
Sign up to save your podcasts
Or


Mobiltelefonok az iskolában: a Fidesz odacsap. Mobiltelefonok az iskolában: tiltsuk, ne tiltsuk? – forró téma az iskolakezdés előtt, így műsorunk egyik fő témája is ez volt. Na, meg a vasút: mindent lop a Fidesz, ha nincs más, akkor vasutat. Végül pedig, százával mondanak fel a gyermekvédelmisek. Akik pedig mindezeket átbeszélték Dévényi István műsorvezetése mellett: Ónody-Molnár Dóra, a Jelen újságírója és Csécsi László, a Magyar Hang munkatársa.
Lement a tűzijáték, bár volt azért izgalom, így nyilván a műsorunkból sem maradhatott ki a téma. Kell a tűzijáték? Nem kell? Ilyen legyen? Olyan legyen? Nos, hogy vendégeink mit gondolnak, az kiderül az adásból. Ahogyan az is, hogyan vélekednek az elmúlt napok másik forró témájáról: óvszermentes szívatás a gólyatáborban. Veszélyes kiállítás Debrecenben? Miért kerültek utcára a kárpátaljai menekültek? Erről mind szó esik a Flaszter augusztus 22-i adásában, ahol Dévényi István műsorvezetése mellett Markotay Csaba a Népszavától és Tompos Ádám, a Magyar Hang riportere beszélgetett.
Tévéztünk, söröztünk, betegeskedtünk, sportoltunk és úsztunk a Balatonban a Flaszter augusztus 15-i adásában, meglehet, csak elméletben. De ez nem olyan, mint a fejben sakk, sokkal izgalmasabb! Akik az intellektuális fürdőzésben ma részt vesznek: Farkas Melinda, a Magyar Hang lapszerkesztője és Herskovits Eszter, a Klubrádió szerkesztő-műsorvezetője. A házigazda-úszómester kivételesen György Zsombor.
A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük!
Engedély nélküli gyárak Magyarországon – ez volt az egyik téma legújabb adásunkban, majd vendégeink a tanárok helyzetével folytatták: újabb körmös a pedagógusoknak? De szóba került az is, hogy 220 ezret keres egy kormányhivatalnok? Kudarcot vallott egy teljes generáció – vagy mégsem? – hogy ez mit jelent, az kiderül műsorunkból, ahogyan az is, hogyan vélekednek a hatósági áras állami ünnepről.
Duplájára nőhet a családi adókedvezmény. Opni, megyünk opni. Kézigránátos betelefonáló – Magyar Péter így reagált. Mocsarat csapolna az Alapjogokért Központ. Ezek voltak az augusztus 1-jei Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Albert Enikővel és Rézsó Vincével beszélgetett.
Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop
Kihirdették: mit mutatnak a felvételi ponthatárok? Kastélyokba húzódna a NER. Végleg bedarálhatják Iványi Gáborékat. Magyar lélek, globális bajok. Ezek voltak a július 25-i Flaszter témái, Dévényi István beszélgetőpartnerei ezúttal Katona Mariann (Magyar Hang) és Bálint Orsolya (Népszava) voltak.
Orbán Viktor az Adrián. Mészáros Lőrinc yachtra száll. Gyurcsány és a független média. Megfő a klímabajnok. BMW az Operánál. Ezek a július 18-i Flaszter témái. Dévényi István műsorvezető ezúttal Katus Eszterrel (Átlátszó) és György Zsomborral, a Magyar Hang főszerkesztőjével beszélgetett.
Durvul a békeharc. Akkumulátorgyárak újratöltve. Közlekedési Múzeum a város szélén. 10 milliót ítéltek meg egy bátor pedagógusnak. Ezek a július 11-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Bodnár Zsuzsannával (Átlátszó) és Polgár Tóth Tamással (Debreciner) beszélgetett.
Orbán Viktor frakciót kalapál – erről is szó esett legfrissebb műsorunkban. De nem csak erről, hiszen támadásban a Szuverenitásvédelmi Hivatal, célpont lett az Átlátszó. Végül pedig egy tényleg mindennapjainkat érintő téma: gyorshajtók Budapesten – de hol a traffipax?
Lövik a független sajtót – két helyről is érkezett ilyen az elmúlt napokban, így vendégeink is beszéltek róla. Átlátszó, hogy épp az Átlátszó? – ez is a témához tartozik, hogy pontosan mit jelent, az kiderül a műsorból. Ahol az is szóba került, hogy nem jó ózdi gyereknek lenni, ezzel együtt pedig, miért nem téma az egészségügy? Végezetül pedig: fapados szigor.
From the publisher's feed

52 Listeners

13 Listeners

2 Listeners

6 Listeners

21 Listeners

0 Listeners

0 Listeners

20 Listeners

4 Listeners

52 Listeners

3 Listeners

0 Listeners

1 Listeners

0 Listeners

0 Listeners