A Magical Magyars legfrissebb adásában az U17-es válogatott Európa-bajnoki szereplésével kezdtünk. A csoportkörös kiesés okait, Belvon Attila és stábjának felelősségét, a tehetségek fejlődési lehetőségeit vizsgáltuk meg. Tükröt mutatott ez a szereplés a magyar labdarúgásnak?
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a Montenegró és Litvánia elleni Eb-selejtező mérkőzésekre a válogatott keretét. Visszatért Szappanos Péter, Callum Styles és Baráth Péter, újoncként kapott meghívót a kecskeméti Szalai Gábor - lehetett volna több KTE-játékos a keretben? Hiányzók, futballisták, akiket hiányolunk a névsorból, hamis kilences formációt hozhat a soron következő két meccs.
Az OTP Bank Liga utolsó fordulójában még mindig vannak nyitott kérdések. A dobogóért harcol a Debrecen, illetve a Puskás Akadémia. A Kecskemét már pénteken bebiztosíthatja ezüstérmét. A legfontosabb kérdés: Fehérvár vagy Honvéd? A Vasas magával rántja a Vidit? Nem sikerül a csoda a Kispestnek? Hétvégén minden kiderül.
Az adás zárásaként az NB II osztályozó találkozókról beszélgettünk, a kissé igazságtalan lebonyolítás a jelenlegi másodosztályú csapatokat segítheti, hiába készülhettek az NB III-as bajnokok az év eleje óta egy plusz párharcra.
Tartalom:
0:00 - Bevezető
0:58 - U17-es válogatott Eb-szereplése: kiesés a csoportkörben
5:16 - Az utánpótlás tornák hatása a felnőtt labdarúgásra - tükröt tartott az U17-es csapat a magyar futball hibáinak?
11:18 - Az U21-es válogatott is hasonló problémákkal küzd
13:50 - Jobb, önálló filozófiával rendelkező edzők - jobb, piacképesebb futballisták
15:47 - Keretet hirdetett Marco Rossi az Eb-selejtezőkre: egy újonc, visszatérők, hiányzók
30:20 - Az NB I 33. fordulójának beharangozója: Kecskemét - Kisvárda
35:33 - Az NB I 33. fordulójának beharangozója: Zalaegerszeg - Paks
39:22 - Az NB I 33. fordulójának beharangozója: Mezőkövesd - Ferencváros
42:31 - Az NB I 33. fordulójának beharangozója: Debrecen - Újpest
45:27 - Az NB I 33. fordulójának beharangozója: Vasas - MOL Fehérvár
48:38 - Az NB I 33. fordulójának beharangozója: Puskás Akadémia - Honvéd
51:34 - NB II-es osztályozók
Hosted by Ausha. See ausha.co/privacy-policy for more information.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices