Mozinet Nagylátószög

Elképesztő felelőssége van a filmkészítőnek / Dér Asia & Kovács Gellért / Mozinet Nagylátószög (DAU. Natasa)


Listen Later

“Elképesztő felelőssége van a filmkészítőnek abban, hogy akár a szereplő helyett is döntsön”

Az Anyáim története társrendezőjeként 5 évig követte az örökbefogadás előtt álló pár, Virág és Nóra viszontagságos történetét a szivárványcsaláddá válásig és azon túl, a január 4-én mozikba kerülő Nem halok meg című filmjében pedig egy galériatulajdonos küzdelmét mutatja be a hasnyálmirigyrákkal, aki a betegségben nem a tragédiát, hanem az újrakezdés lehetőségét látja. Dér Asia dokumentumfilm-készítőként sokszor szembesült már a rendező és az alanya közti személyes viszony dilemmáival, egy másik ember lefilmezésének etikai kérdéseivel. A Mozinet Nagylátószög új epizódjában Kovács Gellért filmkritikussal beszélget a DAU. Natasa című film kapcsán.

A DAU egy nagyszabású társadalmi és művészeti kísérleti projekt volt 2009 és 2011 között. Ilja Hrzsanovszkij rendező az ukrajnai Harkovban grandiózus, szinte városnyi díszletben teremtett újra egy ’50-as évekbeli szovjet kutatóintézetet és annak mindennapjait. Több mint négyszáz amatőr választotta az ukrán jelen helyett a szovjet hatvanas éveket, és költöztek be ide, hogy a nap 24 órájában a meghatározott karakterekben éljék az életüket. A kísérlet során a rendező folyamatosan 35 mm-es kamerákkal forgatott, a 700 órányi filmanyagből készült első bemutatásra kerülő játékfilm volt a DAU. Natasa.

„Gyomorgörcsöm lett ettől, nagyon felkavaró ez a film”

Kovács Gellért és Dér Asia a beszélgetésben kitérnek arra, mik lehetnek egy emberkísérlet morális kérdései, hogy átélhetővé tehető-e egy egyébként már széthullott diktatúra, és ha igen, annak mik az erkölcsi vonzatai.

„Ezek valós emberek, akik tényleg belefeledkeznek teljes mértékben a szerepükbe, és itt látunk nagyon intim részleteket veszekedés közben, látunk szexjelenetet, látunk nagyon-nagyon felkavaró részeg jeleneteket, ahol konkrétan megissza a vodkát a lány, és rögtön ki is hányja.”

A dokumentumfilm és a fikció határait feszegető film kapcsán szóba kerül a dokumentumfilm-rendezők víziója és felelőssége közti sokszor ellentétes viszony, mennyiben rendelhető alá a film alanya a rendező koncepciójának.

„Amikor több évig forgatunk egy szereplővel, akkor ott nagyon hamar elfelejtődik a kamera. És egyszerűen a stáb jelenléte, az nem a nyilvánosságot jelenti többé, és ezért olyan dolgokat is megmutatnak, megélnek kamera előtt, amit még a forgatás előtt soha nem gondoltak volna, hogy a nyilvánosság elé tárnak. Szerintem elképesztő felelőssége van a filmkészítőnek abban, hogy akár a szereplő helyett is döntsön és gondolkodjon.”

A szövegben felhasznált idézeteket szerkesztve közöltük.
DAU. Natasa a Cinego kínálatában: https://cinego.hu/filmek/dau-natasa

Résztvevők: Dér Asia, Kovács Gellért
Rendező: Orzói Kristóf
Operatőr: Rotera
Vágó: Nemes Tímea
Kreatív menedzser: Csata Hanna
Producer: Böszörményi Gábor
Hangmester: Lukács Péter Benjámin
Sminkes: Nevelős Emma

Fejezetek:
00:00 Bevezetés
02:16 DAU-projekt - mik egy emberkísérlet morális kérdései?
08:18 A dokumentarizmus határai - átélhetővé tehető egy diktatúra?
14:47 A dokumentumfilmes víziója és felelőssége
23:27 A DAU misztikuma, a néző bevonása a kísérletbe
27:27 Több száz óra nyersanyag, utómunka
31:16 A fikciós és a dokumentumfilm keveredése


A Mozinet hivatalos felületei:

Facebook: https://www.facebook.com/mozinet

Instagram: https://www.instagram.com/mozinetfilmek

TikTok: https://www.tiktok.com/@mozinet.tiktok

YouTube: https://www.youtube.com/@mozinet

Weboldal: https://mozinet.hu



...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Mozinet NagylátószögBy Mozinet


More shows like Mozinet Nagylátószög

View all
Filmvilág Podcast by Film Világ

Filmvilág Podcast

4 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

Az Utazási Podcast by Mátai András

Az Utazási Podcast

8 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Hold After Hours by Hold Alapkezelő

Hold After Hours

4 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

24 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

6 Listeners

Könyves Magazin by Könyves Magazin

Könyves Magazin

0 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Magyar Hang podcastok by Magyar Hang podcast

Magyar Hang podcastok

1 Listeners

Full HD Klub by Klubrádió

Full HD Klub

0 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners