Múltkori, Szemző Tiborral és Kőrősi Csoma Sándorral tett, Himalájába tartó utazásunkat ezúttal George Ivanovitch Gurdjieff, örmény-görög származású, később Oroszországban és New Yorkban is megforduló misztikussal folytatjuk, akit akár az örmény Bartók Béláként is aposztrofálhatnánk. A múlt század fordulóján tevékenykedő titokzatos tanító életművében, „negyedik út" elnevezésű filozófiai iskolája mellett ugyanis rálelhetünk egy láthatatlan ösvényre, amely nem a betűvetésből származó meggyőződés, hanem a hallomásból való hit legáttetszőbb hordozója lehet. Gurdjieff, miközben Északkelet-Afrikában, a Közel-Keleten, Indiában és főleg Közép-Ázsiában, cipőjét saruvá koptatva – kutatta az orientális kultúra spirituális hagyományait, hallás útján jegyezte le azokat a harmóniákat, dallamtöredékeket és énekeket, amelyek a mindenkori keleti kultúra népzenéjében, talán a szent iratoknál is érintetlenebb formában őriznek valamit egy elképzelhetetlen örökkévalóságból.
„Az utazásom kezdetekor, mikor elhagytam Szentpétervárt, azt mondtam, a csodálatost fogom megkeresni. Hogy mi a csodálatos, nehéz meghatározni, de számomra ennek a szónak pontos jelentése volt.” (P. D. Ouspensky: Egy ismeretlen tanítás töredékei)