Régen minden jobb volt

Lyndon Johnson, a legalulértékeltebb demokrata elnök


Listen Later

JFK meggyilkolása után, 60 éve lépett hivatalba a legalulértékeltebb demokrata elnök, Lyndon Johnson (1963-1969), aki a maga nyers stílusával megvalósította azt, amiről közönségkedvenc elődje csak szónokolt: LBJ keresztülverte a polgárjogi törvénycsomagot, sokat tett a nők esélyegyenlőségéért, bevezette a társadalombiztosítást, szövetségi segélyt nyújtott az idősek egészségügyi ellátásához és hadat üzent a szegénységnek, hogy a világ leggazdagabb országában senki ne nélkülözzön. A "Great Society" megteremtésére szánt összegeket azonban elégette a vietnami háború, amely elnöksége alatt eszkalálodott, pedig a texasi politikusnak a szociálpolitika volt a szívügye. Ahogy Lyndon Johnson megfogalmazta: "Great Societyt, az asszonyt, akit igazán szerettem, elhagytam a háború kurvájáért". Visszatérő USA-szakértőnkkel, Romsics Gergellyel az ellentmondásos elnök tragikus pályájáról beszélgettünk.


A beszélgetés résztvevői:

Balázsy István

Csunderlik Péter

Laska Pál

Romsics Gergely


A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora:

https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Régen minden jobb voltBy Régen minden jobb volt


More shows like Régen minden jobb volt

View all
Balázsék by Balázsék

Balázsék

51 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

10 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

7 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

23 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

16 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

54 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Partizán Podcast by Partizán Podcast

Partizán Podcast

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

3 Listeners

Hatalmas Arcok by Betone.hu

Hatalmas Arcok

3 Listeners