Forrás: Fortepan 89820

A modern ember életének talán legabszurdabb rituáléja az ingázás. Minden reggel emberek tízezrei préselődnek be járművekbe, hogy aztán másfél órát töltsenek el azzal, amit otthon 15 perc alatt megoldhatnának – ha a főnökük nem lenne megszállottja a személyes jelenlétnek. Persze sok munka van, amit nem lehet home office-ból végezni, és régen még inkább így volt ez. Rengetegen szálltak fel vasárnap délután a „fekete vonatra”, hogy Szabolcsból Budapestre utazzanak, ahol hét közben dolgoztak, hogy megélhetést biztosítsanak családjuknak. Ma pedig már az országhatárt is tízezrek lépik át, az osztrák fizetés sokkal jobb, akár napi 80-100 kilométerre is megéri elutazni. De tényleg mindig megéri? Az agglomerációból Budapest felé tartó reggeli dugóban állva van időnk elgondolkodni azon, hogy vajon megérte-e a kertvárosi idill, ha cserébe naponta három órát töltünk útközben. A válasz persze egyértelmű: dehogy érte meg. De már mindegy, hiszen felvetük a hitelt a házra. Sokaknak viszont tényleg a túlélést jelenti az ingázás, mert egyáltalán nincs munkalehetőség a környéken.