A mai epizód témája a modern feminizmus, amit a múlt héten már feldolgoztam egy cikkben, amit ide kattintva tudsz elolvasni. Nagyon ajánlom a cikk megnézését is, mert nagyon sok frappáns képpel egészítettem ki, amit a podcast adásban nem tudok megmutatni, de többször is hivatkozom rájuk.
A 21. századi Magyarországon gyakran szembesülünk azzal, hogy látszólag megvan minden jogunk nőként, amikkel a férfiak is rendelkeznek, valójában viszont ordító a különbség a két nem lehetőségei és megítélése között.
Ebben az epizódban sorra veszem, hogy milyen jogaink vannak és a való életben mennyire tudjuk érvényesíteni ezeket a jogokat.
Tehát ebből az epizódból megtanulhatod, hogy
miért tűnik úgy, hogy egyenjogúság van
miért nem fair az arab nők példájával dobálózni
hogyan nyilvánul meg a valóságban az, hogy nőként tanulhatok, dolgozhatok, lehet saját keresetem, vezethetek autót, megválaszthatom a partneremet, szabadon öltözködhetem, biztonságban érezhetem magam, eldönthetem mikor és kivel alapítok családot és egyáltalán alapítok-e, szabadon kifejezhetem az érzelmeimet és a véleményemet
miről "felejtkeznek el" azok, akik szerint már bőven egyenjogúság van
mi az az áldozathibáztató attitűd
mik a reprodukciós jogok és miért van többletfelelősség a nőkön a szexben
milyen sztereotípiák és előítéletek élnek még ma is
miben nyilvánul meg a szexizmus és a tárgyiasítás
mi az a kettős mérce
mi a baj a szexista viccekkel, a füttyögéssel és a catcallinggal
miről szól valójában ma a feminizmus és miről nemHa hasznosnak találtad ezt az adást, megköszönöm, ha megosztod. :)
Instagram: https://www.instagram.com/eletfuszerezo.hu/
Honlap: https://www.eletfuszerezo.hu/
Patreon: https://www.patreon.com/eletfuszerezo
Hírlevél: https://www.eletfuszerezo.hu/hirlevel/