; illetőleg a március 16-ai győztes mivel ronthatná el biztosnak tűnő győzelmét? Vajon mi késztette Maroš Šefčovičot arra, hogy a kampány második körének heveskedő nyitánya után, hirtelen hangnemet és szókészletet váltson? És Štefan Harabín győzelemnek hazudott egyéni kudarca után pártalapításban keres-e majd vigaszt? A visszafogott választói kedvet mutató magyar választók csak Bugár Béla továbbjutási esélyének valószínűtlensége miatt voksoltak-e Zuzana Čaputovára, vagy a jelöltek közül tényleg őt tartották a legelfogadhatóbbnak? Az államfőválasztás első fordulójának tapasztalatairól Gál Zsolt politológussal, egyetemi oktatóval Miklósi Péter beszélget.

Kereken 60 éve, hogy az egykori Magyar Területi Színházban fölcsapott színészbojtárnak – és hamarosan 77 évesen sem összpontosítja egyébre energiáját, mint a színház, hiszen számos izgalmas színpadi feladat után, 2001 óta a Teátrum színházi polgári társulással járja Dél-Szlovákia városait és falvait. Főként azokra a településekre utazva, ahová a komáromi, ma már Jókai Színház és a kassai Thália csak ritkán vagy egyáltalában nem jut el. Számára a színjátszás nem csak művészi önmutogatás, hanem küldetés is, sőt, hazai magyar viszonylatban duplán az! Vajon mi hát az a színpadról visszasugárzott erő, ami hat évtized múltán is, mondhatni, Déryné szekeréhez láncolja őt? Drafi Mátyással Miklósi Péter beszélget.

Füllent aki tagadja, hogy a romákat a társadalom tehertételének tekinti. De vajon a társadalom képes-e ma hitelesen vonzó, egyértelmű és beilleszkedésre csábító mintákat ajánlani? Megfelelőképpen kidolgozottak-e a felzárkozás esélyeit kínáló programok, végrehajtásuknak megvannak-e a társadalmi garanciái? Napjainkban mi a legfőbb gondjuk a roma közösség helyzetével foglalkozó szakembereknek? Mi a feltétele annak, hogy a roma gyerekek közül minél többen kerüljenek be az óvodákba? A feszültségek gerjesztésének melyek a leggyakoribb idítékai? Három esztendei célirányos munka után hogyan látja ezt a problémakört a szakterület kormánybitosa, Ravasz Ábel?!

Miért fontos, hogy egy bíró, kiváltképpen ha alkotmánybíró az illető, akkor szabad ember legyen? Ne legyen másoknak se alárendelve, se elkötelezve, hogy független, elfogulatlan – és emellett kitűnő jogász is legyen? Miért nyilatkozhatta a minap, hogy az alkotmánybíró-jelöltek körüli fiaskó meg hercehurca végül is nemcsak az Alkotmánybíróságot bénította meg, hanem a jelölteket is megalázta. És ha 1998-ban komolyabban belekóstolt is a politikába, miért vágyott el ebből a közegből, hogy – akár a fiatalon megálmodott ügyvédi pálya helyett –, 2000 januárjától összesen 19 évig alkotmánybíró legyen? Miklósi Péter ezen a héten Mészáros Lajossal beszélget.

Hamarosan hetvenéves lesz a Csemadok, a szlovákiai magyarság 1945–48 közötti jogfosztottságát követő négy évtized meghatározó alapintézménye. Viszont 70 év múltán már érdemes felvetni: a szervezet működésében, mára, milyen arányban oszlik meg a kulturális, a társadalmi, esetleg az érdekvédelmi pillér? És hát a hazai magyarság megosztottságának tudatában beszüremlenek-e mindennapjaiba a politikai mosolyszünet, a rivalizálás hangsúlyai? És az életben inkább már a szép kort jelentő évforduló egyben jó alkalom annak feszegetésére is, hogy az itteni magyar közösség csupán magától értetődőnek tartja-e meglétét, vagy magáénak is érzi a Csemadokot? Miklósi Péter röviddel a szervezet kerek jubileuma előtt Bárdos Gyula országos elnökkel beszélget, akinek – szép támogatást elért korábbi államfőjelöltként – nyilván a versengésből idő előtt kiszállt MKP-jelölt meglepő lépéséről is véleménye van.

Pár nap híján egy kerek esztendő telt el a fiatal oknyomozó újságíró: Jan Kuciak és jövendőbelije brutális meggyilkolása, az azt követő krízis kirobbanása óta. Mi változott azóta Szlovákiában? A történtek ködösítésének beláthatatlan, vagy a közélet tisztulásának belátható útján jár-e az ország? Miért egy bérgyilkosság kellett ahhoz, hogy a ficoizmussal szembeni elégedetlenség a felszínre törjön? És mi a fontosabb: hogy az emberek mit gondolnak a jelenről, vagy hogy a közelgő államfői, európai-parlamenti és majd a hazai parlamenti választásokon mit fognak gondolni a jövőről? Meg hát miként vélekedjünk azokról, akik a demokrácia szlovákiai visszásságaiért nem a rendszer működtetőit, hanem populista módon a liberális demokráciát, a jogállamiság elveit követő berendezkedést teszik felelőssé? Néhány felvetés azok közül, amelyekről Mészáros András filozófussal Miklósi Péter beszélget.