A héten véget ért Glasgow-ban a COP26, és bár vannak pozitív fejlemények, sokak úgy vélik, a klímacsúcs nem érte el a célját. A múlt héten viszont beszéltünk eleget a a konferenciáról, így sokkal inkább kézzelfogahatóbb témákat vettünk sorra.

Ki a nagyobb kibocsátó, a férfi vagy a nő?

Még a nyáron írtunk egy svéd kutatásról, melynek eredményei alapján az egyedülálló férfiak karbonlábnyoma magasabb, mint az szingli nőké. De vajon érdemes-e, szabad-e a nemek között különbséget tenni ebből a szempontból, főként, hogy az ilyen kijelentések az általánosítás melegágyát jelentik.

Haragudhatunk-e a szüleinkre a klímaváltozásért?

Legalább ennyire nehéz kérdés, hogy felelőssé tehető-e a mai helyzet kialakulásáért az előző generációk valamelyike? Mivel a mai fiatal generációk már készen kapták a feladatot, hogy mentsék meg a Földet, sokkal kevesebb választási lehetőségük van, mint a szüleiknek, nagyszüleiknek volt. De vajon nekik tényleg volt választásuk? És ha akkor nem volt, mára lett?

Etikusan utazzuk körbe a tabuk világát

Egy múltheti, a thaiföldi elefántparkokról szóló cikkünk alá érkezett komment kapcsán egy kicsit beszélünk arról, hogy miként tabusítunk olyan dolgokat, melyekről igenis beszélnünk kellene. Eközben teszünk egy rövid kitérőt az turizmus vidékére is, hiszen az utazás vagy épp annak a módja ugyancsak a klímavédelmi tabuk közé tartozik.

Kihúzzuk a napelemek méregfogát

A már-már általánossá váló, és persze nagyon helyénvaló napelemfétis közepette viszonylag kevés szó esik a fotovoltaikus rendszerek árnyoldalairól. Könnyű belátni, hogy a nap nem süt mindig, ráadásul épp azokban a hónapokban a legalacsonyabb a napsütéses órák száma, amikor a legtöbb energiát fogyasztanánk. Ezt a problémát oldhatják meg hatékonyan az egyre jobban terjedő és egyre fejlettebb energiatárolási rendszerek, melyekről azonban még nagyon kevés szó esik.