Formula Podcast (2020–2025)

Formula Podcast (2020–2025)

By Formula.huSports
Download on the App Store

Formula Podcast (2020–2025) episodes

  • S02EP14 – Podcast: Bergerrel a DTM-ről és az F1-ről

    Elcsíptük és kifaggattuk Gerhard Bergert a DTM helyzetéről, az F1-ben megélt időszakokról, az idei kilátásokról, valamint a menedzsment frontján elért sikerek hátteréről is.

    Kevés elfoglaltabb ember van mostanság Gerhard Bergernél: az osztrák a DTM vezéreként a szabályrendszer-változás előtt álló népszerű bajnokságot igyekszik gatyába rázni, ám bokros teendői ellenére szakított időt arra, hogy a Formula Podcast megsorozza egy adag kérdéssel, amelyet a szerkesztőség és a hallgatótábor együtt állított össze. 

    A két fontos meeting közé beszúrt, szó szerint kutyafuttában megejtett diskurzus során szóba került az általa vezetett bajnokság helyzete, belekérdeztünk F1-es pályafutásának fontosabb fázisaiba, az első Magyar Nagydíjjal kapcsolatos emlékekbe és bátorkodtunk megkérdezni azt is: mire számít idén és jövőre a királykategóriában. 

    A műsor törzsgárdája a beszélgetés okán nemcsak a tízszeres nagydíjgyőztes karrierjének főbb mérföldköveit vette sorra, hanem azt is alátámasztották: az osztrák az elitkategória történelmének egyik legnagyobb mókamestere volt!

    *

     A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
     
    *
     
    FORMULA PODCAST
    Az Autósport és Formula Magazin műsora
    Hírek, vélemények, és minden, ami autósport

    Készítették:
    Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
    Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
    Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
    Hilbert Péter, technikus

    Support the show

    A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport

    1 hr 12 min
  • S02EP13 – Éledezik az F1

    A rövid nyugalmi időszak után a csapatok elkezdték bemutatni a 2021-es teremtményeiket, mi pedig egy laza beszélgetés keretein belül kitárgyaltuk az eddig látottakat, valamint az egyéb aktualitásokat.

    Az új évad közeledtének csalhatatlan jele, hogy elkezdődött az autóbemutatók időszaka! A Renault-ról Mercedesre váltó McLaren nyitotta a sort, az Alpha Tauri, az Alfa Romeo és a Red Bull pedig folytatta azt. Az első négy prezentáció után a műsor törzsgárdája a szokásos, kötetlen stílusban értékelte az első benyomásokat és tapasztalatokat, de szóba kerültek az elmúlt napok legérdekesebb hírei és aktualitásai is. Naná, hogy ezúttal is megpróbáltunk betekinteni a színfalak mögé – hallgassatok belénk!

    *

     A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
     
    *
     
    FORMULA PODCAST
    Az Autósport és Formula Magazin műsora
    Hírek, vélemények, és minden, ami autósport

    Készítették:
    Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
    Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
    Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
    Hilbert Péter, technikus

    Support the show

    A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport

    1 hr 47 min
  • S02EP12 – A Magyar Nagydíj igaz története

    Az idén 35 éves Hungaroring létrejöttének fantasztikus történetéhez az idők folyamán számtalan városi legenda is hozzácsapódott, de most itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, és kiderítsük az igazságot: hogyan jött valójában Magyarországra az F1?

    Legfrissebb adásunkban állandó szakértőink olyan különleges szemtanúknak adták át a helyüket, mint Tarnai Ágnes (Bernie Ecclestone akkori magyar tolmácsa), Szamos Miklós (a sportszakmai titkok mindenkori birtokosa), illetve Rohonyi Tamás (aki talán a legtöbbet tette a mogyoródi pálya és az első Magyar Nagydíj megvalósulásáért).

    A közel négy évtizedes történetet Bethlen Tamás kérdései alapján kezdik el leporolni a vendégek, és felidézik, kinek a fejéből pattant is ki valójában a szocialista futam ötlete. Kiderül, mekkora nehézséget okozott eljuttatni a száguldó cirkuszt az akkori Vasfüggöny mögé, és szóba kerül az is, hogy a leintés után éreztek-e eufóriát azok, akik részt vettek a mai mércével is gigantikus méretű vállalkozás megvalósításában.

    *

     A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
     
    *
     
    FORMULA PODCAST
    Az Autósport és Formula Magazin műsora
    Hírek, vélemények, és minden, ami autósport

    Készítették:
    Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
    Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
    Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
    Hilbert Péter, technikus

    Support the show

    A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport

    2 hr
  • S02EP11 – A legnagyobbak között

    Egy hatszoros IndyCar-bajnok, egy-egy hétszeres F1-es és ralivilágbajnok és egy nyolcszoros motoros világbajnok is pályára gördül idén az újabb koronáért – de hol helyezkednek ők a valaha volt legjobbak sorában?

    A valaha volt legjobb F1-es, rali-, motor- és IndyCar-versenyzők listáján egyaránt a legszűkebb élmezőnybe tartoznak a jelenkor legjobbjai: Lewis Hamilton, Sebastien Ogier, Marc Marquez és Scott Dixon – két meghívott vendégünkkel, Balogh Tamással és Gobodics Tamással róluk beszélgettünk a Formula Podcast legújabb adásában. Hol állnak ők a valaha volt legnagyobbak örökranglistáján, meddig emelkedhetnek még és ott van-e már a mezőnyben az a versenyző, aki őket is túlszárnyalhatja? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ, emellett az olyan F1-es aktualitásokra is kitértünk, mint Alonso balesete, a szombati sprintversenyek és a Rich Energy kurta-furcsa bejelentése.

    *

     A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
     
    *
     
    FORMULA PODCAST
    Az Autósport és Formula Magazin műsora
    Hírek, vélemények, és minden, ami autósport

    Készítették:
    Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
    Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
    Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
    Hilbert Péter, technikus

    Support the show

    A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport

    1 hr 14 min
  • S02EP10 – Így vágj bele az F1 meghódításába!

    Tippek, tanácsok, kulisszatitkok és elképesztő mennyiségű érdekesség Jánvári Zsolttól, az egyetlen magyartól, aki valóban F1-es autót babusgat a mindennapokban.
      
    Elcsábítani egy F1-es szakembert az épülő új versenyautó mellől? A Formula Podcast megtette, így vendégül láthattuk Jánvári Zsoltot, azt a magyar szakembert, akinél mélyebben senki nincs benne a királykategória körforgásában!

    A Williams istálló elektronikai rendszertechnikusa az FW43B típusjelű idei versenygép építése közben is szakított időt arra, hogy válaszoljon azokra a kérdésekre, amelyeket hallgatóink tettek fel neki a Formula Podcast Facebook-csoportjában.

    Zsolt a beszélgetés során exkluzív beszámolót adott arról, hogy milyen a mindennapi élete azoknak a szakembereknek, akik az F1-es istállók versenyekre utazó stábját alkotják és komoly iránymutatással szolgált azok számára is, akik hozzá hasonlóan Magyarországról indulva szeretnének eljutni a királykategória szívébe. Mindent megtudhattunk arról is, hogy milyen magyarként helytállni a legelitebb versenyszéria borzalmasan sokat követelő közegében, de természetesen terítékre került a nagy múltú istálló is: mennyire családias a légkör, mivel hecceli Russell a csapat tagjait, mikor harcolhatnak újra a pontokért?
     
    Vajon a jövőre érkező új, pénzügyi korlátozást is magában foglaló szabályrendszerrel „kihúzzák a pénzkígyó méregfogát?” Technikai igazgatónk ezzel a témával kapcsolatban is kifejtette nézeteit! Érdekel a válasz? Hallgass belénk!

    *

     A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
     
    *
     
    FORMULA PODCAST
    Az Autósport és Formula Magazin műsora
    Hírek, vélemények, és minden, ami autósport

    Készítették:
    Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
    Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
    Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
    Hilbert Péter, technikus

    Support the show

    A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport

    1 hr 27 min
  • S02EP09 – Kié a legütősebb páros?

    Az új szezont beharangozó sorozatunk első részében mérlegre tesszük az idei mezőny 10 pilótapárosát: kik húzzák majd egy irányba a szekeret, hol lesznek belvillongások és kié a legerősebb emberanyag?

    A jelenlegi tervek szerint jövő hónapban elrajtol a 2021-es F1-es szezon, így itt az idő megkezdeni a felkészülést. Első lépésként sorra vesszük, mérlegre tesszük és megkapargatjuk a versenyzőpárosokat, amely kérdésnek már csak azért is külön adást akartunk szentelni, mert nagyon komoly átrendeződés történt a királykategóriában: a tízből mindössze három csapat tartotta meg mindkét tavalyi versenyzőjét. Adásunkban megvizsgáljuk, kiktől számíthatunk arra, hogy dinamikus duóként hajtják előre a csapatukat, kik lesznek azok, akik rémálmokat okoznak majd a csapatuk vezetőinek, s a fiatalokkal összekerülő idősebb versenyzők közül kitől számítunk mentor- és kitől dementorszerepre.

    *

     A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
     
    *
     
    FORMULA PODCAST
    Az Autósport és Formula Magazin műsora
    Hírek, vélemények, és minden, ami autósport

    Készítették:
    Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
    Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
    Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
    Hilbert Péter, technikus

    Support the show

    A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport

    1 hr 20 min
  • S02EP08 – Botránybalesetek az utóbbi 30 évből

    Jó néhány olyan baleset történt az elmúlt három évtizedben a Formula-1-ben, amelyek hosszú időre felkavarták az állóvizet. A Formula Podcast stábja a hallgatótábor kérésére az ilyen botránybaleseteket tekintette át, felállítva egy Top10-es listát a témában.

    Minden botránybalesetek nagyapjára és nagyanyjára, Ayrton Senna és Alain Prost vb-címeket eldöntő suzukai incidenseire azok is emlékeznek, akik nem látták azokat. Azóta is történt jó néhány olyan eset, amelyek hasonló hatást váltottak ki: évekre meghatározták a legelitebb géposztály légkörét és a mai napig előszeretettel boncolgatjuk az okokat, a következményeiket.

     A Formula Podcast Top10-es listájára a törzsgárda az utóbbi három évtized eseményeiből válogatott, ám a leglátványosabb csattanások helyett azokat állították rangsorba, amelyek a legnagyobb hatást váltották ki. Hallgass belénk, hogy kiderülhessen: egyetértesz velünk? Ha igen, ha nem, kíváncsiak vagyunk a véleményedre és várunk a Formula Podcast Facebook-csoportban!

    *

     A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
     
    *
     
    FORMULA PODCAST
    Az Autósport és Formula Magazin műsora
    Hírek, vélemények, és minden, ami autósport

    Készítették:
    Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
    Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
    Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
    Hilbert Péter, technikus

    Support the show

    A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport

    1 hr 54 min
  • S02EP07 – A Jégember legendája

    Az ember, aki tudja, mit csinál húsz éve szerepelt először F1-es pilótaként autóbemutatón – mai adásunkat teljes egészében neki szánjuk: hogyan született meg a Jégember legendája?

    Amikor 2001 elején egy tejfölszőke kölyökképű finn suhanc üldögélt a C20-as kódjelű autó mellett a Sauber bemutatóján, senki nem gondolhatta, hogy két évtized elteltével még mindig a királykategória mezőnyében szerepel majd Finnország történetének hetedik Formula–1-es versenyzője. Kimi Raikkönen nem csupán sebességével hívta fel magára a figyelmet az évek során, hanem egészen különleges karakterével is, melynek nyomán hamar ráragadt a Jégember név. Ezt az imázst, a Jégember legendáját tudatosan is építették menedzsereivel, többek között erről is szó esik a Formula Podcast Kimi Raikkönen-különkiadásában.

    *

     A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
     
    *
     
    FORMULA PODCAST
    Az Autósport és Formula Magazin műsora
    Hírek, vélemények, és minden, ami autósport

    Készítették:
    Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
    Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
    Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
    Hilbert Péter, technikus


    Support the show

    A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport

    1 hr 5 min
  • S02EP06 – Akik bekerültek az F1-be – és akik nem

    Szétnéztünk a legfontosabb juniorszériákban azt kutatva, a három 2021-es újonc mellett kikkel számolhatunk a későbbiekben F1-es pilótaként, és kik azok, akik számára a királykategória csak álom marad.

    A szezonkezdet előtt egy adásban felsorakoztattunk tíz olyan versenyzőt, akik a körülmények szerencsés alakulása esetén 2021-ben már a királykategória aszfaltját koptathatják. Ehhez a listánkhoz kanyarodtunk most vissza, átbeszéltük, kivel kapcsolatban láttuk jól a jövőt és kit illetően volt a kelleténél homályosabb a kristálygömbünk, és persze azt is, hogy a lemaradók közül ki bizakodhat még álma beteljesítésében, s kik azok, akik jobban teszik, ha máshol keresik majd a boldogságot. És természetesen több olyan versenyző is volt, akikkel előzetesen nem számoltunk mint a 2020-as szezon legfényesebben ragyogó juniorcsillagaival, most feléjük is törlesztjük adósságunkat!

    *

     A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
     
    *
     
    FORMULA PODCAST
    Az Autósport és Formula Magazin műsora
    Hírek, vélemények, és minden, ami autósport

    Készítették:
    Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
    Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
    Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
    Hilbert Péter, technikus

    Support the show

    A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport

    1 hr 7 min
  • S02EP05 – Száguldás és AC/DC: vendégünk Brian Johnson

    Brian Johnson, az AC/DC frontembere bolondul az autókért, versenyez, és legendás pilóták a példaképei. A benzinvérű sztár a Formula Podcastnek mindent elárult autómániájáról és a versenyrajongásról.

    Semmi kétség: Brian Johnson a rock ’n’ roll történelem egyik legnagyobb fenegyereke, akit az AC/DC énekeseként milliók istenítenek, arról viszont csak kevesen tudnak, hogy a brit sztár ereiben benzin csörgedezik. A 73 esztendős frontember bolondul az autókért és a versenyzésért: saját versenycsapata van, amelynek kötelékében historic-futamokon indul, szerepelt már a daytona-i 24 óráson is, az F1 eseményeit pedig kiemelt érdeklődéssel követi.

    A Formula Podcast AC/DC-rajongó stábja becserkészte a rockistent, aki egy remek hangulatú exkluzív interjúban beszélt nekünk arról, hogyan lett már kisgyerekként az autózás megszállottja, kiket tart példaképnek a versenyzés világából, mit gondol a jelenlegi F1-ről és elárulta azt is, hogy ki a kedvenc pilótája a mostaniak közül. A legendás énekes utánozhatatlan stílusban idézte fel legemlékezetesebb, a versenyzés világában átélt sztorijait, ugyanakkor a beszélgetés egy pontján még arra is szer volt, hogy duettet énekeljen beszélgetőpartnerével.

    Garantáljuk: Brian Johnson jellegzetes, rekedt hangját így még sohasem hallották! Thunder!

    *

     A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
     
    *
     
    FORMULA PODCAST
    Az Autósport és Formula Magazin műsora
    Hírek, vélemények, és minden, ami autósport

    Készítették:
    Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
    Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
    Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
    Hilbert Péter, technikus
    Vályi Zsolt, a vendégek magyar hangja

    Support the show

    A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport

    1 hr 23 min

About Formula Podcast (2020–2025)

From the publisher's feed

A csatornán a Formula Podcast 2020 és 2025 közötti adásai hallhatóak. Az új adások 2026-tól kezdve a Formula.hu csatornájára kerülnek fel: https://open.spotify.com/show/53plONOXCXSPkMVuNAY72z.…

More shows like Formula Podcast (2020–2025)

TheVR Happy Hour by WeAreTheVR

TheVR Happy Hour

10 Listeners

Balázsék by Balázsék

Balázsék

50 Listeners

HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

13 Listeners

Tribün by Takács Áron, Réthelyi Balázs

Tribün

0 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

7 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

53 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

2 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Formula.hu by Formula.hu

Formula.hu

0 Listeners

Hatalmas Arcok by Betone.hu

Hatalmas Arcok

3 Listeners