Forrás: Fortepan 147070

Anyanyelvi témát feszegetett az Anno Budapest december 14-i adása. Mindannyian ismerjük azt a kellemetlen pillanatot, amikor a szánkból kicsúszik egy szó, ami után értetlenül bámulnak vissza tánk, mintha legalábbis marslakók lennénk. „Mi az, hogy macok?” – kérdezheti a frissen beköltözött szobatárs, miközben mi teljesen természetesnek tartjuk, hogy a lapcsánkára (bandurák, bere, beré, berét, berhe, bodag, bramborák, cicedli, cicege, enge-menge, görhöny, harula, huláble, kremzli, krumplibaba, krumplimálé, krumpliprósza, lapotya, lapotyka, lapsi, lepcsák, lepcsánka, lepkepotyi, mackó, matutka, nyist, pacsni, pacsa, placki, ragujla, recsege, röstiburgonya, rösztike, taccs, tócsi, tócsni, toksa) pont ez a megfelelő kifejezés. Aztán kiderül, hogy ezt csak a nagymamánk használta, aki viszont az ő családjából/falujából hozta magával, és máris egy olyan nyelvi különlegességgel gazdagodtunk, ami sehol máshol nem létezik – csak a fejünkben, és talán még pár rokon emlékezetében.