A nyugati/nyugatos politikai közbeszédben olyan nekibuzdulással felemlegetett téma, mint az árnyékban bujkáló és alattomosan (fel)támadó fasizmus, nincs még egy. Ha ezt a jelenséget mi is ugyanúgy hajlandóak vagyunk belelátni bárkibe és bármibe, ahogy a veszélyeire figyelmeztetők általában teszik, akkor elmondhatjuk, hogy kulturális értelemben is számtalan esetben és formában bemutatott témáról van szó.

Ami azonban a szigorúan politológiai értelemben vett, (reálisan) létező olasz fasizmust, még korlátozottabb értelemben annak felemelkedését és hatalomra kerülését illeti, az azt feldolgozó történelmi filmet vagy sorozatot a magunk részéről igazság szerint nem tudunk megnevezni, legalábbis annak szülőhazáján kívül biztosan nem. De csak mostanáig volt ez a helyzet. A Sky Showtime ugyanis előrukkolt egy Magyarországon is elérhető minisorozattal, amely Antonio Scurati milánói irodalomprofesszor azonos című, egyébként magyarra is lefordított történelmi regénye alapján készült (M, a XX. század gyermeke). Természetesen szinte kiált azért, hogy a podcastunkban is foglalkozzunk vele, és az alkalmat szándékunkban állt időben megragadni. Magát a témát valószínűleg felesleges lenne itt bővebben írásban bemutatni, ezért ettől el is tekintünk.

Jó szórakozást kívánunk! A választott kísérőzenéjéért Marines Ita csatornáját illeti a köszönet.

A beszélgetésben visszautaltunk olyan sorozatokra és filmekre, melyekkel a podcastban már foglalkoztunk:

• Clash of Futures / Krieg der Träume (40. adás) – az „ők is ugyanúgy szocialisták, mint mi” (manapság a felvilágosult középutasok által igen kedvelt) érvvel előálló (és ezáltal elhajló) német kommunista aktivista karaktere ebben jelenik meg; mint azt utólag felfedeztük, Németországban a sorozat mellesleg elérhető az Apple TV-n
• Babylon Berlin (51. adás) – benne az utcán egymásba botló náci és kommunista plakátragasztó, akik a békés egymás mellett élést választják
• Trotz alledem! és Thälmann (61. adás) – az áruló „szociálfasizmus” leleplezésére vállalkozó keletnémet filmek
• A sivatag oroszlánja (99. adás) – fasiszta gyarmati rendcsináló politika a gyakorlatban

Az elmondottakat illő helyesbítenünk ill. kiegészítenünk az alábbiakkal:

• A rendező angol származású, nem amerikai; a választott kísérőzenékre ez mindenesetre inkább ad kézenfekvő magyarázatot
• Mussolini szeretője, múzsája, patrónusa és tanácsadója, továbbá későbbi életrajzírója pontos nevén Margherita Sarfatti
• Az alacsonyabb beosztásúak erőszakos hatalomátvételére vonatkozó japán kifejezés, amire egy ponton utaltunk, a gekokudzsó
• Csak hogy a nyelvtannácikra (vagy ebben az esetben inkább nyelvtanfasisztákra?) is tekintettel legyünk: az első világháborús olasz gyalogság rohamosztagosa helyesen ardito, többes számban pedig arditók/arditi, nem pedig „arditik”; a Freikorps kifejezés esetén is indokolt lett volna az eredeti kiejtést használni, amerikai kulturális dominancia ide vagy oda
• Balbo légügyi miniszter tábornoki minőségében rendeztetett addig soha nem látott méretű alakzatokba hazai gyártmányú repülő csónakokat (nem pedig hidroplánokat, ha ismét szőrszálakat akarunk hasogatni) és indította ezeket látványos tengerentúli PR-utakra; ezután légimarsallá léptették elő
• Érdekes módon a Mussolinit hideg leereszkedéssel fogadó, de végül azért egy mocskos alkut megkötő gonosz bíboros – leginkább újateista vloggerek kontentjébe kívánkozó – karaktere a sorozatra vonatkozó semmilyen forrásban nincs nevesítve, ellentétben a számos többi megjelenített valóságos történelmi személyiséggel; csak azt tudjuk feltételezni, hogy a Szentszék érzékenysége állhat a döntés hátterében
• Talányos fasiszta számtan szerint a Duce egy mindössze 70 ezer fős kontingenstől várta a Görögország feletti gyors győzelmet abbéli meggyőződésében, hogy a védők létszáma úgysem haladja meg a 30 ezret , ami a valós szám tizede volt