Jelen Podcast

Bárki, aki kiáll a béke mellett és az ukrajnai háború folytatása ellen, az orosz ügynöknek számít


Listen Later

A Nyílt Sisak legújabb adásában szó volt arról, hogy hosszabb távú, stratégiai együttműködést kötött a DK, az MSZP és a Párbeszéd. A három párt közös EP- és fővárosi listát állít a június 9-i választáson, és a 2026-os országgyűlési választáson is együtt indulnak. Vendégeink beszéltek arról is, hogy a DK a Momentummal is széles körű megállapodást írt alá, így a tavaly emlegetett többé „befogott orral” sem működnek együtt narratíva megdőlt, hiszen a megállapodás egyik sarokköve, hogy mindkét párt kölcsönösen támogatja a másik fél 2019-ben győztes polgármestereit.
A következő témában gyökereitől kezdve elemezték a Kádár-rendszerig visszanyúló végrehajtó-maffia hálózatot. Az adásból kiderül, milyen kapcsolatban áll a rendőrséggel, a katonai elhárítással, az igazságszolgálatás más szereplőivel. Megtudjuk, hogyan élte túl a rendszerváltást és a kormányváltásokat, és évtizedek óta milyen dinasztikus családi kapcsolatok tartják össze, ahogy azt is, hogy Magyar Péter jogi képviselője Dr. Bárándy Péter is mélyen érintett ebben a maffiahálózatban. Az, hogy megoldást jelent-e egy új alkotmány a beszélgetőpartnerek szerint, ez is kiderül az adásból.
Végül megtudjuk, kit talált meg Magyarországon az a cseh kémelhárítás, amely kormány az egyik legnagyobb haszonélvezője az ukrajnai háborúnak, és kiderül Szakács Árpádnak van-e szerepe van az orosz befolyásolási hálózathoz, s hogy milyen rágalmakkal állt elő Hadházy Ákos a közösségi oldalán. Az is nyilvánvalóvá válik a beszélgetés során, hogy bárki, aki kiáll a béke mellett és az ukrajnai háború folytatása ellen, az orosz ügynöknek számít, hiszen nyakunkon vannak az EP-választások és beindult a politikai kampányok egyik nagy fegyvere a karaktergyilkosság.
Vendégek: Ábrahám Róbert (médiaszemélyiség), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista), Dr. Tóth Máté (ügyvéd, energiajogász)
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Jelen PodcastBy Magyar Jelen


More shows like Jelen Podcast

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

14 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

6 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

23 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

14 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

23 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

54 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

1 Listeners

Magyar Hang podcastok by Magyar Hang podcast

Magyar Hang podcastok

1 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

4 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

4 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

5 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners