Erzsébet idõvel megtanulta, hogyan érje el céljait az udvarnál, és olyan életet kezdett élni, amely megfelelt saját elképzeléseinek. Ezentúl kizárólag csak azt tette, amihez kedve volt, és egyre gyakrabban tagadta meg a császárné hivatalos szerepkörét. A császári pár elhidegült egymástól. Erzsébet mágikus vonzalmat érzett a végtelen óceán iránt, és arról álmodozott, hogy szabadon szárnyalhat, akár a sirály: „Hontalan sirály vagyok...“ Erzsébet nagy utazásokat tett, és menedékhelyeket keresett, olyan helyeket, ahol szabadon élhetett. Ilyen menedékhelynek számított a Budapest melletti gödöllõi kastély, a bécsi Hermes-villa a lainzi állatkertben, valamint az Achilleion a görög Korfu szigetén. Itt a kedvenc görög mitológiai hõsérõl elnevezett gyönyörû villát építtetett pompeji stílusban, és értékes ókori mûalkotásokkal rendezte be. De a mindig nyughatatlan császárné kis idõ múlva még az Achilleion iránt is elveszítette érdeklõdését, s el is akarta adni. Erre azonban már csak halála után került sor.

A fiatal kora óta verselõ Erzsébet egyre gyakrabban menekült az ábrándos költészetbe. Szerette Homéroszt, és eszményképe, Heinrich Heine által ihletve számtalan verset írt, amely csalódottságáról, mélabújáról és vágyairól mesél, de ugyanúgy tanúskodik embergyûlületérõl és fokozott elszigetelõdésérõl is. Erzsébet a Shakespeare Szentivánéji álmában szereplõ Titánia tündérkirálynõvel azonosította magát. Ferenc József Erzsébetnek még a bécsi lainzi állatkertben található Hermes-villában lévõ hálószobáját is a Szentivánéji álomból vett jelenetekkel festette ki, hogy szeretett feleségének örömet szerezzen. A villát Erzsébet „Titánia varázskastélyának“ nevezte.

„Csak ne kelljen sokáig egy helyen ülni!“ – írta Erzsébet. Erzsébet messzeség iránti elvágyódása egyre erõsödött, s minél távolabb került Bécstõl, annál jobban érezte magát. Azzal az ürüggyel, hogy rossz az egészsége, nagy utazásokat tett, idegen országokat és kultúrákat akart megismerni. Fõleg a hajóutakat szerette, különösen ha erõsen hullámzott a víz, mert akkor nagyon közel érezte magát az elemekhez. Jachtjának fedélzetén volt egy üvegpavilon, ahonnan szabad kilátása nyílt a tengerre. Volt, hogy a tenger annyira viharos volt, hogy a legénység már az életéért rettegett, akkor a fedélzeten egy székhez kötöztette magát és kijelentette: „Úgy teszek, mint Odüsszeusz, mert hívogatnak a hullámok.“.

A császárné 63 részbõl álló kézi patikája számos mustártapaszon, mullpólyán, krémen és üvegcsén kívül kokaininjekciót is tartalmazott, ami mai szemszögbõl felettébb érdekesnek tûnik. Az ópiumkészítményeket annak idején másképp használták az orvoslásban, mint napjainkban. Miután ismerték a kokain görcsoldó és hangulatjavító hatását, menstruációs panaszok esetén és a változó korban intravénásan adták be.

Amennyire igénytelen volt Erzsébet a hajóútjai során, annyira fényûzõen alakították ki a kizárólag neki épített udvari szalonkocsit, amellyel egész Európát beutazta. Az udvari szalonkocsi lakószalonjának a rekonstrukciója látható itt. Az eredetiben megõrzött hálókocsi a Bécsi Mûszaki Múzeumban tekinthetõ meg.

„Az úticélok csupán azért kívánatosak, mert közöttük van az utazás. Ha valahol megérkeznék és tudnám, hogy onnan soha többé nem távolod nék el, akkor egy paradicsomi tartózkodás is pokollá válna számomra“ – írta Erzsébet. Nyughatatlansága egyre fokozódott. Mind családja, mind bizalmasai egyre inkább aggódtak a mélabús császárnéért. Lánya, Mária Valéria 1897-ben a következõ sorokat írta naplójába: „Sajnos édesanya sokkal inkább, mint valaha, egyedül akar lenni… és csak szomorú dolgokról beszél.“ 1898 májusában pedig ezt írta: „...az a mély szomorúság, amely korábban csak néha-néha telepedett anyára, most már örökös kísérõjévé vált. Ma anya ismét azt mondta, hogy gyakran vágyik a halálra...“

1898 szeptemberében Erzsébet többhetes kúrán tartózkodott a Montreux melletti Territetben. Udvarhölgyével, Sztáray Irmával szeptember 9-én kirándulást tett Prégnybe, hogy meglátogassa Rothschild bárónõt. Este Genfbe utazott, az éjszakát is ott töltötte, másnap akart visszautazni Montreux-be. Mint mindig, most is álnéven, Hohenembs grófnéként vett ki szobát a Beau Rivage szállodában, hogy ne ismerjék fel. Indiszkréció folytán azonban egy másnapi genfi újságban megjelent egy hír, hogy az osztrák császárné a szállodában szállt meg. Ezt a hírt az olasz anarchista, Luigi Luccheni is olvasta, aki valójában azért jött Genfbe, hogy meggyilkolja az orléansi herceget. A herceg az utolsó pillanatban azonban megváltoztatta útirányát, és mégsem utazott Genfbe. Ez azonban kevéssé zavarta Lucchenit, hiszen a véletlen sokkal prominensebb áldozatot sodort az útjába. Szeptember 10-én délelõtt Erzsébet még vásárolgatott és felkereste kedvenc cukrászdáját is. Délben akart hajóra szállni, hogy visszautazzon Montreux-be. Luccheni a kikötõhöz vezetõ úton várta lesben, a császárnéra vetette magát, és ráspolyt döfött a szívébe. Erzsébet a földre rogyott, majd rémülten fel is állt, és abban a hiszemben, hogy csak ellökték, gyorsan a hajóra sietett, nehogy lekésse. Nem sokkal késõbb a császárné összeesett, és csak a fûzõje megnyitásakor fedezték fel az apró szúrt sebet. A hajó azonnal visszafordult, a halálosan megsebesített császárnét visszavitték a szállodába, ahol rövidesen azonban meghalt. Amikor Ferenc József megkapta a hírt, csak annyit mondott: „Nem is tudják, mennyire szerettem ezt a nõt.“.

Innen juthatunk a császári pár történelmi lakosztályaiba. Elõször Ferenc Józsefébe, s ehhez csatlakozik aztán Erzsébet magánlakosztálya.

Ferenc József a Birodalmi Kancellária épületét választotta ki lakosztálya számára. A hivatali helyiségek mellett itt voltak magán-lakórészei is, melyeket 1916-ban bekövetkezett haláláig használt. A császár hetente kétszer tartott audienciát, az idõpontokat a Bécsi Újságban (Wiener Zeitung) tették közzé. Miután valaki személyes idõpontot kapott, a díszes császári lépcsõházon keresztül juthatott ebbe a terembe, ahol addig várakozott, míg bebocsátották az audienciaszobába. A falakat három óriási falfestmény díszíti, melyeket Johann Peter Krafft festett 1832-ben. A képek Ferenc József császár nagyapjának, a német-római császárként II., osztrák császárként I. Ferenc életének eseményeirõl mesélnek.

Itt a császár állva fogadta az audienciára érkezõket, és utána õ vitte a szót. A pulpituson feküdt az audiencialista, amelyen az audiencián résztvevõk sorrendje és érkezésük indoka szerepelt. A kihallgatáson lehetett bemutatkozni a császárnak vagy valamely kitüntetésért köszönetet mondani, esetleg kegyelmet kérni saját vagy hozzátartozók részére, vagy bármilyen magánügyet elõterjeszteni. Mivel Ferenc József egy-egy délelõtt akár száz személyt is fogadott, az audiencia rendszerint csak néhány percig tartott. A császár általában enyhe fõhajtással fejezte be a kihallgatást.