HWSW podcast!

A szétszteroidozott diversity alkonya (kraftie #48)


Listen Later

Az egyenlő bánásmód, a befogadás vitathatatlanul fontos értékek. Amikor viszont évtizedekben mérhető társadalmi folyamatokat akartak pár év alatt lezavarni profitorientált cégek asszisztálásával, DEI csomagolásban, a várt eredmény elmaradt. A 48. adásban tét nélkül rohangáltunk egy aknamezőn.
A téma igazi ingovány, rettenetesen megosztó. Ez a podcast is közel 2 évig tengődött az ötletlistán, mire sok nekifutás után, egy hete végre felvettük. Hazudnánk, ha azt mondanánk, véletlen, hogy pont most foglalkozunk vele.
Az amerikai elnökválasztás után változott a klíma, a nagy informatikai cégek (nem csak ők) egymás után farolnak le az immár teljesen elhasználódott, DEI (Diversity, Equity, and Inclusion) címke alatt futó programjaikról. A kormányzati támogatás és elvárások mentén szerveződő DEI programok voltak hivatottak a cégkultúrába csepegtetni az egyenlő bánásmód és befogadás normáit - Magyarországon is. Az egészségtelen szintre gyorsított programok számos helyen kisiklottak, hiszen egyenes következményük lett a pozitív diszkrimináció, a vállalati megosztottság.
A cégek sokáig azzal áltatták magukat és a közvéleményt is, hogy mindennek pénzben mérhető haszna, masszív többségi társadalmi bázisa van, miközben mind a cégeket, mind a társadalmakat polarizálta, a folyamat pedig ideológiai állóháborúvá silányult az egész világon. A programok a gazdasági nehézségek, és a leépítések miatt már választás előtt is csak a kirakatban ketyegtek, miközben a DEI által nyitott állások már régen felszívódtak az IT szektorban is. Trump győzelme pedig kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a DEI programokat immár felvállaltan is bezárja a Meta, az Amazon és a többi cég. A programok alapját adó normák azonban velünk maradnak, velünk is kell hogy maradjanak, de immár lassú patakként csörgedezve, szteroidok és DEI máz nélkül. A podcast vendége Batiz Eszter szervezetfejlesztő volt, aki korábban részt vett vállalati DEI programok kidolgozásában.
Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a YouTube csatornánkon, és immár Youtube Music-on is.
Az adásban elhangzott hivatkozások a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, és a többi hallgatóval.
https://discord.hwsw.hu/
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

HWSW podcast!By HWSW


More shows like HWSW podcast!

View all
Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

43 Listeners

HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

12 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

8 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

6 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

23 Listeners

Hold After Hours by Hold Alapkezelő

Hold After Hours

4 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

3 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

444 by 444

444

22 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Concorde Podcast by Concorde

Concorde Podcast

0 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

62 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

4 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners