Partizán Podcast

Életútinterjú FAM-mal | PartizánPOP


Listen Later

Farkas Attila Márton esszéista, végzettsége szerint egyiptológus, kultúrantropológus, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára. Ezentúl részt vett az FKgP újraalapításában és az LMP megalapításában is. Egy ideig a nemzeti radikális, később pedig az alterglob balos szubkultúra része volt. Ugyanakkor a legtöbben az Apu azért iszik mert te sírsz nevű kocsmashow miatt ismerik, pedig írásaiból megismerhető a rendszerváltás utáni magyar, főképp liberális közbeszéd kritikája is, publicisztikái pedig egyaránt bírálták a NER-t és az újbaloldalt. Miközben munkásságában a spiritualitás mindig is fontosabb helyet foglalt el, mint a politika. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az alkímiáról, egyiptológiáról, buddhizmusról, az emberi tudat működéséről szóló művei. Életútinterjúnkban szó lesz nonkonformizmusról, első generációs értelmiségi létről, szittya nacionalizmusról, öngyarmatosításról, újfeudalizmusról, marxizmusról, buddhizmusról, centrizmusról, közéleti katarzisokról, Dopemanről, a Kónya-Pető vitáról, és arról is, hogy visítsanak-e a libsik. Tartsatok velünk!

A közösség lehetőség, a közösség felelősség.

Támogasd a Partizánt!

https://cause.lundadonate.org/partizan/szja

Iratkozz fel!

Értesülj elsőként eseményeinkről, akcióinkról, maradjunk kapcsolatban:

https://csapat.partizanmedia.hu/forms/maradjunk-kapcsolatban

Legyél önkéntes!

Csatlakozz a Partizán önkéntes csapatához:

https://csapat.partizanmedia.hu/forms/csatlakozz-te-is-a-partizan-onkenteseihez

Iratkozz fel tematikus hírleveleinkre!

Heti Feledy

https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledy

Vétó

https://csapat.partizanmedia.hu/forms/iratkozz-fel-a-veto-hirlevelere

A Partizán Podcast oldalait itt találod:

YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcast

Facebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/

A Partizán videóit itt tudod megnézni:

https://www.youtube.com/c/@Partizanmedia

További támogatási lehetőségekről bővebben:

https://www.partizanmedia.hu/tamogatas

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Partizán PodcastBy Partizán Podcast


More shows like Partizán Podcast

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

12 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

14 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

2 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

23 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

6 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

55 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

4 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners