Mozinet Nagylátószög

A filmadaptációk mentették meg az amerikai képregényipart / Kránicz Bence & Kovács Gellért (A kis Nicolas - Eljött a boldogság ideje!)


Listen Later

Kránicz Bence filmkritikus és egyetemi oktató, sokat foglalkozik filmes műfajelmélettel és animációval is. Vele beszélget Kovács Gellért a Mozinet Nagylátószög új adásában a Cinegón már elérhető A kis Nicolas - Eljött a boldogság ideje! című animációs film kapcsán. A kis Nicolas-ban a világ egyik legismertebb francia gyerekkönyv-sorozatának címszereplője, a csínyekre állandóan kapható francia kisfiú az egész családot lenyűgöző animációs filmben elevenedik meg. A film hűen visszaadja az eredeti könyvek hangulatát, miközben mind a történelmi, mind az alkotók személyes élményei alapján ismerjük meg a művek keletkezését.

„Szerintem egy francia nagyon megsértődne azon, hogy a képregény egy amerikai művészeti ág, mert az európai képregénykultúra az nagyon is eleven volt a harmincas évektől. És aztán pedig az az időszak, amiről A kis Nicolas is már szól, egy valóságos boomot hoztak a francia nyelvű képregénykultúrában. Az más kérdés, hogy kevésbé volt exportképes, mint az amerikai.”

A beszélgetés során Kránicz Bence kitér arra, mik is az amerikai, az európai és az ázsiai képregények sajátosságai. A francia képregények műfajilag legalább olyan színesek, mint az amerikai és a japán társaik, csak hosszú távon kevésbé váltak exportképesnek. Ezzel szemben az amerikai szuperhősképregények a rendszerváltás után szinte elárasztották a magyar piacot is.

„Nagy különbség a francia és az amerikai képregénykultúra között, hogy az amerikaiban a szuperhős műfaj vitte a prímet, és mind a mai napig is ez a legnépszerűbb műfaj. Franciaországban a science fiction, a különféle kalandműfajok, bűnügyi műfajok mindenből meg lehet találni nagyon magas színvonalú albumokat és nagyon népszerű albumokat is.”

A ma már leginkább film franchise-okból ismerhető amerikai szuperhősök teljesen letarolták a mainstream képregénypiacot. Kránicz szerint az adaptációk és a képregények között oda-visszahatás figyelhető meg, mert ezek a filmes feldolgozások teszik lehetővé, hogy bizonyos képregény sorozatok máig futhatnak. Az adaptációk nélkül ugyanis már vélhetőleg nem lennének elég széleskörben ismertek.

„Lehet, hogy a hardcore képregényrajongók most vitatkoznának velem, mert azt mondanák, hogy régen minden jobb volt, de én azt gondolom, hogy jobbak a szuperhős képregények, mint évtizedekkel ezelőtt, méghozzá éppen azért, mert hogy ha csökken az olvasóközönség, akkor el lehet kezdeni kísérletezni.”

Az elmúlt évtizedekben megfigyelhető ugyan egy erős visszaesés a képregények olvasottságában, de Kránicz szerint ez lehetőséget ad arra, hogy egyes sorozatok kísérletezőbbé válhassanak. Így volt ez az egyik Pókember sorozattal is, ahol egy afro-latino származású fiú, Miles Morales ölthette magára a szuperhős ruháját, ezzel reprezentálva az Egyesült Államok két legnagyobb kisebbségét egyszerre.
Fejezetek
00:00 Bevezetés
02:16 Hogyan alakultak ki a mai képregényfilmes franchise-ok?
06:48 Európai, ázsiai és amerikai képregények – mi a különbség?
14:15 Miért a szuperhős képregények terjednek a legjobban?
17:24 Kísérletezőbbek a szuperhős képregények ma, mint régen?
19:56 A kis Nicolas és egyéb animációs adaptációk
21:48 Képregényre adaptált filmek
24:39 A képregényadaptációk megcsömörlése
A kis Nicolas - Eljött a boldogság ideje! már elérhető a Cinegón!

https://cinego.hu/filmek/a-kis-nicolas
A Mozinet hivatalos felületei:
Facebook: https://www.facebook.com/mozinet
Instagram: https://www.instagram.com/mozinetfilmek
TikTok: https://www.tiktok.com/@mozinet.tiktok
YouTube: https://www.youtube.com/@mozinet

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Mozinet NagylátószögBy Mozinet


More shows like Mozinet Nagylátószög

View all
Filmvilág Podcast by Film Világ

Filmvilág Podcast

4 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

Az Utazási Podcast by Mátai András

Az Utazási Podcast

8 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Hold After Hours by Hold Alapkezelő

Hold After Hours

4 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

23 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

6 Listeners

Könyves Magazin by Könyves Magazin

Könyves Magazin

0 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Magyar Hang podcastok by Magyar Hang podcast

Magyar Hang podcastok

1 Listeners

Full HD Klub by Klubrádió

Full HD Klub

0 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners