Greendex

Ismered a kajarendelés Netflixét? – Holnapután


Listen Later

Aki rendelt már házhoz ételt tudja: rengeteg csomagolóanyag, egyszerhasználatos műanyag dobozok özöne érkezik az étellel együtt. A Tudatos Vásárlók Egyesületének számításai szerint csak Budapesten évente több mint 13 millió műanyag eldobható ételes doboz kerül a kukába. Erre az égető fenntarthatósági kihívásra ígért választ a Rakun Dobozközösség, de hogy ez miben áll, arról Horvátth Saroltával, a startup egyik alapítójával beszélgettünk.

Jelenleg több mint száz, zömében budapesti étteremben elérhető a Rakun szolgáltatása. Vendégünk azonban arról beszélt, hogy a gazdasági nehézségek a partnereik néha csökkenő számában is megmutatkoznak, ez viszont – remélhetőleg – csupán átmeneti zökkenőt jelent a terjeszkedésben. Ezt támasztja alá például az is, hogy külföldön gombamód szaporodnak a hasonló kezdeményezések. Másfelől az is a Rakun felé tolja a vendéglátóhelyeket, hogy az egyhasználatos csomagolások ára egyre borsosabb. A többség ezt egyelőre áthárítja a vendégekre, pedig a Rakun használatával akár versenyelőnyt is szerezhetnének.

Sőt, a megoldással a fogyasztók is spórolhatnak. Számításaik szerint, ha valaki heti többször is használja a rendszert, akkor még az előfizetési díjat beleszámolva is, szemmel látható összeget takaríthat meg éves szinten, hiszen nem kell fizetni az eldobható elviteles dobozért.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

GreendexBy Greendex.hu


More shows like Greendex

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

11 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

6 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

25 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

1 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

5 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

22 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

6 Listeners

Concorde Podcast by Concorde

Concorde Podcast

0 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

52 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

3 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

2 Listeners

Kösz, jól - a HVG egészségpodcastja by HVG Podcastok

Kösz, jól - a HVG egészségpodcastja

0 Listeners