Podcastunk 105. adásában, melyben ígéretet tettünk, hogy részletekbe menően vissza fogunk térni még az angliai rózsák háborújára, III. Richárd filmes ábrázolásairól beszélgettünk. Most eljött az ideje, hogy beváltsuk ezt az ígéretet, és először is érdemes tisztáznunk, hogy a Shakespeare által sommásan befeketített York-házi király alakja nemcsak mozifilmekben került a képernyőre, hanem legalább egy TV-sorozatban is. Ez a magyar szinkronnal is forgalmazott A fehér királyné (Company Pictures, 2013), mely mai adásunk egyik témája.

Az ebben felölelt történelmi korszak egybeesik ugyan Richárd politikai pályafutásával, ő maga azonban csak mellékszereplő, ahogy azt a címből sejteni lehet. Itt ugyanis a hölgyeké a közmondásos elsőbbség, a célközönségben és a meghatározó nézőponttal bíró szereplők között egyaránt (másrészt tény az, hogy a sorozat üdvözlendő módon egyértelműen szakít a fent említett Shakespeare-i narratívával).

A címben megnevezett Woodville Erzsébet döntő hatással volt hazája történelmére – na nem a kezdeményező fellépésével, hanem mert „sárkányszemeitől” megigézve Richárd bátyja, IV. Edward elkerülte a dinasztikus házasság útját - tulajdonképpen furcsa, hogy nem vált gyíkemberes összeesküvés-elméletek központi figurájává -, ami, hogy mást ne mondjunk, legalábbis nem számít pl. tipikus erősnő-attribútumnak a popkultúrában.

Elsőszülött lánya, Yorki Erzsébet viszont éppenséggel dinasztikus házasság révén találta meg helyét a történelmi emlékezetben, mint VII. Henrik felesége, s így a két marakodó főúri ház kibékítésének, egyesítésének jelképe – a „zsarnok” Richárd megbuktatására összeesküvő klikk előzetes terveivel, továbbá a középkori nőideállal összhangban, amit édesanyjáról legalábbis kevésbé lehetett elmondani.

Ennek megfelelően a folytatás, A fehér hercegnő (Company Pictures, 2017), ahogy a címből ebben az esetben is látható, Erzsébetet és az udvarban betöltött szerepét helyezi középpontba a felemelkedő Tudor-dinasztia első éveiben, amikor [SPOILER] a trónkövetelők még nem tűntek el a színről, de a királyi párt a családi tragédiák egyelőre még megkímélték.

Férjura tehát mellékes karakter csak, akárcsak a korábbi sorozatban a York-uralkodók, sőt az ő sármjuknak, határozott fellépésüknek is híján van, és ezért anyja és felesége árnyékába kényszerül. Másrészt végső soron kiegyensúlyozott szerepeltetése már önmagában az újdonság erejével hat a televíziózás történetében, és ezért pozitív fejleménynek tekinthetjük. VII. Henrik többnyire színtelen figurája elől ugyanis az utókor figyelmét elhalászta elődje és utódja egyaránt: riválisa, III. Richárd és nem kevésbé hírhedt, mellesleg a felnőttkort egyedül elérő fia, VIII. Henrik. Vele a dinasztia férfiága ki is halt, ami [SPOILER] a fent említett tragédiák mellett újabb bizonyíték a sztoriban megjelenő átokra, már ha az ember nem valamilyen tudományos alapú világnézet híve. Ennek beteljesedését a sorozat valamennyire sejteti ugyan, de be nem mutatja, mivel ennek a folytatásnak is volt ám folytatása, amire pedig mi nem tértünk ki a mostani adásban. Jó szórakozást kívánunk!