Kedves Csipetnyi Nő hallgatók!
A következő két epizódban Dr. Takács-Tóth Diánával fogok beszélgetni, aki vegyész, aromaterapeuta és a Diadeur illóolaj márka tulajdonosa.
A mai adásban leginkább Dia életútjáról és tapasztalatairól fogtok hallani.
Dia megosztja velünk, mit adtak neki a tanulmányai, mit tanult meg az elmúlt évek alatt önmagáról, a vállalkozói létformáról, illetve többek között azt is, mely tapasztalatok segítik őt jelenleg a termékfejlesztés és a munkája során.
Mivel annyi témát felsorakoztattunk az első telefonbeszélgetésünk alkalmával, hogy két adást is meg tudunk ezekkel tölteni, ezért a mai, első részben az állandó kérdések helyett egy kis meglepetéssel készültünk számotokra. Ha kíváncsiak vagytok, mit ajánl a szakember nekünk, nőknek, amivel segíthetjük a nőiségünk és nőiességünk megélését és kibontakozását, akkor mindenképpen tartsatok most velünk az epizód végéig!
Pár héten belül pedig érkezik a második adás is, ahol már kifejezetten illatfellegben fogunk fürdőzni, hiszen a központi témánk az aromaterápia lesz, annak csodálatos, gyógyító hatásaival, illetve rengeteg hozzáértő tippel és tanáccsal együtt.
Gyertek, töltsük együtt inspirálódva a következő egy órát!
Diát itt találod meg:
INSTAGRAM: @diadeur
FACEBOOK: https://www.facebook.com/diadeur.illoolajok
HONLAP: https://diadeur.hu/
Csipetnyi Nő:
INSTAGRAM: @csipetnyino
FACEBOOK: https://www.facebook.com/csipetnyino