J. Kovács Judit 2009-ben indította el a baba-mama foglalkozást, ami mára kerekítő mintacsoport, valamint mintaóvoda- mintabölcsőde program, pedagógusoknak módszertani képzéssé bővült ki. Anyukák, apukák és gyerekeik használják a magyar ölbeli játékok és mondókák hagyományát, ami már 170 helyszínen 250 csoportban elérhetők. Három gyerekes anyukaként nemcsak szakmai szemmel ejtetté rabul a népi a mondókák. 2006-ban baba-mama foglalkozásokat indított el, ekkor még nem Kerekítő néven. 2008-ban mondókás honlapot hívta életre ölbeli játékos hangtárral. 2009-ben jelent meg első népi mondókás könyve, mely Szép Magyar könyv díjat nyert. Ennek oldalain már Kerekítő manó is ott volt. Az ő bábfigurájával folyt tovább a foglalkozás immár Kerekítő mondókás móka és bábos torna néven.
Kerekítő név szimbolizálja, hogy egy igazán pici gyerek számára a szerettei ölében lesz kerek és teljes a világ. Alapvetően a 0–3 éves korosztálynak szólnak a mondókák és az ölbeli játékok, de az óvodások számára is érdekesek: a Kerekítő manó adventi mondókatára vagy a Kerekítő Évkerék című gyűjteményt például családi kötet, több korosztálynak szólnak.
Kócza Enikő óvodapedagógusként Bécsi Magyar Iskolaegyesületnél dolgozott. Az ösztöndíjas időszakot követően egy osztrák óvodában helyezkedett el. A magyar nyelven történő pedagógiai munka nagyon hiányzott a mindennapjaiból, egy év után ismét átvette az Iskolaegyesület óvodás csoportját és a bölcsődés foglalkozást. Az édesanyjától és nagymamáját, valamint az egyetemi oktatóitól tanult magyar népdalokra és gyermekdalokra építve tartja foglalkozásait a Bécsben és Bécs környékén élő magyar családoknak. A mindennapok során használt dal- és mondókaanyag bővítésének céljából elvégezte a Kerekítő módszertani tanfolyamot és már 2 éve tart ilyen foglalkozásokat.
https://www.facebook.com/kerekito.hu
https://www.youtube.com/@kerekitovideok/videos
https://www.instagram.com/kerekito.mondoka
https://linktr.ee/kerekito
Kerekítő Bécsben: https://ungarischlernen.at/news/4/hauptseite
https://www.facebook.com/kerekito.at
https://egyszervolt.hu/vers/kerekito.html
0:00 Beköszönés
2:00 Kerekítőhöz vezető út
6:15 Népzenei hagyomány gazdagsága: 34 ezer népi játék
6:40 Drámapedagógia, Gabnai Katalin, színműíró, kritikus, egyetemi tanár
7:00 Hagyományok Háza és Sándor Ildikó, néprajzkutató
7:30 9 év gyes
8:50 Népzene Enikőnél
9:50 Janikovszky Éva (2023)
11:40 Kányádi Sándor: Kerekítő
13:00 Milyen volt Kányádi Sándorral találkozni
14:00 15 év: 80 kollega, tobb mint 250 csoport, 7 ország
15:00 Kerekítő Bécsben
16:20 Kiadványok, 23 könyv
18:30 Vándorkiállítás
19:30 Különbség más baba-mama foglalkozásokhoz képest
21:40 Aktuális bécsi program
22:10 Jövőbeli tervek
24:37 Elköszönés
----------------------------
🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! - Köszönöm! 🙏
További linkek hozzám:
👉https://meregattila.de/
👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja
👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila
👉Instagram: https://www.instagram.com/vilagjarokklubjabecs/
👉Fb oldal: https://www.facebook.com/pg/vilagjarokklubjabecs
👉Fb csoport: https://www.facebook.com/groups/667224653811137
👉Podpad: https://podpad.hu/vilagjarok-klubja-becs
👉Anchor: https://anchor.fm/attila-mreg
👉Apple podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/vil%C3%A1gj%C3%A1r%C3%B3k-klubja-b%C3%A9cs/id1549267030
👉Google podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy80ODBjYmJmNC9wb2RjYXN0L3Jzcw==
👉Podtail: https://podtail.com/podcast/vilagjarok-klubja-becs/
👉Spotify: https://open.spotify.com/show/1bCG6zMzfdDPP89Sm1S6Vn
👉PocketCasts: https://pca.st/b78x9rjx
👉RadioPublic: https://radiopublic.com/vilgjrk-klubja-bcs-GO2xV1
👉Twitch: https://www.twitch.tv/vilagjaro
📧 E-mail: [email protected]
Ausztriában, Bécsben élek.
🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859
Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!