Direkt36 Podcast

Direkt36 podcast #109 – Miért fél Kína annyira a kritikusaitól, hogy külföldön is megfélemlíti őket?


Listen Later

Tavaly ősszel jelent meg Marton Kamilla cikke, amelyet az Egyesült Front, a Kínai Kommunista Párt szervezetének magyarországi tevékenységéről írt.
Most újabb Kínát érintő témát dolgozott fel egy nemzetközi tényfeltárás keretében, ennek eredménye lett a „Kína külföldi megfélemlítő akciói után nyomoztunk, feltűnt egy budapesti szervezet elnöke is” című cikke.
Ez a cikk arra is jó alapot adott, hogy ne csak a korábban Budapesten nagyon aktív kínai férfiról beszélgessünk (még Jackie Chen magyarországi látogatásának megszervezésében is részt vett!), aki Genfben tibeti diplomatát félemlített meg, hanem tágabb értelemben is megismerjük a kínai külpolitikát.
Szóba került, hogyan látják a pártban a Nyugatot, mit gondolnak a Donald Trumppal vívott vámháborúról és hogy viszonyulnak Európához.
Mindezekről Kamilla mellett Soós Kingát, az ELTE egyetemi tanársegédjét kérdezte a műsorvezető, Galavits Patrik.
Marton Kamilla cikke:
www.direkt36.hu/kina-kulfoldi-meg…rvezet-elnoke-is/
Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez!
www.direkt36.hu/tamogass-minket/
Adód egy százalékának felajánlásával is támogathatsz minket:
www.direkt36.hu/1szazalek/
Borítókép: ICIJ
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Direkt36 PodcastBy Direkt36

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

1 ratings


More shows like Direkt36 Podcast

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

12 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

44 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

2 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Concorde Podcast by Concorde

Concorde Podcast

0 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

59 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners